Egy magkutatót holtan találnak svájci laborjában. Meggyilkolták. A mellkasára misztikus szimbólumot karcoltak, a legendás szövetség, az Illuminati jelét, tudósokét, akik évszázadok óta az egyház és a vallás ellen küzdenek… Egy kegyetlen terven dolgoznak: a Vatikánt egy antianyag bombával akarják eltüntetni a föld felszínéről. Ehhez fejlesztette a kutató az antianyagot a laborjában.

Vajon mennyi tudomány rejlik a Dan Brown féle történetben? Valóban lehetséges antianyag bombát alkotni? A békés Svájcban valóban állítanak elő antianyagot. Az energiája 10 milliárdszor nagyobb, mint egy hagyományos robbanóanyagé. Így egy milliomod grammnyi antianyag elegendő olyan erejű robbanás előidézéséhez, amely mellett az atombomba csak enyhe fuvallatnak tűnne. Máig azonban az antianyag termelése nem volt veszélyes.
 
A genfi részecskegyárban, a CERN-ben csak igen apró mennyiséget állítottak elő belőle. Ha azonban lehetővé válna nagyobb mennyiség gyártása, az emberiség számára hihetetlen gazdag energiaforrásként szolgálhatna, például űrhajók működtetéséhez. Az orvostudomány is hasznát venné az antianyagnak a rákos sejtek pusztításánál. Ez az exotikus anyag nemcsak a katonaság, a rakétagyártók és az orvosok számára rendkívül érdekes, hanem a kozmológusok és a fizikusok is nagy hasznát vennék.
 
A CERN kutatóit a félelmetes anyag az ősrobbanás szimulálásában segíti. A kutatók ugyanis azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy választ találnak az anyag és az emberiség létrejöttének kérdésére. Az ötlet, hogy az antianyag létezhet, a múlt század huszas éveiben bukkant fel, egy brit fizikus, Paul Dirac révén. Einstein relativitás elmélete akkoriban régen ismert volt, miszerint az anyag és az energia felcserélhetők és egymásba átalakulóak. Az új kvantummechanika azonban még nem terjedt el. Míg Einstein egyenletei a makrokozmosz területén állják meg a helyüket, a formulái a mikrokozmoszt írják le. Az akkori kísérletek a két elmélet egyesítésén fáradoztak.
 
Dirac olyan matematikai formulákat és egyenleteket hozott létre, melyek mindkét elméletnek megfeleltek. Amikor egy ilyen, az elektronra írott egyenleten dolgozott, bizarr dolgot fedezett fel: két lehetséges megoldás kínálkozott, mely közül csak az egyik tűnt azonnal elfogadhatónak, a másik nem passzolt az akkoriban érvényes fizikai tudományhoz. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy minden matematikai megoldáshoz tartozik egy valódiság, vagyis ami a számok világában érvényes, az a természetben is előfordul. Az akkor 26 éves tudós a duplamegoldás magyarázata során rátalált az egyenlőségre: a második megoldás egy teljesen új tipusú részecskét írt le. A részecske tömege megfelelt az elektronénak, csak elektromos töltése pont az ellekezője volt.
 
Az elektron negatív töltésű, az új részecske pozitív, vagyis az elektron tükörképe, egy anti-elektron. Pozitív töltése miatt pozitronnak nevezte el. 1955-ben a tudósok anti-protont is előállítottak. Ma már közismert: minden részecske megjelenhet anti-részecske formájában is. Amikor 1933-ban Dirac átvette a Nobel díjat, beszédében utalt rá, hogy szerinte az csak véletlen, hogy a Föld anyagból és nem antianyagból van. Szerinte lehetséges, hogy vannak olyan égitestek, melyek tükörképei a Földnek. De vajon mire alapozta Dirac ezt a véleményét? Arra, hogy a természetben létezik egy alapvető szimetria. Már Kant, a filozófus is sejtette, hogy minden pozitívnak van egy negatív párja. A hindu írás, a Véda szerint is a teremtés az anyag titokzatos kiegyensúlyozottságán, a Purusha-n (antianyag) és prakriti-n (ősanyag) alapul.
 
A létezésünk csupán a természeti törvények hibája?
 
Az 1960-as évek óta a természettudományos teremtéselmélet is a szimetria megtörhetetlen hitén alapul. Az ősrobbanás a kezdetkor egy hatalmas, ámde teljesen szimetrikus energiakitörés történt. A legtöbb tudós abból indul ki, hogy az ősrobbanás pontosan ugyanannyi anyagot, mint antianyagot bocsájtott ki. A szakemberek a töltés paritásáról beszélnek. Azonban az amúgy olyan sikeres modell pont az ősrobbanás magyarázatakor ütközik a saját határaiba is. Az antirészecskék és részecskék pontosan ellentétes töltéssel rendelkeznek, így ha találkoznak, kölcsönösen kioltják egymást. Kombinált tömegük gammasugárzás formájában szabadul fel. A szimetria modell szerint tehát az anyag és antianyag ismét meg kellett volna semmisüljön.
 
Vajon miért nem oltották ki egymást anyag és antianyag az ősrobbanás utáni első mikromásodpercekben? Miért vagyunk mi emberek anyagi lények és nem fényrészecskék melyek az univerzumban vándorolnak? Azt a tényt, hogy galaxisok, naprendszerek és bolygók jöttek létre, a tudósok a töltésparitás egyfajta elvesztésével magyarázzák. Az elméletük tehát a következő: az ősrobbanás utáni első milliomod másodpercben egy óriási megsemmisítő orgiában az anyag és antianyag 99,999999999 % -ban kioltották egymást. A kozmikus megsemmisülést csupán minden 30 milliárdodik részecske úszta meg. Ennek a maradéknak köszönhetjük a létezésünket, melyek összeálltak és csillagokat illetve bolygókat alkottak és szétszóródtak az univerzumban.
 
A kérdés azonnal felmerül: ha tehát az ősrobbanás asszimetriát tartalmazott, a létünket csupán a természeti törvények hibájának köszönhetjük? Vajon az Univerzum sem tükrözi vissza az isteni szimetriát? Vajon kezdettől fogva magába foglalja a preferenciákat, egyenlőtlenségeket? Ha ez így van, hol lelhető fel a fizikai törvények között az asszimetria? A kérdés megválaszolásához a CERN kutatói meg akarják törni a szimetriát úgy, hogy előállítanak olyan részecskéket, melyek az ősrobbanás óta nem léteznek: anti-protonokat.
 
Az eddig érvényes természeti törvények szerint az anyagrészecske és annak anti-párja azonos tömegű. A legfrissebb mérések szerint a törvény valóban stimmel. A proton és anti-proton tömege a tizedes utáni tizedik helyig azonos. Ennél azonban pontosabb kiértékelésre van szükség. Ha ugyanis a tudósok a tömeg közötti eltérésre bukkannak, úgy a fizika egy elméleti fegyverzettel szegényebb, egy tudós pedig egy Nobel díjjal gazdagabb lesz. Annál azonban alig van körülményesebb dolog, mint az antianyag előállítása. Egy milliárdod grammnyi antianyag előállítása a NASA becslései szerint megközelítőleg 6 milliárd dollárba kerül. Normális körülmények között a Földön ez az anyag nem fellelhető.
 
Egy óriás méretű gyorsítóban – melyben atomrészecskéket extrém magas energiával ütköztetnek egymáshoz – veszik fel a tisztán energia formájában létező antianyagok anyagi formájukat. Az antianyag előállítása egyáltalán nem hatékony folyamat. Hatalmas energiaszükséglete van. Az anti-proton előállításához először a szintén semmiből előálló protont kell anyaggá változtatni hihetetlen energiabefektetéssel. Ezután a tudósok a protonokat a gyorsítóban fénysebességhez közeli sebességgel lövik ki egy mindössze 10 cm hosszú és 3 mm vastag iridium rúdra. A másik oldalon a különböző részecskék jönnek ki, többek között anti-protonok. Ördögi sebességgel haladnak át egy 27 km hosszú vákumozott csövön. Gigantikus mágneses mezők akadályozzák meg eközben, hogy hozzáérjenek a cső falához mert ekkor az anyag és antianyag kioltaná egymást.
 
Hogyan gyűjthetünk antianyagot?
 
Attól, hogy az antianyagot előállították, még nem elérhető. Ahhoz össze is kell szedni. Hogy hogyan, azt egy amerikai tudós, Gerald Smith okoskodta ki, aki a Pennsylvaniai Egyetem elemi részecskekutató laborjának vezetője. A genfi CERN az antianyagot egy másik, jóval kisebb gyűrűben kapja meg, melyben az antianyagot egy mágneses mezővel erősen lefékezik. Ott az immáron viszonylag lassú részecskék egy hajszálvékony aluminium fólián keresztül repülnek. Itt néhány antirészecske kioltja magát anyagrészecskékkel, de a negatív antiprotonok egy része átjut az akadályon és jóval lassabban halad tovább.
 
Ez az antianyag egy gázfelhőbe jut, mely különválasztott megatív anyagi elektronokból áll. Az összeütközésnél az antiprotonok végül olyan sokat veszítenek eredeti energiájukból, hogy az őt körülvevő mágneses mezőben, vákumban lebegve tarthatóak. Ebben a csapdában eddig kb. egymillió antianyag részecskét sikerült betölteni. Ez a mennyiség elegendő tudományos célokra, de sem rakétaüzemanyagnak, sem a szuperfegyver előállításához nem elég. A szakértők szerint pedig ezzel a módszerrel 100 milliárd részecskénél többet nem lehet előállítani. Ahhoz, túl erős az antiprotonok és az elektronok közötti taszítóerő.
 
Hogyan lehetne tehát a termelést fokozni? Úgy hogy nem anti-protonokat, hanem egész anti-atomokat küldenek a lebegőcsapdába. Ezek elektromosan semlegesek, és így a negatív elektronok nem taszítják el őket, és így nagyobb mennyiség szorítható össze a kívánt antianyagból. És vajon melyik elemnek érdemes előállítani az anti-párját? A tudósok szerint az antihidrogén kínálja a megoldást. Hidrogén ugyanis szinte korlátlanul áll rendelkezésre, és antihidrogént is sikerült már előállítani, csak a tárolására nem találták még ki a megfelelő technológiát.
 
Az antianyag mindezidáig csupán 30 milliárdod másodpercig létezett. A tudósok azonban bizakodóak. Szerintük nemsokára képesek lesznek az antihidrogént hosszabb időre stabilan tartani úgy, hogy lehűtik, és apró cseppek vagy kristályok formájában kondenzálják. Akkor az antianyagot lényegesen kisebb tárolóban is tartani lehet majd, mint a jelenlegi bojler méretű lebegőcsapda. Csak maguk a tárolók hatalmas előrelépést jelentenének az orvostudománynak. Lehetne bennük radioaktív izotópokat szállítani a pozitronos tomográfok működtetéséhez. Jelenleg az úgynevezett PET scannerek részecskegyorsítók közelében vannak, ahol az izotópokat előállítják. A hordozható anti-anyag tároló az izotóp termelési helyétől független felhasználást biztosítana. Az orvostudomány az antianyagból is profitálna. Az antiprotonok például jó szolgáltatot tennének a rák elleni küzdelemben. Az antiprotonokkal hatékonyabban lehetne végezi a rádióterápiás kezelést, amit ma anyagi protonok végeznek.
 
Az antihidrogén alkalmazását illetően elsősorban egy rendkívül kis helyen elférő korlátlan energiaforrás állna rendelkezésre. Más energiaforrásokkal szemben egy anithidrogén üzemanyag tartály mikroszkópikus méretű lenne, de hosszú ideig hajtaná az autót. Az antihidrogén minden idők legtisztább üzemanyaga lenne. Egy kockacukor méretű antianyag üzemanyagmennyiség képes lenne egy 100 tonnás űrhajót felvinni az űrbe. Ilyen üzemanyaggal személyzet nélküli felügyelő repülőgépeket lehetne állandó jelleggel a levegőben tartani, vagy embereket a Marsra szállítani. Az antianyag üzemanyag prototipusának előállítása megközelítőleg 2 milliárd dollárba kerülne, és 15 év idő lenne szükséges hozzá. Az igencsak robbanásveszélyes antianyag üzemanyag biztonságos tárolásához azt az abszolut nulla fok (mínusz 273 fok) közelébe kellene lehűteni. Ennek a bizarr jéglabdának az atomjai olyan lassúak lennének, hogy már nem lépnének reakcióba a normális anyaggal.
 
Az antianyag bevetési területei közé tartoznak a fegyverek. Egy apró méretű antianyagbomba az atombomba pusztítóerejét többszörösen túltenné anélkül, hogy utána rádioaktív atomok szabadulnának el. Az elmúlt években a CERN csupán néhány milliárdod grammnyi antirészecskéhez jutott hozzá. Egy teljes grammnyi antihidrogén előállításához annyi hidrogénatomra lenne szükség, mint amennyi csepp víz van az Atlanti óceánban. A csillagközi űrhajók üzemeltetéséhez egy grammnál jóval több antianyagra lenne szükség. A tudósok mégis bizakodóak. Az 1940-es években elképzelhetetlennek találták a tudósok, hogy a dúsított uránból akár egy tonnányit is előállítsanak. Ma oly sok tonnányi dúsított uránja van a világnak, hogy már abbahagyták a gyártását.
 
Ha a világ létezik, vajon létezik egy antivilág is?
 
Az antianyag kutatása és előállítása folytatódni fog. Míg a fizikusok egyre mélyebbre tekintenek az anyag belsejébe, a kozmológusok a világűr mélységeit fürkészik egyre távolabb. Elképzelhetőnek találják, hogy a kozmosz valamely távoli sarkában egy elszigetelt antianyag gázfelhő az ősrobbanás kezdeti infernóját túlélte. Ebből a csillagporból létrejöhetett egy antivilág melyet anti-emberek laknak. Abszolút elképzelhető, hogy léteznek anti-emberek, hiszen az anyaghoz hasonlóan az antianyag is képes nagyobb struktúrákat alkotni.
 
De vajon hogyan nézne ki egy ilyen anti-világ? Vajon az antianyag kétszer olyan gyorsan esik lefelé, mint az anyag? Vagy a szabadon engedett antianyag éppenséggel felfelé esik? Vajon az antivilág egyfajta ellentétes tükörképe az anyagi világnak? Hogy a világűrben kering-e antianyag, azt a Nemzetközi Űrállomás 2,5 tonnás Alfa Mágneses Spektrométere segítségével vizsgálják. A detektor tízmilliárd normális részecske között is megtalál egyetlen antirészecskét. Ha csak egyetlen anti-hidrogén a horgára akadna, igen magas valószínűséggel állítható, hogy anti-nap és anti-galaxis is előfordulhat, csakúgy mint anti-aszterodiok és üstökösök is keringhetnek a világűrben, és akár a Földet is megtalálhatják. és bizony egy antianyag aszteroidból egy borsószem nagyságú darab is kiválthat egy kisebb atombomba méretű robbanást.
 
A Nobel-díjas Williard Libby meg van győződve arról, hogy 1908 június 13.-án a távoli Szibéria Tunguska régiójában egy ilyen antianyag becsapódás történt. Egy kutatóexpedició hatalmas méretű pusztítóerőre talált bizonyítékokat. Hatalmas erdőterületeken gyufaszál módjára törek ketté a fák, mégis sem krátert sem meteorit törmeléket nem találtak. Ha a szibériai események mögött valóban egy antianyag becsapódás áll, vajon a dinoszauruszok is egy ilyen jellegű katasztrófa eredményeként haltak ki? Még csak 77 év telt el azóta, hogy Dirac először jutott az antianyag gondolatára. Ma pedig rutingyakorlat az előállítása. A világ asszimetriájában a létünk magyarázatához keressük a kulcsot. És ki tudja, talán valahol a kozmoszban anti-tudósok szintén ezt a kérdést feszegetik. Ha találkoznánk velük, nem is érzékelnénk a különbséget, csak közel nem lehetne menni hozzájuk. Kezet fogni velük végképp nem lehetne. És arra a kérdésre a választ, hogy az Illuminati szövetségeseinek sikerül-e a Vatikánt antianyag segítségével felrobbantani, Dan Brown könyvében kell keresni.
 
Forrás: xhirek.com