Mindazon túl, hogy az X-bolygó, vagy Nibiru a vészmadarak egyik kedvenc 2012-es világvége kiváltó okaként időről-időre terítékre kerül, egy rendkívül izgalmas csillagászati kaland is, ami a 20. század kezdete óta egy elméleti világ megtalálásáról szól a Naprendszer külső régióiban.

Bár 1930-ban sikerült felfedezni az azóta törpebolygóvá visszaminősített Plútót, ami egy időre lezárta ezeket a törekvéseket, egyre több bizonyíték kezd összegyűlni egy tekintélyes, a Kuiper-öv és az azon túl elhelyezkedő kis égitestek populációját gravitációsan formáló bolygóról. Az egyetlen gond, hogy nem látjuk.

Április elején az Amerikai Csillagászati Társaság egyik ülésén Timberline Lodge-ban, Rodney Gomes, a Brazil Nemzeti Obszervatórium egyik csillagásza számolt be a Plútón túli terület, az úgynevezett "szórt korong" szimulációinak eredményeiről, ami egy még felfedezésre váró világot sejtet.

A szórt korong egy égitestekkel gyéren benépesített terület, átfedésben a 30 CSE-re fekvő Kuiper-övvel és néhány szórt korong objektummal (SDO), melyek pályája akár 100 CSE-re is elnyúlhat. Az egyik ilyen apró világ a Szedna, egy elnyújtott pályával rendelkező törpebolygó. "A Szedna pályája igazán különleges" – nyilatkozott az objektumot 2003-ban felfedező bolygótudós, Mike Brown.

Ezek a szélsőséges pályák egy ismeretlen nagy tömegű objektum jelenlétének az eredményei lehetnek, érvelt Gomes, aki szimulációjában elhelyezte egy nagy bolygó gravitációs mezejét és megvizsgálta az SDO-k pályájára gyakorolt hatását. Számításai alapján a Földnél négyszer nagyobb bolygót vizionál a Plútó pályáján túlra. "Rodney Gomes tevékenyen keresi a bizonyítékokat, és én érdeklődéssel várom a felfedezéseit" . nyilatkozott Douglas Hamilton, a Maryland Egyetem csillagásza a SPACE.com-nak. "Igen nagy fába vágta a fejszéjét, azonban jó irányba tapogatózik. Ez egy kifejezetten nagy kockázat – nagy elismerés szituáció, egy új bolygó felfedezése szenzáció lenne"

Bár egy nagy tömegű bolygó jelenléte megmagyarázná a szélsőséges pályákat, más nem igazán utal az X-bolygó jelenlétére, ezzel együtt a gravitációs befolyás vizsgálata mindeddig rendre meghozta a gyümölcsét. 1781-ben Sir William Herschel, brit csillagász zavart észlelt az Uránusz pályájában. 1821-re a francia Alexis Bouvard megalkotta feltevését, miszerint az Uránuszt enyhén "húzza" egy másik, még felfedezésre váró nagy tömegű bolygó a külső-Naprendszerből. 1840-ben John Couch Adams angol, és Urbain Le Verrier francia csillagászok az Uránusz pályájának apró eltéréseiből egymástól függetlenül kiszámították, hol kellene elhelyezkednie az éjszakai égbolton ennek a rejtélyes bolygónak, amit hivatalosan egy német csillagász, Johann Galle fedezett fel pontosan ott, ahol Couch Adams és Le Verrier megjósolta. Ez volt a Neptunusz.

Ezt követően a 19. század végén a csillagászok tovább vizsgálták az Uránusz pályájának zavarait és egy másik bolygót is sejteni véltek. 1906-ban Percival Lowell, az arizonai Lowell Obszervatórium alapítója, megkezdte a kutatást a feltételezett világ után, amit X-bolygóként emlegetett. Csak 1930-ban sikerült azonban újabb eredményt elérni a Plútó felfedezésével, ami a Lowell Obszervatórium egyik csillagásza, Clyde Tombaugh nevéhez fűződik. Akkoriban úgy vélték ezzel lezárult az X-bolygó utáni kutatás, a több évtized elteltével elvégzett újabb megfigyelések azonban túlságosan parányi gravitációs mezőt észleltek a Plútónál, megállapítva, hogy ez nem a csillagászok által keresett X-bolygó. Mint kiderült a zavar-mérések többsége csupán észlelési hiba volt, ez azonban önmagában még nem zárta ki egy vagy több nagyobb bolygó létezését az észlelési határainkon túlra eső területeken, valahol a Kuiper-öv mögött, amit most Gomes is vizsgál.

Ez az új kutatás Lowell X-bolygó utáni hajszájára emlékeztet, azonban pusztán azért, mert az SDO-kat szélsőséges pálya jellemzi, nem jelenti azt, hogy lennie kell egy X-bolygó 2.0-nak. "Visszalapozhatunk száz évvel a külső-Naprendszer bolygóiról és a pályákra gyakorolt anomáliáikról szóló állításokban, hogy lássuk, mind valótlannak bizonyultak" – tette hozzá Hal Levinson, a colorado-i SWRI bolygótudósa. "Itt azonban meg kell állnunk egy gondolatra. Pusztán azért, mert egy másik bolygón kívül nincs megfelelő magyarázat az SDO-k pályájára, még nem jelenti azt, hogy a jövőben sem lesz"

Az egyik vezető alternatív elmélet az SDO-k "kilengéseire" a Nap kialakulásának időszakára nyúlik vissza, ami az elméletek szerint egy szorosan összezsúfolódott csillaghalmazban nőtt fel, így könnyen elképzelhető, hogy a szomszédos csillagok által előidézett gravitációs instabilitás tükröződik vissza a külső-Naprendszer objektumainál. "Születésekor a Nap nagy valószínűséggel egy csillaghalmazban formálódott. Ha igaz, elég közel lehettek egymáshoz ahhoz, hogy befolyásolják egymás külső bolygórendszereit, ahol a Szedna is elhelyezkedik" – mondta Brown.

Forrás: SG