Állatkísérletekben már pár éve sikerült megvalósítani a szelektív memóriatörlést, emberek esetében azonban óriási ellenállás mutatkozik még a memóriamódosítás gondolatával szemben is. A szakemberek közül sokan etikátlannak tartják az ilyen beavatkozásokat, és elutasítanak minden, memóriamódosítással kapcsolatos eljárást.

2007-ben egy amerikai orvos, dr. Scott Haig szövetmintát vett műtét közben egy betegből, hogy megállapíthassák, rosszindulatú-e a daganata. A mintát rögtön átküldték a patológusnak vizsgálatra. A páciens még mindig a műtőben feküdt, amikor a patológus a kihangosított belső telefonon keresztül kendőzetlenül közölte kollégáival a rossz kilátásokat. A nő azonban csak helyi érzéstelenítést kapott, így minden szót hallott. Amikor megértette a vizsgálat sokkoló eredményét, sikoltozni kezdett: "Úristen! A gyerekeim!"
Ekkor az altatóorvos gyorsan beadott neki egy propofol nevű nyugtatószert, amelyről ismert, hogy egyes embereknél rövid távú memóriavesztést okoz, azaz elfelejtik a beadás előtti néhány percben történt eseményeket. Ebben az esetben is ez történt. Amikor a nő magához tért, semmire sem emlékezett a korábban hallott rossz prognózisból. Az eset heves vitát váltott ki a szakemberek körében. Sokak szerint a páciensnek joga lett volna eldönteni, akarja-e, hogy befolyásolják a memóriáját, vagy sem.
 
Az emlékek tompításának vagy törlésének lehetősége ma már egyáltalán nem tartozik a tudományos-fantasztikus könyvek és filmek világába. Számos állatkísérlet eredménye igazolja, hogy az emlékképeket gyógyszeresen tompítani vagy akár teljesen törölni lehet. Néhány hónapja például amerikai kutatók arról számoltak be a Journal of Neuroscience szakfolyóiratban, hogy egy ZIP kódnevű szer hatására a kokainfüggővé tett patkányok elfelejtették, hol kapták meg korábban rendszeresen a kokaint.
 
Vannak már embereken is kipróbált gyógyszerek, amelyek például enyhíthetik a sokkoló eseményekkel kapcsolatos érzelmi szenvedést. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a felejtés hiánya az egyik alapvető oka a poszttraumás stressz (PTSD) szindrómának. Ez olyan szorongásos zavar, amely egy sokkoló, ijesztő élmény, életveszélyes helyzet vagy fizikai sérülés után alakulhat ki. A PTSD 5,2 millió amerikait sújt, például a hadszíntérről visszatérő katonák nyolcadának nehezíti meg az életét. A memóriamódosító gyógyszerek egyre ígéretesebbnek tűnnek a PTSD és a különféle függőségek kezelésében is.
 
Sokakat azonban félelemmel töltenek el a memóriával kapcsolatos beavatkozások. 2003-ban például az Egyesült Államok elnökének Bioetikai Tanácsa meglehetősen rossz véleményt fogalmazott meg e gyógyszerek használatáról. Azóta folyóiratcikkek és újsághírek sokasága jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a memóriát befolyásoló szakemberek mennyire avatkozhatnak bele a páciens emlékeibe, és melyik az a pont, ahol már tönkretehetik egy személy identitásérzetét.
 
Egy amerikai jogtudós és bioetikus, Adam Kolber (aki a New York-i Brooklyn Law School tanára és számos szakcikk, valamint a Neuroethics & Law Blog szerzője) azok közé tartozik, akik túlzottnak tartják az aggodalmakat. A Nature legújabb számában megjelent hozzászólásában több érvet is felsorakoztat a memóriamódosító gyógyszerek használatának szigorúan szabályozott engedélyezése mellett. Kolber szerint az átgondolt szabályozás kidolgozása indokolt, de a memóriamódosítási kísérletek jelenlegi szabályozása szerinte gátolja azokat a kutatásokat, amelyek milliónyi poszttraumás stresszben szenvedő embernek jelenthetnének megkönnyebbülést.
 
Kolber az [origo] kérdésére egy új eredményt mutatott be. A vérnyomáscsökkentőként engedélyezett propranolollal kapcsolatos kísérletek azt mutatják, hogy a szer csökkentheti az emlékképek érzelmi intenzitását, ha néhány órával egy traumás esemény átélése után adják be a szenvedő alanynak. Ebben az esetben a szer szelektív hatású abban az értelemben, hogy csak a közelmúltbeli emlékekre hat. Egyes kutatók megpróbálták bizonyos távolabbi emlékek elhomályosítását is oly módon, hogy megkérték a propranolol hatása alatt álló alanyokat, idézzék fel ezeket az emlékeket. Egyelőre azonban nem világos, mennyire lehetnek hatékonyak ezek a módszerek – mondta Kolber.
 
Kolber természetesen elismeri, hogy – mint szinte minden – a memóriamódosítás is felhasználható rossz célokra. Ilyen például az, amikor úgynevezett diszkódrogokat (GHB-t) használnak arra, hogy ellenállás nélkül kiraboljanak vagy megerőszakoljanak embereket. Az áldozat ilyen szerek hatására akarat nélküli bábbá változik, és sokszor képtelen visszaemlékezni a történtekre.
 
Kolber azonban azt mondta az [origo]-nak, hogy az ilyen eseteknek nem szabad megakadályozniuk, hogy a valóban segítséget nyújtó szerek eljussanak a rászorulókhoz. A kutatóknak természetesen figyelmet kell fordítaniuk arra is, hogy olyan memóriamódosító szereket fejlesszenek ki, amelyek nem okoznak hozzászokást. Ha van mégis bizonyos kockázata a függőségnek, akkor mérlegelni kell, mi a fontosabb: a függőség elkerülése vagy a megszabadulás az életet tönkretevő, szörnyű emlékektől, rémálmoktól – mondta Kolber.
 
A szakemberek zöme – Kolberhez hasonlóan – nem támogatja a memóriamódosítással kapcsolatos kísérletek teljes tiltását, de többen aggodalmukat fejezik ki, mi lesz, ha a kísérletek balul sülnek el, és esetleg teljesen megváltoztatják egy ember személyiségét. Az Oxfordi Egyetem Practical Ethics című blogjában arról írnak a szerzők, hogy nagyon fontos például az igazság ismerete. Ha elfelejtjük a tragikus eseményeket, akkor egyfajta álomvilágba ringathatjuk magunkat. Bár az valószínűtlen, hogy egy súlyos személyes tragédia emlékét bárki sikeresen törölhesse, hiszen ennek ténye sok ember – családtagok, barátok – előtt ismert, és akaratlanul is emlékeztetnek rá.
 
Jelentősebb önmegtévesztés lehet, ha gyógyszerek segítségével megváltoztatjuk, kik is vagyunk valójában. Egy katona például, aki elfelejti, mit tett egy háborúban (vagy akár azt, hogy rész vett egy háborúban), kellemetlen meglepetésként szembesülhet a valós múltjával. A memóriamódosítás használata a fájdalmas emberi kapcsolatok kezelésére a hétköznapi életben is hasonló hatásokkal járhat, és megfosztja az embert attól a képességétől, hogy tanuljon a rossz tapasztalataiból.
 
Bármennyire is vonzó lehet tehát a kellemetlen emlékek törlése, nagyon megfontoltan és ellenőrzötten kell használni majd ezeket a lehetőségeket, ha a jövőben valóban az orvostudomány rendelkezésére állnak.
 
Forrás: Origo