A mennyország csak tündérmese azok számára, akik félnek az örök sötétségtől – állítja Stephen Hawking, a világ egyik legtekintélyesebb elméleti fizikusa.

A 69 éves, mozgató idegeinek betegsége miatt évtizedek óta tolószékbe kényszerülő brit tudós egy interjúban fejtette ki nézeteit a túlvilágról, illetve annak hiányáról.
 
Az emberi agyat számítógépnek tekintem, amely alkatrészeink tönkremenetele után nem működik tovább. Nincs menny, vagy halál utáni élet lerobbant gépek számára – vallja Hawking, aki csaknem fél évszázada néz szembe a halállal súlyos betegsége okán, amely lényegében teljesen megbénította.
 
Nem félek a haláltól, de nem is siettetem. Még sok mindent el kell végeznem előtte – mondta korunk elméleti fizikusainak egyik legnagyobbika. Hawking szerint Isten nélkül is megmagyarázható az univerzum létrejötte. Erről tavaly megjelent, The Grand Design című könyve heves vitákat keltett vallási vezetőkben.
 
Forrás: Index