Lapunk is írt Bhagavan Sri Sattya Sai babáról, a csodatévőről, az Isten-emberről, aki Húsvétkor volt két éve, hogy kilépett földi testéből. Egy rövid sorozattal szeretném kiegészíteni az indító cikket, mert annak idején engem a hír annyira felcsigázott, hogy kimentem Indiába és személyesen is találkoztam vele. Azt gondolom, hogy a személyes beszámoló segíthet elfogadni az ő létét, vagy még jobban felcsigázza a kíváncsiságot.

Lapunk is írt Bhagavan Sri Sattya Sai babáról, a csodatévőről, az Isten-emberről, aki Húsvétkor volt két éve, hogy kilépett földi testéből. Egy rövid sorozattal szeretném kiegészíteni az indító cikket, mert annak idején engem a hír annyira felcsigázott, hogy kimentem Indiába és személyesen is találkoztam vele. Azt gondolom, hogy a személyes beszámoló segíthet elfogadni az ő létét, vagy még jobban felcsigázza a kíváncsiságot.
 
Nos, nem volt könnyű és gyors döntés, hogy elhatározzam személyesen is kimegyek és megnézem azt az embert, akit ugyanolyan csodatévőnek tartanak világszerte, mint Jézust. Nekem kilenc év kellett a döntéshez. 1998-ban hallottam először róla, és az események így követték egymást gyors egymásutánban:
          Miközben az autómat kerék cserére vittem, a műhely tulajdonosa (régi ismerősöm) beinvitált az irodájába, hogy elmondjon nekem egy érdekességet, és Osho tantrikus tanításairól beszélt nekem, és adott könyvet a kezembe. Közben megpillantottam irodája falán egy fotót egy alacsony, afro frizurás sötét bőrű emberről. „Ki ez a huligán?” – kérdeztem minden tiszteletet mellőzve. „Nem ismered? Ő Sai Baba, az Isten-ember Indiában, aki ma is él. Hallgass már! Ő nem huligán, hanem egy nagy guru.!” (Nem éreztem azt, hogy nekem egy gurura lenne szükségem…)
 
          Átterelődött a figyelem Oshóról Babára. (Mindkettőről akkor hallottam először.) Ismerősöm rendkívül lelkesen mesélt Sai Baba csodatéteményeiről, és arról, hogy magyarok is jártak kint nála, és van olyan magyar férfi, akinek karórát materializált a semmiből, és ő most is hordja ezt az órát, amiben nincs elem és mégis jár. (Ez nekem sok(k) volt.) „Hiszem, ha látom!” – mondtam.
 
        
  Másnap egy lakásszentelőre mentem és beszéltem arról, hogy szeretnék spirituális tábort szervezni a reikis tanítványaimnak. Az egyik barátnőm a kezembe nyomott egy névjegykártyát ezzel a szöveggel: „Ezt a férfit feltétlenül hívd meg, mert nagyon érdekeseket mond. Járt kint Indiában Sai Babánál.” „Sokszor kell majd hívnod, mert nagyon elfoglalt ember és nem veszi fel a telefont, de legyél kitartó.” És kezemben tartottam Kovács Béla metafizikus (és még öt sorban a titulusai) névjegykártyáját.
 
          Másnap felhívtam és azonnal felvette. Elmondtam ki vagyok, mit akarok, meghívtam. Személyesen is szerettem volna találkozni vele még a tábor előtt. Véletlenül másnap éppen Kecskemétre jött és találkoztunk. A karján volt az a bizonyos Baba által materializált karóra… Semmitmondó, csúnya giccsnek tűnt… De ez Az volt!
 
         
 

Kovács Béla metafizikus
Nem sokkal később a táborban megtartotta rendkívül érdekes előadását, élménybeszámolóját Sai Babáról. Tátott szájjal hallgattam, de hitetlenkedtem. Megmutatott mindent, amit onnan hozott. A Vibutit (a szintén Baba által materializált szent hamut) megszagoltam, megnyaltam és azon a véleményen voltam, hogy csak a füstölő hamuját gyűjtötték össze… túl szagos, túl ízes, amolyan lehetetlen valami. De azért hitetlenkedve magamra kentem.
 
          A tábor után néhány héttel Kecskeméten találkoztam egy zenésszel, akiről kiderült, hogy Kovács Bélával együtt volt Indiában. Párásodott szemmel beszélt az élményéről és arról a szeretetről, amit a Szent Ember jelenléte keltett benne.
 
          Megint eltelt pár hét és a reiki mesterem mesterével, Szilágyi Imre tatai pszichológus barátommal együtt mentünk vidékre közös előadást tartani a reinkarnációról. A kocsiban szakmai véleményét kértem arról, hogy mit szól azokhoz a csodatéteményekhez, azokhoz a fennkölt érzésekhez, amikről és ahogyan az emberek beszámolnak pl. Sai Babáról? „Majd te is megtudod milyen érzés, ha ott leszel!” – volt a válasza. Először nem értettem. Aztán megtudtam, hogy ő ugyanannak a küldöttségnek volt a tagja, aminek Kovács Béla is és a zenész is. Nagyon meglepett… Elmondta, hogy az érzés el nem mondható, le nem írható, de ott érezhető.
 
          Évek teltek el különösebb történések nélkül, és a naptáramban őrizgettem Sai Baba fotóját, néha rápillantottam és a fejemet csóváltam, hogy mi mindenben hisznek az emberek…
 
          Majd 2002-ben eljött hozzám az egyik régi iskolatársam Leo, aki nagyon beteg lett (attackja volt), és megkért, hogy ismereteim szerint valahogy segítsek neki a gyógyulásban. Az első ilyen találkozás után azt mondta nekem: „Nem akarsz velem kijönni Indiába Sai Babához? Ő állítólag mindenféle csodagyógyításra is képes.” Akkor még egyáltalán nem éreztem erre késztetést.
 
          Leo révén megismerkedtem azzal a csoporttal, akik Sai Baba rajongók, Kecskeméten élnek és éppen helyet kerestek maguknak. Én meg egy frissen létrejött spirituális intézmény megbízott vezetőjeként helyet tudtam adni a klubnak. Néhány rendezvényükre elmentem, többek között Budapestre is. Ott megvettem minden magyar nyelvű könyvet, ami Sai Babáról szólt, vagy ő írta. Néhány hét alatt elolvastam mind és egyre nagyobb lett a kíváncsiságom. Elsősorban az érdekelt, hogy mi kelti az emberekben ezt a végtelen lelkesedést és szeretetet, amit csak irigykedve figyeltem. Megvettem egy CD-t is róla és tananyagként beépítettem a reiki mesteri tanfolyamom anyagába Oshót és Sai Babát, mint nagy és ismert spirituális tanítókat, akiket illik ismerni. Számomra a leginkább lebilincselő olvasmány Sanders: A szent ember és a pszichiáter c. műve jelentette, mert az író ugyanolyan szkepticizmussal állt hozzá, mint én. A tények viszont meggyőzték.
 

Baba csodatévő fotója (később)
          
 
          2004-ben meghalt egy jó barátom, majd szellemként visszajött hozzám és elkezdett nekem diktálni egy könyvet. Ezt kilenc hónapon át tette velem éjszakánként és meg is írtam Dimenziókapukon át címmel. Addig soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok egy szellemmel társalogni, de ez a fajta képességem egyre jobban kiélesedett.
 
          Leo barátom 2006-ban kiment Indiába, és véletlenül az egyik tanítványom is vele ment, csak mert kíváncsi volt Indiára, nem kifejezetten Babára. Kiküldtem egy rózsafüzért vele és megszenteltettem Babával.
 
          Ugyanebben az évben kiderült, hogy nekem is van egy komolyabb betegségem, amit a hazai hagyományos orvoslással nem tanácsos, és nem is nagyon lehet meggyógyítani. Kissé megszeppentem, de ettől kezdve azt éreztem, hogy lehet, mégiscsak a csodába vetett hitem kellene, hogy segítsen. De van ilyen? Meg kellene tapasztalni – született meg a döntésem és szeptemberben már megvettem a repülőjegyem Bangaloréba, Indiába. Ekkor már tudtam, hogy EL KELL MENNEM Sai Babához. Mégpedig ezt az utat egyedül kell megtennem. Így is lett.
 
Onnantól kezdve, hogy elhatároztam a kiutazásom fantasztikus élményeim voltak. Vegetariánus lettem, pedig nagyon nem az ízlésem szerint való volt az életforma. Aszkéta életmódra váltottam, csökkentettem, majd később elhagytam a dohányzást is. Befelé fordultam, sokat imádkoztam, meditáltam. Hat hónapon át készültem fel a találkozásra. Az interneten napi szinten követtem az eseményeket a Sai Baba Ashramról, Prasanti Nilajamról. Nagyon érzékeny lettem a környezetem történéseire, az állatok szenvedéseire, kocsivezetés közben gyakran úgy éreztem, hogy Baba bent ül mellettem és beszél hozzám. (Na, meghülyültem! – gondoltam.) Egyszer elkerülhetetlen volt, és elütöttem egy madarat, ami szinte nekiszállt a kocsimnak. Hallottam, ahogy Baba leszid érte… Álmomban többször is megjelent Sai Baba, de ott soha nem beszélt hozzám. Ott viszont azt láttam, hogy mennyire pici termetű ember. És menyire hallgatag. Kismadár kísért végig a sétám alkalmával ágról-ágra szállva, a semmiből a parkban falevél ereszkedett a tenyerembe… A médiumi könyv lejegyzésekor kiélesedett képességem egyre finomodott. Bevallom az is eszembe jutott, hogy hátha a betegségem is hozzásegít…

2007 februárjában mentem ki három hétre Puttapartiba, Sai Baba ashramjába. Leo és egy kecskeméti hölgy, Mareszka Bangaloréban vártak. Nagy csoporthoz nem csatlakoztam, de azért nem voltam teljesen egyedül. Aztán az ashramban (hindu kolostor) – legnagyobb meglepetésemre – találkoztam ismerősökkel. Titokban akartam tartani, hogy szexológus vagyok, ebben a körben hallgatni akartam a szakmámról. Nem sikerült.

(folytatom)
-eszme-