Az évtized végéig van időnk arra, hogy hozzászokjunk a rovarevés gondolatához, mivel egyes tudósok szerint az állattartás megdrágulása miatt elkerülhetetlen lesz a proteinben rendkívül gazdag hatlábúak fogyasztása. Az EU-t mindez nem fogja felkészületlenül érni: az Európai Bizottság idén 3 millió euróval támogatja a rovarok ehetőségét kutató projekteket – adta hírül a Daily Mail című brit napilap hírportálja.

Az ízeltlábúak törzsébe tartozó, szelvényezett testű állatok beiktatása az étrendünkbe főként tápanyagtartalmuk miatt lehet vonzó opció. Egyes férgek például háromszor annyi proteint tartalmaznak kilónként, mint a marhahús, míg például kálciumbevitel szempontjából négy tücsök megevése egy pohár tej elfogyasztásával ér fel.

Bár a rovarok Európában hagyományosan nem képezik az étrend részét, világszerte mintegy 2,5 milliárd ember fogyaszt rendszeresen rovarokat – állítja az ENSZ élelmiszerbiztonsági hatósága. A világszervezet élelmezésügyi és mezőgazdasági szerve szintén fenntartható módon tenyészthető táplálékforrásként, illetve az élelmiszerhiány egyik megoldásaként tekint az általában kártevőként ismert rovarokra.

A szakhatóságok, illetve a kutatók abban is egyetértenek, hogy az európai közönség számára az ízeltlábú állatkákat valószínűleg álcázott formában kell tálalni. Noha egyes ínyencségnek számító rovarok iránt – ilyen például a csokoládéba mártott hangya – már most is van némi kereslet, nem valószínű, hogy a hatlábúak teljes valójukban fognak bekerülni az étrendünkbe. Megoldás lehet például, hogy a rovarokat ledarálva, adalékként keverik hozzá különböző burgerekhez és más gyorsételekhez.

"Az élelmiszergyártók például állati eredetű proteinként tüntethetik majd fel a rovarokat a termékeken. Egyébként nem sok embernek támadna gusztusa sáska-burgerre" – véli Daniel Creedon londoni séf, akinek éttermében már most felszolgálnak mézben megforgatott hangyát, sáskát és méhet is. Egy fenntartható fejlődéssel foglalkozó honlap szerint a rovarokat tartalmazó élelmiszereket különböző egészségtudatos jelszavakkal lehetne népszerűsíteni, mint "proteinben gazdag", "zsírszegény", de "öko-burgerként" is eladhatóak lennének a termékek.

Bár ez Egyesült Államok sem tette még le a voksát a rovarevés mellett, a hatályos amerikai élelmiszerbiztonsági szabályozások értelmében már most sem probléma, ha feldolgozott élelmiszerek rovardarabokat tartalmaznak. Ezt a rendelkezést persze nem verik nagydobra az amerikai hatóságok, hiszen a rovardarabokon kívül a rágcsálószőr sem tiltott "hozzávaló".

Forrás: Fogyasztók