Elindulunk egy úton, ami egyre érdekesebb, de egyre nehezebb. A rögökben megbotlunk, és vagy felállunk, vagy sem. Gondolkozzunk el a hibákon, amelyeket itt felsorolunk és gondoljuk végig, hányszor, hány embernél (esetleg saját magunknál is) találkoztunk már vele? Figyeljünk oda, mert nem a fejlődésünket szolgálja, hanem elakadásunkat, megbotlásunkat jelzi.

Elindulunk egy úton, ami egyre érdekesebb, de egyre nehezebb. A rögökben megbotlunk, és vagy felállunk, vagy sem. Gondolkozzunk el azokon a rögökön, amiket itt felsorolunk és gondoljuk végig, hányszor, hány embernél (esetleg sajátmagunknál is) találkoztunk már vele? Innentől figyeljünk oda, mert nem a fejlődésünket szolgálja, hanem elakadásunkat, megbotlásunkat jelzi.
 
Spirituális materializmus (Ken Wilber szerint: boomeritis) Ez annyit jelent, hogy valaki csak addig spirituális, amíg ez éppen az egó felfújását jelenti, és pont nem az egótlanság felé vezető utat szolgálja. Sok ilyen embert találni, aki divatból lett spirituális, ettől lett a környezetében érdekes, most hirtelen felfigyelnek rá, míg eddig a homályban maradt. Divatnak tartja spiritualitását, persze ezt önmagának nem vallja be, de legyen erre tanú a múltja, és az életének sok más területe, ahol másképpen viselkedik.
 
Spirituális élvhajhászók is vannak bőven. Akik elmennek mindenféle tanfolyamra, amit hirdetnek, amik érdekesnek tűnik. Azt hiszik, hogy attól már nagyon spirituálissá válnak, hogy sok ilyet elvégeztek (ráadásul mindez rengeteg pénzébe is kerül), és dicsekszik is azzal, hogy megint milyen tanfolyamot talált, hol volt. Azzal sem törődik, hogy ezek többféle filozófiát, iskolát képviselnek, csak gyűjtik, de nem szűrik az információt. Eleinte persze ez egy szükséges állapot, de nem tarthat évekig, és a sokféleség nem feltétlenül képviseli a fejlődést.
 
Ragaszkodás az élményhez: valakinek konkrét elképzelése van pl. arról, hogy miképpen akar a csukott szemével LÁTNI. Nem akarja megérteni, hogy nem feltétlenül csak éles képeket lehet látni, hanem a belső látással kapott képek is egyenértékűek ezzel, hogy más érzékszervekkel érzékelés is a „látás” kategóriába tartozhat. Ragaszkodik az elképzeléséhez, hogy csak ez, vagy csak az a megfelelő. Stanislaw Grof szerint minden transz más, nem lehet tudni mikor mi jön fel és hogyan, az a jó, ha nincsenek elvárások, ezeket el kell engedni.
 
Énmározás-nak lehet nevezni, amikor felfújt egójú „spirituális emberek” ilyen mondatokat mondanak: én már az utolsó életemet élem… Én már teljesen egótlan vagyok… Nekem már nincs szükségem tanítóra, én fentről kapom az információkat. Én már túlvagyok ezeken a szakaszokon, másképpen meditálok… Igazi zsákutca.
 
Egy részletet felnagyít: tapasztal valamit, ami nem igazán az, amit tapasztalni akart, de azt hiszi és felnagyítja, és meséli a környezetében, ami miatt majd felnéznek rá, de az élmény nem eredeti. Pl. jó imaginációs készségű ember azt állítja, hogy testből kilépéssel járt itt és ott, miközben csak elképzelte mindazt. Vagy kezdő auranézők a szem optikai csalódásait összekeverik a valódi aura látásával. (Nagyon becsapós! Tényleg össze lehet keverni!)
 
Spirituális státuszteremtés fontoskodó mondatokkal. Ki ne hallotta volna: „át kell adnom neked egy üzenetet…” „Lejött nekem az információ…” „Nekünk találkozni kellett, mert karmikus múltunk van…” „Segítenem kell neked, mert ezt kaptam feladatul fentről…” Ilyenkor a közlők mindenképpen kiválasztottságukat, felsőbbrendűségüket fitogtatják, ami lehet akár igaz is, de a legtöbbször nem az! Nagyon nehéz megkülönböztetni.
 
A spirituális perszónanövesztés formái:
– Mindig csak mosolyog és nem beszél, csak fontoskodva, sokat sejtetően néz. Ettől mindenki azt hiszi a környezetében, hogy ő a bölcs, aki természetesen mindent tud, mindent lát, és mindenre tudja a választ, csak bölcsessége tartja vissza attól, hogy elmondja. (Az esetek zömében ez hamis kép! Nem tudja mindazt, amit hisznek róla!)
– Sokat mesél spirituális élményeiről. Túlságosan sokat… Ettől ő kiválasztottnak, nagyon nagynak tűnik, és kivívja környezete tiszteletét.
– Mű-alázatot mutat: Azt állítja magáról, hogy ő már egótlan, ő egy senki, aki észrevétlen akar maradni, lehajtott fejjel, görnyedt háttal jár, elháborodik, ha leleplezik. Feltűnően halk szavú.
 
Gőg, felsőbbrendűség: ez az egyházakat is jellemzi, és sok gurunak, tanítónak a bukását jelenti, amikor azt tanítja, hogy kizárólag az ő általa mutatott út az egyetlen igaz, és csakis azon lehet járni, az összes többi ossz és tévedés, sátáni, gyűlöletes, kiirtandó, stb.
 
Félrecímkézés: ez hasonlít ahhoz, mint amikor valaki egy részlet felismerésekor azt hiszi, az egészet ismeri. Sikerül megteremtenie a csendet, és erre azt mondja: az önvalómban vagyok. Pedig ez még nem az, csak része az odavezető útnak.
 
Kép-para: amikor valaki azt állítja, hogy ő nem lát képeket! Olyan ember nincs! Mindenki lát, mert van fantáziája, csak nem az elméjével, hanem a szemével akar látni. Egy biztos: a csukott szemhéjon nem fog elindulni a vetítés, arra ne számítson! És ha valaki csak színeket lát, nagy valószínűséggel csak nézi a csukott szemhéját, és a szín a rávetülő fényen múlik.
 
Élménycsúsztatás: nem spirituális élményre azt állítja, hogy az.
Mű-autonómia: nem kell nekem már guru, én közvetlenül kapok információkat fentről, nincs szükségem tanítóra és tanfolyamra, beavatásra. Engem Isten avat a kezével.
Guru ledöntés: először nagyon is felértékeli valaki a mesterét, tanítóját, aztán valamilyen ok miatt becsmérli, ledönti. Csalódott tanítvány rossz reakciója.
 
Élet elhanyagolóvá válik: azt hiszi, hogy attól lesz spirituális, ha itt Európa közepén kivonul az életből, nem foglalkozik pénzzel, karrierrel, családdal, kivonul a társadalomból, aszkéta vagy remete életet él.
 
(Az írás Gánti Bence integrálakadémiai előadása alapján készült)
 

-eszme-