Külföldi, köztük amerikai cégeket, vegyes vállalatokat is köteleznének Kínában arra, hogy vásároljanak meg és helyezzenek üzembe egy, a számítógépeikhez csatlakoztatható és hatóságilag hitelesített “megfigyelőeszközt” – számolt be a korábbi hónapokban már tapasztalt jelenségről az amerikai New York Times (NYT) című napilap.

Az érintett vállalatokat büntetéssel és az internetszolgáltatás felfüggesztésével fenyegetik, amennyiben a megszabott határidőre nem tesznek eleget az intézkedésnek.

Vannak, akik emiatt már panaszt tettek a kereskedelmi tárcánál, míg mások – állítólag üzleti titkaik kiszivárgásának veszélyétől tartva – egyszerűen figyelmen kívül hagyták a felszólítást.

A lap értesülése szerint más amerikai, japán és koreai vállalatokat is megkerestek a kérdéses berendezés megvételét ajánlva. Egy Hopej tartományi – közelebbről meg nem nevezett – vállalatot még korábban tízezer jüan (360 ezer forint) bírsággal és az internetszolgáltatás fél éves szüneteltetésével fenyegettek meg, amennyiben határidőre nem tesznek eleget a felszólításnak.

A hatóságok azt állítják, hogy az intézkedésekkel a kiterjedt internetes csalásoknak szeretnének gátat vetni, a kibertámadásokat kívánják kivédeni, a pornóoldalak elérését akarják meggátolni és a rémhírek terjedését is szeretnék megakadályozni.

Nyilvános internetezőhelyeken, szállodákban, iskolákban már sok helyen csak kötelező regisztráció mellett használható a világháló, továbbá tartalmi szűrőket alkalmaznak. Egyes oldalak a "nagy kínai tűzfal" következtében már eleve elérhetetlenek, de vállalatok és magánszemélyek körében is elterjedtek olyan technikai megoldások, amelyek lehetővé teszik a "fal" megkerülését. Sok cég alkalmazottai így nagyobb szabadságot élveznek a böngészés során.

Az elmúlt nyáron Pekingben, valamint Hopej és Santung tartományban amerikai érdekeltségű vegyesvállalatokat utasítottak egy bizonyos "megfigyelődoboz" csatlakoztatására – idézi a NYT a CNN hírtelevízió augusztusi riportját, amelyben a minőségi márkák védelmi bizottságának illetékese nyilatkozott.

Utóbbi szervezet több mint 200 vállalatot képvisel Kína-szerte. Már tárgyalt a kereskedelmi minisztérium több osztályával az ügyben, s szóvivője szerint sokkal inkább a helyi vezetők túlbuzgóságáról, semmint központi utasításról van szó.

A doboz, amelynek használatát helyenként előírták, állítólag képes a teljes hálózati adatforgalmat figyelemmel kísérni. Ugyanakkor, mint kiderült, az esetek egy részében a helyi hatóságok nem veszik túl komolyan az ügyet.

Forrás: HVG