Parafelderítésnek nevezzük azokat a módszereket, melyek révén információkhoz lehet jutni a térben és idõben távoli eseményekről, a fizikai testünk érzékszerveinek használata nélkül.

Az emberi léleknek számos olyan rejtett, de felszabadítható és kifejleszthetõ képessége van, amelyeket eredményesen lehet alkalmazni a világ megismerése során.
 
A mai akadémikus tudomány által paranormálisnak tekintett tulajdonságok, misztikus képességek a gyakorlatban számos helyen és módon alkalmazhatók. Ilyen többek között a hírszerzés, felderítés, egy adott dolog megkeresése, a múltba és jövõbe látás, illetve a gondolatolvasás témaköre.
 
A parafelderítés, mint mágia technika alapvetõen háromféle módszerbõl áll:

Az elsõ a bilokáció vagy két helyen levés tudománya, amikor a mágus lelke tudatosan kilép a fizikai testébõl, és a gondolatnál is sebesebben elmegy egy adott helyre. Ott mindent lát és hall, a lelkével közvetlenül érzékelve, majd visszatérve a testébe elmondja az élményeit. A gyakorlottabb felderítõk arra is képesek, hogy élõben közvetítsenek a távolból, beszéltetve a hátrahagyott testüket, miközben a helyszínen nézelõdnek.

 
A második módszer a távolba látás gyakorlása, amikor a test elhagyása nélkül használja lelki érzékszerveit a mágus. Lényegében ekkor az idõhullámok komplex eseményterét, a világétert figyeli, mint információ közvetítõ és õrzõ közeget, próbálva kiszûrni belõle a számára lényeges dolgokat.
 
A harmadik módszer az Isteni Fenntartási Rendszer központi adatbázisában, az Univerzum Nagykönyvtárában (ez a Beszélõ Fény Krónikája), másnéven akashában történõ keresés, olvasás (lásd: A Mars parafelderítése-2.). Ezen emléktár gravitációs hullámképek, térhologramok formájában tárolja az univerzumban történt eseményeket, gondosan rendszerezve azokat hely, idõ és témakör szerint. A világéter lokálisan tárolt és védett változata ez, amely fizikálisan számos helyi könyvtárra tagolódik, melyek egy hálózatba vannak kapcsolva az univerzumban.
 
Ezek a mágia vagy sámán technikák a hatósugarukat illetõen, gyakorlatilag majdnem teljesen függetlenek az idõtõl és a távolságtól, és szorgalmas gyakorlással olyan szintre fejleszthetõk, hogy páratlanul értékes forrásai lehetnek a világot tanulmányozó elméknek. Az egyik ilyen terület az ûrkutatás, ahol már eddig is komoly eredményeket szült eme módszerek alkalmazása.
 
Könnyű belátni, hogy összehasonlíthatatlanul gyorsabb és olcsóbb általuk a távoli, világûrbeli dolgok felderítése, mintha ûrszondát vagy emberes expedíciót próbálnánk meg odaküldeni, netán a távcsöveink, radarjaink és egyéb mûszereink korlátozott felbontóképességére hagyatkoznánk. Gondoljunk itt arra, hogy a Plútó, ahol még nem járt ûrszonda, a legerõsebb optikai távcsöveinkben is csupán pár pixeles sötét pacának látszik, a számítógépes képjavító eljárások ellenére. Pedig itt van a közelünkben, a Naprendszer határán, mindössze hat milliárd kilométerre tõlünk. A csillagok ezerszer, milliószor messzebb vannak, így egyértelmû, hogy hatékony adatgyűjtést végezni a környezetükrõl a mai mûszereinkkel egyszerűen lehetetlen. Pedig bőven volna mit kutatni.
 
Amit a tudomány nem használ fel a kelléktárában, értetlenségbõl vagy dogmatizmusból, azt a kívülálló, lelkes kutatóknak még van merszük kipróbálni. A rendszerváltás óta számos tehetséges ember foglalkozik parafelderítéssel hazánkban, adatokat próbálván gyûjteni a Naprendszerünkrõl és az azon túli térségekrõl. Ezek a felfedezések nem kaptak nagy publicitást, ezért ebben az írásomban tömören összefoglaltam a legfontosabb eredményeiket. Közös jellemzõjük, hogy mindegyik dolgot több felderítõ, egymástól függetlenül is ugyanolyannak észlelte, tehát "lehet benne valami". Fölöttébb valószínűtlen, hogy két-három ember, egymásról mit sem tudva azonos dolgokat képzelegjen a világról, minden érdek nélkül.
 
Köztudomású, hogy a nagyhatalmak kémszolgálatai évtizedek óta jelentõs összegeket költenek parafelderítésre, bilokációs kémekre, akik fõ feladata a konkurens és ellenséges országok szándékainak, haderejének nyomon követése. Talán ezért is olyan ellenséges a hivatalos tudomány álláspontja a jelenséggel szemben, hogy védje, titkolja azokat a parapszichológiai haditechnikákat, amik fejlesztésén régóta dolgoznak a CIA és a KGB (1992 óta FSZB) laboratóriumaiban.
 
Lássuk tehát elõször a Naprendszeren belüli felderítések legfontosabb eredményeit.
 
Föld

Jelenleg ez az egyetlen élõ bioszférával rendelkezõ bolygó a rendszerünkben. A felszíne alatt 24 nagyobb és több száz kisebb idegen támaszpont található, amelyet nem a felszínén élõ, primitív emberiség épített és tart fenn. Ezek a Solaria Fenntartási Rendszer négy dimenziós, álcázott bázisai, amik évtízezredek óta mûködnek, ellátva feladatukat. A Solariát kormányzó 16 istenség irányítása alatt állnak, hangáraikban valószínûleg százezernél is több, különféle méretű űrhajóval. Erõsen védettek parafelderítés ellen, ezért nem lehet csak úgy, engedély nélkül behatolni a területükre.

 
Vannak a Föld nagyobb hegységei alatt ezen kívül még olyan õsi kaptárvárosok is szép számmal, amiket az elõzõ teremtési korszakból itt maradt, a tûz és vízözönöket túlélt fajok népesítenek be. Õk saját ökoszisztémát létesítettek zárt világaikban, jóval fejlettebbek nálunk és figyelemmel kisérik a felszínen zajló eseményeket. Észak-Amerikában a Shasta hegy, Dél-Amerikában Peru területén, Európában Erdély hegyei alatt találhatók ilyen városok, de Tibetben is akad belõlük néhány.
 
Hold

Alig pár ezer éve vontatták ide és állították Föld körüli pályára. Ezt az égitestet alaposan átalakították a rajta megtelepedett idegen fajok. A belsejében egy hatalmas üreg található, vagyis hiányzik a Hold magja. A kéreg vastagsága mintegy 500 kilométer, ebben a felszínhez közel több támaszpont és óriás kalibrációs hajtóműrendszer található. A hajtómûveket mintegy 700 évvel ezelõtt építették be a Holdba a Zeta Reticuli csillagrendszerbõl érkezett idegenek, hogy stabilizálják vele a pályáját és a forgását. Azóta fordítja mindig ugyanazon oldalát a Föld felé.
 
A Hold, mint valami tartály több millió köbkilométernyi tiszta, élõ tengervizet tartalmaz. A víz a gravitáció fordító rendszerek miatt körkörösen tapad az üreg falára, egy levegõbuborékot fogva közre, melyben egy mini napocska világít, melegen tartva az óceánt. Számos dimenzióalagút kapcsolja össze ezt a tengert a földi óceánokkal. Amikor a Földön véget ér a jelenlegi teremtési korszak, és a tûzözönben elpárolognak a bolygónk óceánjai, a helyreállítást végzõ fenntartási rendszer ezen kapukon keresztül fogja áttölteni a Földre az új vizet, mely elengedhetetlen az élõvilág betelepítéséhez. Ez lesz a "Vízöntõ kor", ami után a Bak korszakban a genetikailag feljavított állományú élõvilág és az új emberiség folytathatja tovább az életét.
 
Vénusz

Korábban a Föld egyik holdja volt és Emo-nak hívták. Máig rá van szinkronizálva a tengely körüli forgása a Földre, tehát mindig ugyanazon oldalát fordítja felénk. Ezért retrográd a forgása. Bár a felszíne lakhatatlan, a talajában számos idegen támaszpont működik, és itt van a Naprendszert védõ űrflotta parancsnoksága is.

 
Mars

Valamikor lakható bolygó volt, vékony légkörrel és hűvös éghajlattal. Napjainkban csak a felszíni támaszpontjain van némi mozgás. A bolygót egy intelligens számítógép védi erõs fegyverzettel minden külsõ behatolótól. Az általa mûködtetett bionikus robotokkal karbantartja a támaszpontokat. Ezek a robotok klónozással készített (duploid), zöld bõrű és nagy fekete szemű, lélektelen teremtmények, fejükben félautonóm vezérlő mikrochippel. Kb. 700 darab van belõlük szétszórva a különféle bázisokon.

 
Phobosz

A Mars nagyobbik holdja belül üreges, gyakorlatilag ûrállomásként funkcionál és komoly fegyverrendszerei vannak. Azért képes olyan közel keringeni a Marshoz, mert csekély a tömege. Parafelderítés ellen erõsen védett égitest!

 
Deimosz

Szintén van rajta idegen támaszpont, bár jóval kisebb, mint a Phoboszon.

 
Jupiter

Belsejében egy olyan négy dimenziós, jól védett támaszpontot működtet a Solaria Fenntartási Rendszer, amelynek elsõdleges feladata akasha könyvtárként funkcionálni. Ide belépni csak isteni engedéllyel lehet!

 
A Naprendszer

A Naprendszer maga, mint térség egy dimenzióbuborék belsejében található. A buborék fala valahol a Plútó pályáján túl húzódik, és mivel védõpajzsként is funkcionál, visszatartja a rendszerünkbõl szökni próbáló üstökösöket és aszteroidákat. Ez az Oort-felhõ, amely az itt összegyûlt törmelékbõl áll. A buborékon sem ûrhajóval, sem lélekkel nem lehet áthatolni, viszont vannak rajta több helyen kapuk. Ezek szintén a fenntartás által mûködtetett óriás ûrállomások, melyeken át, megfelelõ (isteni) engedéllyel el lehet hagyni a rendszert, illetve be lehet jönni ide. A buborékon túl négy dimenziós a téridõ, abban pedig azokkal a három dimenziós testekkel, amikben mi itt, a Földön élünk, nem lehet mozogni.
 
Az űrállomások mérete elképesztõ, elérheti a 800 kilométert is. Egyesek közülük szabályos kocka alakúak, belsejükben kis létszámú kiszolgáló személyzettel és ûrhajók ezreivel. Az állomások a buborék határán lebegnek az űrben, és olyan álcázórendszerekkel vannak ellátva, hogy mi innen a Földrõl mûszeresen ne tudjuk észlelni õket. Ezek az állomások szintén akasha könyvtárként funkcionálnak, tematikus adatbázisokként gyűjtve minden információt a Naprendszerben történtekrõl. Ez azt jelenti, hogy van olyan állomás, amely minden leírt, lerajzolt dolgot tárol, mások a földi tudományágak eredményeit gyûjtik vagy történelmi adattárként funkcionálnak.
 
A Tejútrendszer

Galaxisunk megközelítõleg százmilliárd csillagból áll, ezeknek egy kis része körül keringenek élõ bolygók. Az intelligens, értelmes fajok száma a rendszeren belül mindössze 16, ezek rengeteg féle alváltozatban (rasszok), a helyi körülményekhez alkalmazkodva élnek az élõ bolygókon és a különféle ûrbeli támaszpontokon. Az élõ bolygók száma (csak a galaxisban) megközelítõen nyolcszáz millió, ezek túlnyomó többsége négy dimenziós világ. Olyan három dimenziós térbuborékba zárt rendszer, mint Solaria, összesen három darab van az egész galaxisunkban.

 
A Galaktikus Fenntartási Rendszer bolygókatalógusában a Föld azonosítási száma 28-as. A rajta élõ emberiség a szinzu emlõsfajba tartozik a genetikai származását tekintve, és ezt a fajta fizikai testet, amiben élünk, arkon testnek hívják a galaxisban.
 
A Tejútrendszer közigazgatásilag több csillagközi birodalomra és szövetséges társulásra oszlik, ezek közül a legjelentõsebb a Galaktikus Föderáció, melynek rendvédelmi ûrhadereje, az Ezüst Flotta gyámsága alatt van jelenleg egész Solaria. A földi emberiség, mivel még nem érte el a szellemi és technikai nagykorúságnak azt a szintjét, hogy hivatalosan is csatlakozni tudjon a Föderációhoz, csupán társult tagként tartozik ide.
 
A mi galaxisunkban található az univerzumunk egyik nagy irányító központja is, mely a Trón nevű bolygón működik, tõlünk mintegy ezer fényévre a galaxismag irányában.
 
Solaria közvetlen környezetében évtizedek óta heves ûrháború dúl az Ezüst Flotta és egy másik univerzumból érkezett, ellenséges támadó flotta ("fekete lények") között, akik khoorind-nek nevezik magukat. Az idegenek kristályos alapú életformák és minden útjukba esõ csillagrendszert elpusztítanak, nem pontosan ismert okokból. Az Alfa Centauri csillagrendszer térsége már gyakorlatilag a fronthoz tartozik, ezért is állomásozik több százezer hadihajó rendszeresen a Naprendszerben. Ezen ûrhajók közül a legnagyobbak mérete eléri az ötszáz kilométeres átmérõt (Merkaba-osztályú hajók), a tûzerejük pedig emberi ésszel szinte felfoghatatlan.
 
Az Univerzum

Az Univerzumunkban élõ intelligens fajok számát (az akasha adatai szerint) négyszázezer körülire becsüljük. A kommunikáció legelterjedtebb formája a telepatikus metakommunikáció, a lélektõl lélekig való közvetlen gondolatátvitel. A fizikai testben élõ értelmes lények biológiai felépítése meglepõ változatosságot mutat. A szén-nitrogén-oxigén alapú életformák mellett vannak szilícium, fluor és metán-ammónia alapú organizmusok is.
 
A földi emberiség a fajok közösségében a legfejletlenebbek, legprimitívebbek közé tartozik már hosszú ideje. Egy hajdani virágzó, fejlett ûrutazó faj elkorcsosult és tudatlanságba süllyedt utódai vagyunk, akik még a múltjukat is elfeledték és megtagadták. Ahhoz, hogy újra felemelkedhessünk, nem elég a technikai fejlettség. A kozmikus etika ismeretére, az egyetemes törvények újra felfedezésére és gyakorlati alkalmazására is szükségünk van.
 
Több százezerre tehetõ azon földönkívüli lényeknek a száma, akik lélekben ide reinkarnálódtak az elmúlt évtizedekben, hogy belülrõl, emberként élve segítsék a fejlõdésében az emberi közösséget. Mert önerõbõl kell úrrá lennünk a magunk teremtette bajokon, hogy felnõtt fajjá válva, újra kiléphessünk a csillagok közé. Õk nem adhatnak át nekünk magasabb tudást (ezt tiltja a kozmikus etika), de rávezethetnek minket, hogy felfedezhessük. Magunktól, hogy megmaradjon a fajunk önbecsülése és tartása.
 
Végezetül néhány szó a parafelderítés gyakorlati nehézségeirõl.
 
1. Nem lehet bármekkora ideig a fizikai testen kívül tartózkodni. Amikor a lélek eltávozik, magával viszi az általa vetített holografikus kényszerteret is, az aurát, vagyis a test védtelenül marad ilyenkor. Az egy óránál hosszabb idejû kint tartózkodásnál már károsodások lépnek fel a sejtmûködésben. Elrákosodási folyamatok indulnak meg az egyes szervekben, köszönhetõen a külsõ környezet zavaró információs hatásainak és a szervezet nem megfelelõ energia ellátottságának. A bilokáció legyengíti a testet és sebezhetõvé teszi a betegségekkel, földsugárzással, egyéb hatásokkal szemben.
 
2. A lelki érzékelés nem egészen olyan, mint kinézni egy fizikai testbõl a fénykvantumokat észlelõ szemgolyók segítségével. A 4 dimenziós látás sajátossága, hogy a felderítõ nem 180 fokban látja maga körül a világot, ahogy a 3D-ben, hanem 240-250 fokban, de más fénytöréssel. A 4D-ben valamiért megváltozik a fénytörés (és nem 7 szín van, hanem 12!), ezért más a perspektíva, a távolságérzet és a képélesség. Minden közelebb látszik, mint ahogy van (mintha víz alatt néznénk). Az 5D-ben már 360 fokban (teljes körben) lát a felderítõ, itt még több szín van, viszont a perspektíva teljesen eltorzul. Olyan érzés ez, mintha az ember elõtt lenne úgy kartávolságban egy emberfejnyi átmérõjű lyuk, és abban látszódik az egész körpanoráma összezsugorítva. Körülötte totális sötétség (csõlátás), viszont a látásélesség hihetetlenül megnõ. Több ezer kilométerre is könnyedén el lehet az 5D-ben látni, minden akadályon keresztül, hibátlan élességgel és teljes részletességgel (újságot lehet olvasni 5000 kilométerrõl!), ami agyilag nem igazán "könnyű" élmény.
 
3. A Földet és a Naprendszert olyan lélekvisszatartó pajzsok övezik, melyeken csak a legnagyobb mesterek képesek kijutni, átugrani. Ez a "kerítés" akadályozza meg, hogy a nem kellõen képzett sámánok és egyéb lelkek elhagyhassák a biztonságos, védett övezetet, mert odakint számtalan veszély leselkedik a tapasztalatlan lélekre. A Solariát övezõ kerítés interaktív rendszerként működik, vagyis a szökni próbáló elé a lelkébõl kiolvasott, és számára maximálisan félelmetes "szörnyek"-et materializál kapuõrnek. Ha még ez sem elég, akkor a pajzson átfurakodó lelket a védõrendszer elkezdi "fázist tolni", azaz az önkeltési rendszerét visszább helyezgeti, torzítgatja, ami nagyon kellemetlen érzéssel jár. A Föld pajzsrendszere szelídebb kivitelű, csupán telepatikus üzenetet küld a kilépõnek, arról gyõzködve õt (szuggesztív sugallatokkal), hogy nem jó odakint lenni, nincs ott semmi érdekes és jó volna mielõbb visszamenni a bolygóra.
 
4. Minden fejlettebb idegen faj tisztában van a parafelderítés módszereivel és maga is használja õket. A többségük éppen ezért nem szondákkal vagy űrhajókkal végez űrkutatást, hanem bilokációval. A Földön is gyakran megfordulnak ilyen szellemek, bár mi általában nem észleljük a jelenlétüket. A bilokációs felderítõk elhárítására egyes fajok az ûrhajóikat, támaszpontjaikat és bolygóikat lélekelhárító pajzsokkal is fölszerelik, továbbá mentális pajzsokat, információs zárványokat telepítenek a távolbalátók ellen. Ilyen paravédelmi rendszerekkel már az amerikai hadsereg is rendelkezik egy ideje, amellyel a legfontosabb támaszpontjaikat védik a parakémektõl.
 
5. Elõfordul, hogy az idegenek lélekcsapdákat helyeznek el a számukra fontos, titkolni kívánt dolgok körül, amikbe ha betéved egy felderítõ, elveszíti a lelke mozgásképességét. Mintegy odaragad, s mivel külsõ segítség nélkül nem képes visszatérni, a hátrahagyott teste rövidesen kihûl és meghal, ekkor pedig megszakad vele a kapcsolatunk. Ezen veszélyek miatt célszerû a távolfelderítést több sámánnak együtt végeznie, mert a többiek a megfelelõ technikák ismeretében kiszabadíthatják a társukat.
 
Tekintettel arra, hogy a parafelderítés milyen veszélyes tevékenység, szeretnénk óvni mindenkit attól, hogy kellõ felkészültség és gyakorlat (meg vezetõ mester) nélkül próbálkozzon meg vele.