Bármerre jártam, mindenhol azt hallottam: el kell olvasnom, mert alapmű.
Igazuk lett. WM. Paul Young A viskó című könyvét nem lehet kihagyni.

A fiamat vittem edzésre. Szabadtéri tréning volt, és annyira szépen sütött a nap, hogy nem volt kedvem hazamenni.
Gondoltam, leülök a fűbe, és megvárom a másfél órás edzés végét.
Ahogy a napsütést élveztem, eszembe jutott a
VISKÓ.
Kocsiba pattantam, és elrohantam a legközelebbi könyvesboltba, majd a frissen megszerzett zsákmányommal diadalittasan tértem vissza a helyemre, a fűbe.
Nagyon szép nap volt, és így utólag elmondhatom, igazán "viskós" körülményeket teremtettem, illetve teremtett nekem APU :-).

Hát így kezdődött…
…a könyv meg úgy, hogy Mack – egy három gyermekes apuka –  üzenetet kap, amelyben valaki, aki magát "Papának" nevezi, meghívja őt a következő hétvégére a viskóba.
Abba a viskóba, ahol élete legszörnyűbb pillanatait élte át, amikor megtalálta legkisebb gyermeke, Missy véres ruhácskáját.

A levél előtt négy évvel ugyanis a család a Wallowa-tónál kempingezett.
Mack két nagyobbik gyermeke kenuzás közben felborult, és mivel fiát a fulladás veszélye fenyegette, az apa a segítségére sietett, s míg ő a fiát mentette, addig Missy eltűnt.
Miután eredménytelenül kutatták fel a helyet, kihívták a rendőrséget, s nemsokára megállapították: Missyt nagy valószínűséggel a "katicás gyilkosnak" titulált pedofil rabolta el.

Sejtéseik beigazolódtak, amikor nem messze, egy elhagyatott viskóban megtalálták a kislány véráztatta és összeszaggatott ruhácskáját, amit aznap viselt.
A kicsi holteste nem került elő, ahogyan az előtte lévő áldozatoké sem.
A gyilkost azért nevezték "katicásnak", mert a gyerekekrablások helyén egy katicás kitűzőt hagyott hátra, amire annyi pöttyöt rajzolt, ahányadik kislányt rabolta el. Missy volt az ötödik.

A levél furcsaságát csak növelte, hogy Mack nem tudta a "Papa" aláírás kire vonatkozhatott. Hiszen az apja alkoholista volt, aki részegségében az egész családját – köztük a fiát – állandóan verte, s emiatt Mack 13 évesen elment hazulról, és a saját lábán volt kénytelen megállni.
Vagy a Papa Istenre vonatkozhatott?
Hiszen Mack feleségének olyan bensőséges kapcsolata volt Istennel, hogy egyszerűen csak Papának szólította. Vagy esetleg a katicás gyilkos rossz viccéről lett volna szó?

Furcsa, személyes vonulata az életemnek, hogy mióta az eszemet tudom, beszélgetek Istennel. Pici lány korom óta megnyugtatott, ha lefekvés előtt az ágyban elmotyogtam neki a  az óvodai csetepatékat, az iskolai problémákat, a szerelmes ügyeimet, stb.
Mindent megosztottam vele, és nemes egyszerűséggel APU-nak szólítottam.

Mack felesége és a gyerekek elmentek meglátogatni feleségének testvérét, és Mack elhatározta: enged a hívásnak, és elmegy a viskóba.
Amikor megérkezett, csak egy üres és elhagyatott kalyiba várta; a közepén még felfedezhető volt egy vérfolt, ami Missytől származott.
Dührohamot kapott, s miután kitombolta magát, elhatározta, hogy ezután nem törődik egy ilyen kegyetlen Istennel – már ha egyáltalán van Isten…
Kirohant a viskóból, ám mielőtt beszállt volna a teherautójába, a viskó átváltozott.
A hó elolvadt, és csodálatos tavasz lett, sok-sok virággal.
A viskó helyén pedig egy barátságos rönkház állt hívogatón.

Mack visszament, és nem hitt a szemének.
Amikor belépett, a Szentháromság három alakjával találkozott. Egy barátságos néger nővel, aki magát "Papának" hívta, Jézus Krisztussal, aki egy jellegzetesen zsidó kinézetű ács képében volt jelen, s egy légies ázsiai nővel, aki Sarayuként mutatkozott be.

A regény ezután a Mack és a Szentháromság alakjai közötti kapcsolatra és párbeszédekre fókuszál. Olyan párbeszédek ezek, amelyek abban segítenek, hogy más szemszögből tekintsük a Szentháromságra, Jézus kereszthalálára, s a hit egyéb alapvető kérdéseire.

Vissza-vissza lapoztan egy-egy fejezethez, oldalhoz.
Olyan mély, olyan alapvető mondandót taglal, hogy nem lehet falni a könyvet.
Többször letettem, hogy elmélkedjek az olvasottakon.
A szereplők beszélgetnek a világ rendjéről, a teremtésről, az élet dolgairól, a szeretetről.
Papa sokat beszélt a megbocsájtásról.
Erre nagyon kiváncsi voltam: vajon mit tud mondani Mack-nek, mit lehet mondani egy szülőnek, miért tudjon megbocsájtani annak az embernek, aki…

A "megbocsájtani kötelező, mert különben egész életünkben cipeljük a harag terhét" magyarázaton kívül magam gondolkodtam el valamin, amit talán a könyv sugallt, de kimondva nem volt.
Mack nagyobbik lánya magát okolta Missy haláláért, hiszen ha nem borulnak fel a kenuval, nem történt volna meg baj.
A nagy szomorúság után a lány teljesen befordult, nem kommunikált, dühös volt a világra.
Azt éreztem, hogy ez a düh akár átváltozhatott volna ártó dühhé, ha az apjával nem történik az ami, és ha nem segít majd Kate-nek is elfogadni a történteket.
Lehet, hogy ennek a szívtelen gyilkosnak is valami hasonló dolog történt az életében?
Meg lehet egy gyerekgyilkosságot bocsájtani?
Meg lehet egy gyilkosságot bocsájtani?
Mi van, ha megismervén a gyilkost, és annak előéletét, igenis képesek vagyunk rá?

Miközben ezek a gondolatok forgolódtak az agyamban, a szívem folyamatosan erősebben lüktetett. Anyai létem tiltakozott, és még csak gondolkodni sem volt hajlandó ezen az egészen.
Mindenesetre a párbeszédek hatására Mack képes volt rá, hogy megbocsásson apjának, sőt, annak a férfinak is, aki megölte Missyt.
Az utolsó nap reggelén gyalogtúrára indultak Papával, aki megmutatja Macknek azt a helyet, ahol a gyilkos Missy holttestét elrejtette.
A hétvége elteltével Mack tudta, hogy haza kell térnie, s elbúcsúzott Papától, Jézustól és Sarayutól.

A Szentháromság távoztával a táj és a viskó visszaalakult, Mack pedig elindult hazafelé.
Az egyik kereszteződésnél önhibáján kívül súlyos kimenetelű autóbalesetet szenvedett, s napokat töltött az intenzíven, eszméletlenül.
Amikor magához tért, megtudta, hogy a balesete pénteken történt, s gondolkodóba esett, hogy álmodta-e az egészet, vagy ez az egész csak egyike a Sarayu-féle tér-idő görbületes trükköknek…

Bárhogy is volt, felépülése után nem hagyták nyugodni az elmúlt nap történései, és elment a helyre, ahol Papa megmutatta Missy holttestének helyét. Megdöbbenve vette észre, hogy a jelek valóban ott voltak, és a kislány teste is pontosan ott volt, ahol Papa mutatta.
A barlangban talált nyomok segítségével sikerül felderíteni a katicás gyilkos kilétét, és így rács mögé juttatni.
Mack segített a családnak tovább lépni, és mély hitben élték tovább az életüket.

Pár nappal a regény elolvasása után folyton azon kaptam magam, hogy gondolkodom és töprengek.
Azt vettem észre, hogy rengeteget csatáztam magamban "a megbocsájtható vagy sem?" kérdésen.
Van egy kedvenc regényem: Steinbecktől az "Egerek és emberek".
Még főiskolás koromban olvastam, ezerszer megnéztem John Malkovich főszereplésével a filmet, majd láthattam színházban is.
Mintha első alkalommal láttam volna, úgy sodortak magával a történések. Imádtam a darabot. Hazafelé a kocsiban szokatlanul csendben voltam.
Azt vettem észre, hogy a gondolataim mérföldekre előre hasítottak. A mű végén az egyik főszereplő megöli a másikat. Gyilkosság történt, mégis mindenki sajnálja a gyilkost.
Lehet, hogy tényleg megbocsájtható egy ilyen szörnyű tett?
Anyai létem még mindig kiabált, de gondolataim már szelíd elhatározással próbálja bevenni a várat. Van az, amit meg lehet… Lennie megölését mindenképp, Missy ügyében még vívom a csatámat.

Egy hozzám nagyon közel álló barátnőmet, aki szintén olvasta a regényt, megkértem, hogy írja le pár szóval, mit gondol, mit érez a könyvvel kapcsolatban. Íme a szavai:
"Miután van két gyermekem, az elején minden erőmmel küzdöttem az ellen, hogy ez egy igaz történet legyen. Oldalakat ugrottam át, hogy ne kelljen azt a fájdalmat éreznem, amit a főhősnek, majd később óvatoskodva visszatértem, és egy-egy oldalt elolvastam a kihagyottak közül. A drámai esemény után mégis két órát sírtam.
Aztán tovább olvastam, és végül akartam, hogy ez egy igaz történet lehessen, mely választ adhat azokra a kisebb-nagyobb kérdésekre, melyet hívőként és nem hívőként is feltehetünk magunkban."

A könyv sok mindenben segített.
A legfontosabb: most már mosolyogva tudom nézni azoknak az embereknek a hatalmi harcait, akiktől ez bántóan hatott. Most pont nem érdekel, hogy Ő szerintük, én alájuk tartozom.
Mert elfogadtam, és látom, hogy ez NEM FONTOS!
És azt is tudom már, hogy mi a lényeg…
Csak egy szó: SZERETET…
Szeretet – mindenek felett.

Annusné T. Mónika