Néhány éve még csak mosolyogtunk a – főleg ázsiai – filmeken látott, lassított felvételekre emlékeztető mozdulatsorokon, de ma már hazánkban is sokan gyakorolják ezt az ősi harcművészetet.

A Taiji jelentéséről Wang Zong-Yue mester Mértékadó tanulmány a Taiji-ról című írásának bevezető része adhat fogalmat számunkra.
 
„Mi a Taiji?

A Taiji a Wuji-ből keletkezik.
A mozgás és a nyugalom oka.
A Yin és a Yang anyja.
Amikor mozog, kettéválik. Nyugalomban újra egyesül.”

A Taiji magyarul azt jelenti, hogy a „Nagy Végső”, vagy a „Legvégső”. A “Wuji”-t úgy fordíthatjuk, hogy a „Vég és Szélsőség Nélküli”, a „Határtalan”, vagy „Ellentmondásmentes”. A Wuji tehát azt is jelenti, hogy „Szembenállás Nélküli”. A Wuji egységes, nem tartalmaz különbségeket. A Wuji állapotát megfeleltethetjük a világegyetem keletkezési pillanatának, amikor egy nagyon-nagyon rövid ideig nem volt megkülönböződés. Az első mikromásodpercek során a világegyetem két, egymást kiegészítő ellentétre, Yin-re és Yang-ra oszlott. A Yin és a Yang kölcsönhatásából jönnek létre és alakulnak ki a dolgok.

A Wuji állapota még most is jelen van mindannyiunkban, belőle származik minden teremtő tett. A Taiji a Wuji-ből jött létre, és a Yin, valamint a Yang kettősségére oszlik. A Taiji nem azonos sem a Wuji-vel, sem a Yin-nel vagy a Yang-gal, mégis a Yin és a Yang elkülönülésének oka. A Taiji, egyszerre a Yin és a Yang egysége, illetve különbsége, ezért a Tao isteni teljességének része.

Minden egyes tárgy, legyen az gondolat, vagy szellemi létező, Yin vagy Yang. A Taijiquan-t is erre az elméletre alapozták az ősök. A forma első testhelyzetében az elme nyugodt és üres, a súlyt egyenlően osztjuk el a két láb között. Ez az állás és állapot a Wuji. Mikor az elme a testet a „Kapd el a madár tollát” mozdulatba vezeti, az egyik kéz és láb telivé, a másik üressé válik. A teli és az üres, vagyis a Yin és a Yang kölcsönhatása hozza létre a Taijiquan minden harci technikáját és stratégiáját. Az elme készteti mozgásra a testet és osztja ketté a Wuji-t Yin-re és Yang-ra, ezért a Taijiquan harcművészetben a Taiji (azaz a Tao) alatt tulajdonképpen az elmét (vagy tudatot) értjük.”

Más forrásban Univerzumnak, körnek is fordítják, a formagyakorlatot pedig Égi Táncnak. A Tai-Chi tehát mindent magába foglal.
Történelmileg a Tai Chi Chuan legfontosabb tényezője a Yin és Yang elméletéből történő származása. A Yin és Yang elméletét először a I Ching-ben (A változások könyve) fejtették ki részletesen i. e. 1122 körül. Ez azt jelenti, hogy a Tai Chi Chuan mögött húzódó elmélet gyökerei több mint 3000 évre nyúlnak vissza. Az, hogy a Tai Chi Chuan hogyan született meg a Yin és Yang elméletéből, nem ismert, viszont össze lehet rakni eredetének történetét a rendelkezésre álló történeti dokumentumok maradványaiból.

A legenda szerint a Tai Chi Chuan-t Chang San-Feng hozta létre a Song-dinasztia időszakában i. sz. 1101 körül. Azt is lehet tudni, hogy a Tai Chi Chuan-nal azonos elveken alapuló technikák és formagyakorlatok már a Liang-dinasztia (i.sz. 502-557) idején is léteztek. Később a Tang-dinasztia (618-907) alatt kiderült, hogy Xu Xuan-Ping, Li Dao-Zi és Yin Li-Peng szintén hasonló harci technikákat tanítottak. Ezeket Harminchét testtartásnak, Ég utáni módszereknek és Kilenc kicsi Égnek nevezték. E beszámolók pontossága valamelyest megkérdőjelezhető, így nem tudjuk pontosan, mikor és ki hozta létre a Tai Chi Chuan-t. Mivel Chang San-Feng-ről több hivatalos történelmi feljegyzés van, leginkább neki tulajdonítjuk létrehozását. Egy történeti feljegyzés szerint Chang San-Feng a Song-dinasztiabeli, Wu Tang kolostori taoista volt. A Ming-dinasztia Tian Shun 3. évében (1460-ban) meglátogatta Ming Ying Zong császárt, ekkor egy kép készült róla, melynek felső részén a császár dedikációja található. Chang-ot „Tong Wei Xian Hua Zhen Ren”-nek („az igazi taoista, aki a dolgokat finoman megkülönbözteti, és világosan ért sok mindent”) titulálja. Ez a feljegyzés egyeseknek gyanús, mert valódisága esetén Chang San-Feng-nek közel 500 évesnek kellett volna lennie akkorra. (Megjegyzendő, hogy a taoista hagyomány több halhatatlant említ, és a buddhista írásokban is számos, többszáz éves mesterről van feljegyzés.) Egy Ming-dinasztiabeli írásban „A halhatatlan Chang”-nak nevezik. A történet szerint Chang meditáló remete volt. Egyszer látott egy madarat kígyóval küzdeni. Megfigyelte, ahogy a madár támadásait a kígyó körkörös hajladozással, hullámzó ide-oda mozgással védte ki. Amikor a madár elfáradt, a kígyó egy gyors és pontos ellencsapást mért rá, amitől a madár azonnal meghalt. Tanúja volt miszerint a lágy felülkerekedik a keményen, és rájött az „engedékenyen győzni” elméletére.

Az öt legismertebb közülük: a Chen, Yang, Wu, Wuu, és a Sun stílusok. Jelenleg a Yang stílus a legnépszerűbb a világon.

A Yang stílusú Tai Chi Chuan a testtartás alapján három nagyobb kategóriába sorolható: széles, közepes és kicsi. Három különböző típusú állás van: magas, közepes és alacsony. Yang Chen-Fu módosította az apja által művelt Tai Chi Chuan-t, és a széles testtartásokra szakosodott. Azt tanította, hogy az állások lehetnek magasak, közepesek vagy alacsonyak, de a testtartások kiterjedtek, nyitottak és lazák kell, hogy legyenek. A széles testtartások különösen alkalmasak az egészség javítására. A közepes testtartás stílusa megköveteli, hogy a
formagyakorlatok ne legyenek se túl kiterjesztettek, se túl visszafogottak, és a belső Jin (vagy dzsing: a harcművészeti erő, a Li (izomerő) és a Chi ötvözete) ne legyen se teljesen kiengedett, se túl visszatartott. Ennek következtében a formagyakorlat és a Jin gördülékenyebb és folyamatosabb, mint a másik két stílus esetén. A közepes testtartás stílusát Yang Jian-Hou tanította. A kis testtartás irányzatot, amelyben a formagyakorlatok tömörebbek, és a mozdulatok könnyűek, mozgékonyak és gyorsak, Yang Shao-Hou örökítette tovább. Ez a stílus a művészet harci alkalmazására szakosodott. A harci alkalmazásra általában a kis testtartások a legjobbak, habár ezek a legnehezebbek, míg a széles testtartások stílusa az egészségügyi célokra a legmegfelelőbb.
Tai Chi Chuan-t tanulva úgy találhatja a tanítvány, hogy az általa tanult stílus még az egyazon forrásból származó stílustól is különbözhet. Senki sem tudja igazán megmondani, hogy melyik az eredeti stílus vagy melyik a hatékonyabb, mint a többi. A természet megfigyelése és a Tao-n való elmélkedés segíthet nekünk annak meglelésében, hol van a hangsúly az adott stílusban (akár gyógyító, akár önvédelmi), de ez mindig szubjektív marad. Az önvédelem és a jó egészség valójában egymáshoz közel álló fogalmak, pusztán a filozófiai gondolkodás keretein belül különülnek el. A technikák ilyesfajta összevetése végül is értelmetlen. Az idő, a következetesség és a gyakorlás minősége számít. Ha ezt képesek vagyunk megérteni, akkor azon törekvésünkkel, hogy az általunk választott művészetben mesterfokra jussunk, egyidejűleg a Tao mély megértéséhez is eljutunk.
 
 
(forrás: Dr. Yang Jwing-Ming, Klasszikus Yang stílusú Taijiquan)