A pszichotronikus gyógyításnak első képviselője maga Jézus volt, aki egy mintát mutatott meg az apostoloknak is, a világnak is. Aki ezen az úton tud menni és azokat a jézusi szabályokat a szeretet törvénye szerint meg tudja élni, valósítani az életében, az pontosan azokat a gyógyításokat is meg tudja csinálni.

A Lévai Jánossal készült interjú első része itt olvasható.

– A pszichotronikával meg lehet gyógyítani mindent, mégis van aki meggyógyul, és van aki nem. Mi van emögött?

– Valóban nem gyógyul meg mindenki, de az nem a pszichotronika rovására írható, nem a gyógyítással van gond, hiszen pontosan tudjuk a gyógyulás okát és pontosan tudjuk egy-egy gyógyulás végén azt, hogy miért nem történik meg. Ehhez a fajta gyógyításhoz a léleknek, a szellemnek ismerete, elismerése, szeretete szükséges. Ha valaki úgy ül oda, hogy csak a test létezik és a többiről nem tud semmit és nem is akar, akkor gyakorlatilag a gyógyítás reménytelen.
 
– Magyarul: materialisták ne jelentkezzenek pszichotronikus gyógyításra?

– Legfeljebb javasoljuk nekik a tanfolyamot és egy évvel később másként fogják látni… De az biztos, hogy vannak olyan alapszabályok, hogy ha valaki valamit nem érez, nem él át, akkor azzal nem tudunk mit kezdeni. Ha karmikus a probléma – én azt látom, mérem -, akkor eleve nem nyúlok hozzá. Ha nem karmikus, akkor további kérdések vannak: gyógyíthatom-e? Ha nem én, akkor megmondom neki, hogy ehhez az én tudásom kevés, de megmondom azt is, hogy ki fogja, és elküldöm oda. Ha gyógyítható és hisz lélekben, szellemben, akkor is ott van még egy nagyon fontos szabály: van szabad akarata mindenkinek.Tehát csak úgy lehet valakit gyógyítani, ha kéri.

– Konkrétan ki kell, hogy mondja, hogy szeretnék meggyógyulni?

– Igen. Még van egy nagyon fontos szabály: mindent veled és érted, de semmit sem helyetted. Kérés nélkül semmit, de kérésre pedig kötelező. És még ott van a szabad akarat is, ami van a testnek, a léleknek és a szellemnek is. Külön-külön.

– Mit jelent konkrétan ez a szabadság?

– A szellem szabadsága elsősorban azt jelenti, hogy a Teremtőhöz vissza akar térni, lehetőleg olyan tisztán, ahogy eljött. Mert amikor a teremtés a szellemvilágban megtörténik, akkor feladattal, céllal jön le a szellem. Ez a lelket fogja tartalmazni. A mivégre vagyok a világban kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy keresd meg a lelkedben, mert ott van kódolva, találd meg. Ha erre az útra valaki rá tud állni, akkor tényleg boldog és sikeres lesz. Sajnos nagyon kevés ember megy a lelke szerinti küldetésnek megfelelően a jó úton. Tehát mind a szellem, mind a lélek vissza akar térni a Teremtőjéhez. A test az itt marad. Ez a lenyomat a hármas dimenzióban rólunk. Ennyit hagyunk hátra. Ehhez kell annyira ragaszkodni… Egyébként egyetlenegy olyan mondatot sem ismerünk, mely a másik világ, dimenzió rosszabb voltára utalna, mint ami itt van (pl, megboldogul, jobb létre szenderül, elhagyta az árnyékvilágot) Mind arra utal, hogy valami magasabb, szebb, valami jobb dologra kell felkészülni, semmint erre a nagyon esendő és sérülékeny háromdimenziós világra.
 
A pszichotronikus gyógyításnak első képviselője maga Jézus volt, aki egy mintát mutatott meg az apostoloknak is, a világnak is. Aki ezen az úton tud menni és azokat a jézusi szabályokat a szeretet törvénye szerint meg tudja élni, valósítani az életében, az pontosan azokat a gyógyításokat meg is tudja csinálni. Ne feledjük, hogy a test a lélek temploma. Ezért azt óvni, vigyázni kell.
 
– A pszichoronikában tulajdonképpen teremtés folyik, amiről elsősorban isten jut eszünkbe. Akkor a pszichotronikában Istent „játszunk”?

– Nagyjából ugyanaz, ha nem is Istent játszunk, habár Jézus pontosan meghatározza kik vagyunk. „Az én Atyám a saját képmására teremtett titeket, úgy jöttetek elő az Atya szájából, mint a szavak, mondta, hogy legyetek, és lettetek.” Ha az Atya a saját mintájára teremtett, akkor a mi szellemünk is az Atya szellemének kivetülése, egy másolata – ha úgy tetszik. Következésképpen az is igaz, hogy szóval, Igével teremtettünk és ez a teremtés pszichotronikai értelmezésére is igaz. Tehát a gondolat, a kimondott szó teremtő ereje egyértelmű.


A teljes riport elhangzott 2008. április 17-én a Gong Rádióban. Meghallgatható itt.

 -eszme-