Nem mindegy, hogy az eltávozott lelkek csak szellemek-e vagy kísértetek. Az utóbbinak már a neve is hátborzongató, és nyilvánvaló bennünk a gondolat, hogy nem szeretnénk szeretteinkből kísértetet varázsolni. Pedig sokszor pont az itt maradottak teszik ezt azzal, hogy nem engedik el a szellemet. Kovács Magyar András írása alap és érdekes, habár nem mindennel értünk egyet, de tiszteljük a szerzőt és írását szó szerint idézzük.

Földi életünk befejeztével elhagyja testünket a szellemünk. Néhányszor még megpróbál visszatérni a testbe, de mivel rájön, hogy abba visszabújni már nem lehetséges, a test többé már nem engedelmeskedik, a test körül marad, és figyelmi, mi történik vele.
 
A szellem később már hosszabb időre is eltávolodik a testétől, végiglátogatja az ismerősöket. Haldokló idős embereknél figyelhető meg, hogy haláluk előtt két nappal már felismerik a hozzájuk érkező azonos szellemszinten lévő rokonokat, ismerősöket. Faluhelyen ismert tény, hogy ilyenkor a kutyák nyüszítenek, az érkező szellemeket látva. Innen tudják a hozzátartozók, hogy bizony eljött az utolsó nap szerettük életében.
 
A testből kilépő szellemeknek megnyílik a fénykapu a túlvilág felé. Minden szellemnek saját fénykapuja van. Ez a kapu az egyedüli lehetőség, hogy a szellem átléphessen a túlvilágra. A fénykapu vonzó, megnyugtató, kellemes kisugárzásával, utat ajánl a megfáradt szellemnek. Ezt az utat sugallják, segítik kísérő ismerősök szellemei és az angyalok is.
 
A testét elhagyó szellem, még jó ideig ragaszkodik a földi világhoz, érzelmeivel, (asztrális lényével) hozzátartozóihoz. A szellem, látva a hozzátartozók megnyugvását, tud csak békével megnyugodni és átmenni a túlvilágra. Minderre összesen 48 napja van a szellemnek.
 
Az a szellem, aki nem képes ez idő alatt megnyugodni, nyughatatlan szellem lesz, és itt marad a földi világban, a létközben. Néhány hónap, vagy év múlva már hiába látja a hozzátartozók megnyugvását, mivel a fényfolyosó bezárult, már nem tud átmenni a túlvilágra. Jellemzője, hogy évek múltával is ugyanolyan korú, mint amikor elhagyta a testét.
 
A létközben rekedt szellem radiesztéziás módszerekkel megkereshető, megmérhető. Mérhető az energia kisugárzásuk tapintással, gyakorta illatuk is van. Általában ismerős emberekhez szegődnek, de szegődhetnek számukra idegen élő emberekhez is. Egy idő után hozzátapadnak az illetőhöz, hogy rajta keresztül kifejezésre juttassák vágyaikat, Amikor az élő személy meghal, a szellemek az Ő fényfolyosóján nem tudnak vele átmenni a túlvilágra, itt maradnak. Általában ekkor már nem vonzódnak máshoz, így a házban maradnak, vagy egy kedves tárgyban (szekrényben, vázában, műhelyben, irodában).
 
Ők lesznek a kis értetek (nem volt akkora az értelmük, hogy a rendnek megfelelően tovább menjenek) és kísértetekké válnak.
 
Halnak a vízben, embernek a Földön, szellemeknek a túlvilágon van a helye. 
 
Azok a szellemek, akik tudatlanságuknál fogva, vagy ismerőseik érzelmi szálaik által kötve maradtak a Földön, itt rekedt szellemek lesznek.
 
Vannak olyan emberek, akik szellemi ismereteik alapján felismerik a szellemeket, és elűzik, elriasztják őket. Ez az úgynevezett szelleműzés azonban csak ideig-óráig működik, mert a szellemek egy idő után visszamennek megszokott helyükre, és a fura jelenségek folytatódnak.
 
Szellemeket a túlvilágra visszasegíteni, csak Táltos és az Ő általa felruházottak tudnak.
 
Aki megpróbál egyebet, majd rájön az itt leírtak valóságára.
 
Sokan választanak más utakat, mire saját tapasztalataik és csalódásaik alapján rádöbbennek az egyedüli útra. Nincs más lehetőség, csak az Isten útja. Technikák itt nem működnek.
 
Az adománnyal felruházott embert, és az általa beavatottakat viszont eredményeik minősítik. A szellemvilággal foglalkozóknál legfontosabb szabály a folyamatos kontroll.
 
Írta: Kovács Magyar András

Forrás: Szellemvilág