Folytatjuk a gondolatsort a karma és az állatok kapcsolatáról. Vajon szent vagy álszent dolog az állatok szeretete? Miképpen nyilatkoztak erről a nagy gondolkodók? Nem teljesen elfogulatlan írás a vegetariánus életmód érdekében…

A szanszkrit karma szó szerinti jelentése „tett” vagy „cselekedet”(akció), egyidejűleg azonban „hatás, következmény” (visszahatás) jelentéssel is bír. A karma törvénye arra utal, hogy minden cselekedet ebben a világban rövid vagy hosszú távú következményeket okoz. Mivel ezen a világon minden ember folyamatosan cselekedeteket hajt végre, azaz „karmát” hoz létre, az akció-reakció (hatás-visszahatás) eme törvénye alá tartozik, mely mindenki számára, a maga cselekedeteinek (örömöt vagy szenvedést okozó) megfelelő jövőbeli (örömmel vagy szenvedéssel teli) következményeket határoz meg. Amikor egy személy karmajáról beszélünk, azokra az előre meghatározott reakciókra gondolunk tehát, melyek az illető szabad akaratából elkövetett korábbi cselekményeinek hatására (azok reakcióiként) következtek be.
 
A karma kauzáltörvénye nem csupán egy keleti teória; természeti törvény, mely ugyanolyan kikerülhetetlenül hat, mint az idő vagy a gravitáció törvénye. A karma-törvény a Bibliában is számos helyen említésre kerül. Például:

„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.”
(Gal 6:7)

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.” (Jézus hegyibeszéde Mát 7:1-2)
 

A köznyelvben is ismertek olyan szólások, melyek a hatás-visszahatás törvényszerűségére utalnak: „Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”, vagy „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”. Vagy ahogy a német költő Novalis (1772-1801) egyik pársorosában fogalmaz: „Nem én választom-e magam mind a sorsaimat már örök idők óta?”
Az isteni törvény értelmében tehát, minden akciót, melyet az ember végrehajt, követ egy annak megfelelő reakció, és jelen, illetve korábbi életeink valamennyi karmikus reakciójának összessége „hozza létre” a „sorsot”.
 
Az akció-reakció ezen törvénye nemcsak a fizikai (azaz az 1687-es klasszikus newtoni mechanika harmadik axiómája szerinti) területen, hanem az emberi tevékenység minden területén érvényes. Így kapjuk jó tetteinkért, azaz segítő és szeretettel teli tetteinkért, de azokért is, melyekkel fájdalmat és szenvedést okoztunk más élőlényeknek, előbb vagy utóbb az azoknak megfelelő karma-reakciókat, mégpedig individuálisan is, és kollektíven is, mint társadalom.
 
A karma-törvény megértésénél alapvető az a felismerés, hogy minden élőlény lélekkel rendelkezik, ez azt jelenti, azok nem egyszerűen „csak” halandó testek. A védikus szentírás, a Bhagavad-Gíta leírja, hogy a nem anyagi (spirituális) lélek a tudat forrása, mely a teljes testet áthatja és azt egyáltalán élővé, életképessé teszi. Amikor a lélek elhagyja, illetve el kell, hogy hagyja a testet, akkor beszélünk „halálról”. Egy lélek testének idő előtti elpusztítása, amiről az állatok megölése esetében szó van, az emberek számára olyan tett, ami nem marad következmények nélkül, mindenekelőtt, ha az embernek nem feltétlenül a túléléshez van szüksége erre a húsra.
 
Bár minden élőlényt lélek tölt el, az ember rendelkezik a tudatos döntés szabadságának különleges tulajdonságával. Ezzel a szabadsággal együtt egyidejűleg azonban a felelősséget is viseli mindazért, amit tesz, és cselekedeteiben ezzel a karma törvénye alatt áll. Ezért várható el az embertől, hogy megértse az élet magasabb alapelveit – mint például a karma törvényét és minden élőlény tiszteletének etikai parancsát –, valamint ezek szellemében cselekedjen, hiszen a „nem tudás”, valamint a „nem tudni akarás” nem véd meg a következményektől. 

A vegetáriánusok nem ölnek szintúgy élőlényeket?
 

A kérdés, hogy vajon a vegetáriánusok nem ölnek-e meg ugyancsak más élőlényeket, hogy táplálékhoz jussanak, nem minden alap nélküli; azonban először le kell szögezni, hogy a növényi táplálék nagy része nem igényli az érintett növény megölését. A gyümölcsöket, magvakat a fák gazdagon biztosítják anélkül, hogy elpusztulnának a gyümölcsszedéskor, a gabonafélék pedig már elhaltak és szárazak, amikor learatják őket; az ölés kérdése tehát csak néhány saláta és gumós zöldség esetében merülhet fel.
 
Másodszor pedig nyilvánvaló, hogy ez az ölés semmilyen szinten nem hasonlítható össze az állatok leölésével. Aki ebben kételkedik, az képzelje csak el, hogy vajon egy gyerek számára ugyanaz lenne-e egy répát kihúzni a földből, mint egy tehenet levágni? Harvey Diamond, a világhírű bestseller, a Fit for Life szerzője ebben az összefüggésben a következőt írja: „Tegyen csak egy almát és egy nyulat a gyerek kiságyába. Ha a nyulat megeszi és az almával játszik, akkor veszek önnek egy új autót.” Egy állat megölése és egy növény leszakítása között tehát határozott különbség van, amit érzelmileg is könnyen észlelhetünk.
 
Ha valaki eszik húst, és azzal az érvvel hozakodik elő, hogy a „vegetáriánusok szintén ölnek”, akkor ez esetben vagy süket mellébeszélésről van szó annak érdekében, hogy az illető saját húsevését igazolja, vagy nem következetes gondolkodásról. Hiszen ha valóban annyira szíven viselné a növények és állatok sorsát, akkor igazán le kellene mondania a húsevésről. Egy vegetáriánus jóval kevesebb szenvedést okoz, mint egy húsevő, mivel a vegetáriánusok nem vesznek részt állatok milliárdjainak szisztematikus kizsákmányolásában. Ráadásul a vegetáriánus táplálékhoz sokkal kevesebb növényre van szükség, mint a „hústermeléshez”.
Vitathatatlan, hogy itt a Földön végső soron lehetetlen az erőszak és az „ölés” minden formájának elkerülése. Azonban mégis óriási a különbség egyrészt a nem szándékos ölés – mint amilyen például egy hangyára való véletlen rálépés – és bizonyos növények vegetáriánus táplálkozásból fakadó „szükségszerű megölése”, másrészt az állatok kitervelt, felesleges és teremtésellenes levágása között. Természetesen magától értetődik, hogy a növényeket sem szabad önkényesen irtani – bár ma ugyancsak ez történik, mégpedig világszerte (például monokultúrák a vágóhídi takarmány számára, esőerdők letarolása). Mindezt azonban aligha lehet a vegetáriánusok számlájára írni. Aki hozzászokott, hogy az élőlényeket érzéssel és tisztelettel kezelje, ilyesmit soha nem tenne.
 
Az az érv, hogy az állatok is ölnek állatokat a túlélésükért, mert a természet törvénye, hogy az erősebb megeszi a gyengébbet, szintén nem túl meggyőző. Egyrészt mert ez a kijelentés messze nem érvényes minden állatra, másrészt mert a legtöbb állat, amit az ember megeszik, vegetáriánus lény. Ez azt jelenti, hogy azok az állatok, melyeket az emberek megesznek, maguk semmilyen más állatot nem ölnek meg.
 
Ráadásul az ember a húsevő állatokkal ellentétben a túléléshez semmilyen húst nem igényel. Ha már a húsevők magukat a ragadozókhoz hasonlítgatják, akkor következetesen tegyenek úgy, ahogy a vadállatok; szerezzék be a húst mesterséges fegyverek nélkül, aztán egyék meg nyersen. Az ember egyenesen fel lett szólítva arra, hogy az etikai és isteni alapelveket a rövidlátó élvezethajhászás fölé emelje. Ezzel képes kifejezni saját „fölényét” az állatokkal szemben, és nem azzal, hogy kizsákmányolja és lemészárolja őket.     

Kollektív karma és a világhelyzet, az egyén hatalma
 

A karma törvényének ismerete felfedi az állatok leölésének és a húsfogyasztásnak a messzemenő következményeit: ahol sok ember egyénileg erőszaktól terhelt karmát ró magára, az nemcsak a saját életét és tudatát befolyásolja, hanem ezen individuumok közösségét is, végül pedig az egész emberiségét.
 
A karma törvénye tehát nemcsak individuálisan, hanem kollektíven is érvényes, ez azt jelenti, hogy egy egész embercsoport pozitív és negatív cselekedeteire vonatozóan is (család, közösség, nemzet, igen, még egy teljes bolygó lakosságára vonatkozóan is), melyeket végrehajtanak, vagy tolerálnak. Ha az emberek kollektíven biztosítják a teremtési törvények betartását, abból az egész társadalom profitál. Ezzel szemben, ha egy társadalom istentelen, igazságtalan és erőszakos cselekedeteket támogat, vagy hagy jóvá, mindazért vállalnia kell a felelősséget és az ezeknek megfelelő kollektív karmikus reakciók „gyümölcseit” kell majd learatnia, melyek például háborúk, természeti csapások, fertőzések és járványok formájában mutatkozhatnak meg.
 
Sok ember retteg ma a háborúktól, ezzel egyidejűleg azonban hagyja, hogy a vágóhidakon, a hizlaldákban és az állatkísérleteket folytató laboratóriumokban nap, mint nap, mégpedig világszerte, ugyanilyen borzalmas mészárlást vigyenek véghez – és nem ismeri fel, hogy ezek az erőszakos cselekmények milyen szoros kapcsolatban vannak egymással. Aki azonban megérti ezeket az összefüggéseket, nagyon elgondolkodik a jelenlegi világhelyzetet figyelve. És a világmértékű húsfogyasztás, minden figyelmeztetés ellenére, egyre jobban növekszik…
 
A karma törvénye azonban nemcsak a húsevés miatti egyre fenyegetőbb globális reakciókat engedi velünk sejtetni, de egyidejűleg a gyakorlati kiutat is megmutatja. Még ha a személyes áttérésünk a vegetáriánus életmódra látszólag nem is okoz nagy változást a világban, ám ez lépésünk megváltoztatja az egyéni karmánkat. A kollektív karma pedig nem egyéb, mint a világon élő összes ember individuális karma-reakciójának összessége. Minden egyes ember, aki növeli azok számát, akik a mai idők öngyilkos trendjeit többé nem támogatják, ezáltal a kollektív rossz karma redukálásában segít, és támogatja e pozitív impulzus továbbítását. Ez egy csendes, azonban igen jelentős hozzájárulás, amit mindenki meg tud tenni a saját és az őt körülvevő világ érdekében. Tehát amikor azt mondják: „Változtasd meg önmagad és megváltozik a világ”, nos így szemlélve ez egy mély igazság, mely mindannyiunkat külön-külön konkrét lépések megtételére szólít fel. Arról nem is beszélve, hogy a jó példa ragadós.
 
A megoldás azonban nem egyszerűen csak a vegetarianizmus, hanem egy összességében etikusabb és isten-tudatosságot növelő életstílus, amely természetes következményeként foglalja magában a vegetarianizmust. A vegetáriánus táplálkozáson túl ez a kitűzött életcél egy átfogó individuális és kollektív tudati váltás kifejlesztését is felöleli.
 
Egy ilyen alapvető tudati váltás csak akkor lehet hihető és maradandó, ha azt következetesen és láthatóan ültetjük át a gyakorlatba, kezdve azzal, hogy minden tevékenységet hálával, tisztelettel és szeretettel hajtunk végre. A hálás, tiszteletteljes és szeretettel teli cselekvés elve minden életterületen alkalmazható, az ételre vonatoztatva különösen. Vegetáriánusként élni pedig az első konstruktív lépés ebbe az irányba.
 

Forrás: Együtt az állatokért