Manapság egyre gyakrabban találkozunk a lombikbébi program segítségét igénybe vevő párokkal és már felnövekvő, így megszületett gyerekekkel. Érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon nem túlságosan erősen avatkozunk-e bele a sorsba, az isteni teremtési folyamatba? Vajon nem szükségszerűség-e, hogy egy párnak nem fogan meg a gyermeke? Az is új gondolatokat indít, amikor azt tapasztaljuk, hogy ugyanazoknak az embereknek másik párkapcsolatban simán megfogan a gyermekük, vagy egy lombik program után ugyanannál a párnál a második baba teljesen természetes módon jön létre és születik meg erre a világra.

Materiális és spirituális felfogásban

 
 
Tulajdonképpen a nőgyógyászi és genetikusi munka erős beavatkozás az isteni teremtésbe. Mégis szükségszerű a munkájuk, a segítségük, és örülünk minden megoldásnak, amikor gyermek után áhítozó párok boldogan igénybe vehetik a tudomány nyújtotta segítséget. Ez a dolog materiális oldala. De a másik oldalon ott a karma kérdése: nem kellene-e hagyni inkább a sors beteljesülését, hogy ahol nem kell az utódlásnak létrejönnie, ott az valóban úgy legyen és elfogadtatni az élet legnehezebb mondatát: „Ne az én, hanem a Te akaratod legyen meg, Uram!” De tudjuk a közhelyszámba menő igazságot: a nők két dologért tesznek mindent. Hogy legyen, vagy ne legyen gyerekük. Azaz maga a női nem a karma beteljesedés és akadályozás legfőbb forrása.
 

 

Garantált fogantatás

 
Találtam egy természetgyógyász, bioenergetikával gyógyító párt, akik szintén erre tették az életüket. Gyermek után vágyakozó pároknak nyújtanak segítséget, garanciával. Több soron bebizonyították, hogy tevékenységük eredményes, még orvosi körökben is elfogadásra talált, sőt orvosoknak nyújtottak ezen a területen személyes segítséget. Önmaga is meddő, de meddőséggel foglalkozó orvos vált a kezelések után apává.
 
Szabó Zsófia gyógyító életútja nagyon érdekes és izgalmas. Cirkuszos családból származik, édesapja ismert bohóc volt, az egész család a cirkusz világában élt, ő maga is artistaként, az iskolában mint egyéni tanuló. Korán rájött, hogy rendkívüli gyógyító képességekkel rendelkezik. Apja és bátyja halála után fiatalon, 19 évesen indult el önálló gyógyítói útján. Orvosokkal együtt ment karitatív misszióba Mexikóba és éveken keresztül közösen gyógyítottak izomsorvadásos betegeket, javítottak férfi potencia problémákat. A bioenergetikai kezeléseken kívül – ösztönös tudás alapján, majd rátanulva – alkalmazta a gyógyfüveket, teákat, mindenütt az adott ország készletei, lehetőségei figyelembe vételével. A misszió éveiben adományokból éltek mindannyian, ő is. Majd éveken keresztül dolgozott Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban. Dolgozott még Hollandiában és az Arsenal nevű hajón, ami Hollandia és Fokváros között közlekedett. Referenciái elsősorban külföldön vannak, de sohasem tartotta fontosnak, hogy összegyűjtse őket. 2009-ben egy zürichi kórházban dolgozott gyógymasszőrként, ahol szintén használta a bioenergiát is. A meddőnek minősített pároknál a fogantatás elősegítése végett alkalmazott kezeléseket elsősorban itthon kezdték el a párjával, Pálfi Gáborral. Az eredmények magukért beszéltek. Kórházi munkát ígértek nekik, de az ígéretből nem lett valóság.
 
Annyira biztosak a dolgukban, hogy a feladatot garanciával vállalják. Mindössze négy alkalommal kezelik meg a pár mindkét tagját négy hét alatt, és várnak. Amennyiben a megfelelő határidőn belül mégse jönne létre a terhesség, akkor visszaadják a kezelés költségeit. (Ilyen garanciavállalásra sem az orvostudományban, sem pedig a természetgyógyászatban nem nagyon van példa!)

Angyali gyógyítás
 
Nekik is feltettem a kérdést, hogy nem gondolják-e túlzott beavatkozásnak a sorsba, karmába? De válaszuk megnyugtató volt. Ők ugyanis angyali energiák segítségét is figyelembe veszik. Minden egyes gyógyítás előtt Angyalokkal kommunikálnak és kérnek tanácsot. Onnan tudják, hogy kinek mire, hány kezelésre van szüksége és milyen irányt vegyen a kezelés, a bioenergetikai is. (A kétféle kezelés nem egyforma energia rendszerrel történik!) Az „angyali felügyelet” azért megnyugtató, mert – mint tudjuk – az Angyalok kizárólag olyan ügyben segítenek és adnak tanácsot, ami az adott ember karmáját segíti. Tehát a változtatás karmikusan elfogadott.
 
 

 

Gyógyító társ és bipolaritás

 
Legutóbbi külföldi tartózkodása idején feladott egy hirdetést, hogy olyan férfi gyógyító társat keres Magyarországon, aki szintén vele született (kapott) adottságokkal rendelkezik, bioenergiával gyógyít, és aki hajlandó lenne közös gyógyításokra. Így talált a solti fiatalemberre, Pálfi Gáborra. Gábor gyermekkora óta gyógyít, maga sem tudta mit hogyan és miért tesz, anyukája is tanítgatta, de ő is egyszerű asszony volt. Falujában kinevették ugyan ezért, de mégis a betegek elmentek hozzá és elégedettek voltak az eredménnyel.
 
Mikor Zsófi hazatért elkezdték a közös munkát, majd a munkakapcsolat párkapcsolattá nőtte ki magát, és a pár mindig együtt gyógyít. Így a hatalmas energiák a jin és jang bipolaritásával kiegyenlítődve képesek hatni. Egymás energia rendszerét erősítik.
 
 

 

Szükséges papír és tanultság?

 
Egy egyszerű artista (és képzett gyógymasszőr) és egy esztergályos munkás adja az életét és energiáit a gyógyításnak. Ezt az energiát nem beavatással kapták, hanem fentről, áldásként. És mindaddig rendelkezni is fognak vele, amíg nem élnek vissza vele, de ezt az Angyalok ellenőrzik, a betegek meg visszaigazolják. Az ősi erőhöz nem érettségi vagy diploma kell, hanem hit és akarat. A bizonyítékokat meg az eredmények adják. A tapasztalat pedig azt bizonyítja, hogy a tanult emberek energia rendszere soha sincs olyan erős, mint amire az őserő képes a tanulatlan embereknél.
 
Elérhetőségek a szerkesztőségben!
 
– eszme –