“Reméljük, hogy találunk egy házaspárt. Amikor odakint vagy, messze az űrben, és a Föld csak egy apró kékes pont az égen, kell valaki, akit megölelhetsz” – mondta Dennis Tito, az első űrturista a Space.com űrportálnak adott interjújában. Tito szerdán, egy sajtótájékoztató keretében mutatta be a Marshoz tervezett, 501 napos emberes űrutazás néhány részletét.

Kiderült néhány részlet a 2018-ra tervezett Mars-utazásról szerdán este. Eddig még soha nem próbálták úgy összeállítani egy űrhajó legénységét, hogy egy pár, lehetőleg házaspár utazzon.

Tito és alapítványa, az Inspiration Mars Foundation már csak azért is egy nőt és egy férfit javasol az útra, mert ez lesz az emberiség első személyes látogatása egy másik bolygónál, ahol szerinte mindkét nemnek képvisletetnie kell magát. Az űrhajózás történetében ehhez hasonló szituációt még nem próbáltak ki, igaz, ilyen hosszú úton sem volt még senki.

Ezzel az is kiderült, hogy a 73 éves, multimilliomos Tito nem utazik, és azt mondta, hogy ha 30 évvel fiatalabb lenne, akkor sem utazna. A leendő legénység tagjainak ugyanis igazi ezermestereknek kell lenniük, hogy megjavíthassák, ha valami elromlik a közel másfél éves út alatt.

"Ez egy spártai küldetés lesz" – mondta Tito. A két űrhajósnak ugyanis igen kevés hely áll majd a rendelkezésére. Az új információ az, hogy a 10 köbméteres kabinhoz egy felfújható modult csatolnának, hogy megnöveljék az asztronauták életterét.

Tito biztos benne, hogy a nehéz körülmények ellenére válogathatnak majd a jelentkezők között. Az elmúlt 40 évben több mint 600 ezren jelentkeztek űrhajósnak szerte a világon, és több mint ezren vennének részt egy másik Mars-programban, pedig ott vissza sem jöhetnének a Földre. Elmondása szerint azon kell dolgozniuk, hogy egy már létező űrhajót kibővítsenek, alkalmassá téve a feladatra. Modellként a Space X cég Dragon-űrhajóját használták, de még nem dőlt el, milyen űreszközt fognak választani.

Tito elmondta: ez nem tudományos küldetés lesz, a cél az űrhajózás ösztönzése. Ennek ellenére sok értékes tapasztalatot gyűjthetnek a bolygóközi űrutazás élettani hatásairól és az életfenntartó rendszerek hosszú távú üzemeléséről.

Az űrhajó 2018 januárjában indulna, augusztusban repülne el a Mars mellett – 160 kilométeres távolságban -, és 2019 májusában érkezne vissza a Földre. A repülés során a Mars gravitációs erejét használnák ki, az lendítené vissza az űrhajót, így kevesebb üzemanyag kell.

Tito szerint egy sikeres küldetés olyan hangulatot teremthet, mint amilyen félszáz éve, az űrverseny idején volt jellemző. A multimilliomos mindenesetre már nagyon izgatott, amint a Space.com-nak elmondta, aludni is alig tud. Ez azért lehet probléma, mert ha 2018-ban mégsem sikerül a start, akkor a röppálya sajátosságai miatt 2031-ben próbálkozhatnak legközelebb.

Tito az első két évben saját zsebből finanszírozza a program fejlesztéseit, és abban bízik, hogy közben mások is beszállnak. Tito alapítványa és a NASA között egyelőre nincs együttműködés. A NASA jelenlegi terve az, hogy saját űrhajóval (Orion) és hordozóeszközzel éri el a Marsot a 2030-as években, de akkor le is szállnának a bolygó felszínére.

Forrás: Origo