A diéta, a testmozgás és a genetika azok a kulcsfontosságú tényezők, amelyek meghatározzák, milyen hosszú lesz az életünk. Az élettartamunkra azonban személyiségjegyeink is hatással vannak, a nevetés pedig a legjobb gyógyír.

Egy friss kutatás megerősítette, hogy a személyes fejlődés, az önmegvalósítás, az "itt és most" életfelfogás, valamint az önzetlenség is aktívan befolyásolja az emberi élet hosszát.

"A környezetünkben tapasztalt frusztrációt, vagy az elénk gördülő akadályokat és nehézségeket kihívásként kell értelmezni, nem pedig úgy, mint egy ok a depresszióra. Az aktív hozzáállás az élethez és az önfejlesztés persze nem könnyű feladat, ám az e jó megoldás, ha az egyén képes leküzdi a problémát, nem az, ha nem vesz róla tudomást" – mondta Ivana Lukic pszichológus.

A "normál egzisztenciális nyomorúság" Freud óta ismert fogalom. Ezt szem előtt kell tartani, amikor valaki pesszimistán szemléli az életét. A céltalanság és a levertség, ugyanis nemcsak, hogy nem oldják meg a problémákat, de károsíthatják is az ember egészségét szakértők szerint.

A hosszú élet titka

Egy, a "Hosszú élet Projekt" címet viselő könyv az elmúlt 80 év orvosi és tudományos kutatásainak eredményeit összegezte. A szerzők, Howard S. Friedman és R. Martin ebben rámutattak a hosszú élettartam és lelkiismeretes emberek közti kapcsolatra.

A kutatás szerint azok a fiatalok élnek a legtovább, akik takarékosak, felelősségteljesek és figyelnek a részletekre. Az ésszerűen viselkedő emberek ugyanis nagyobb valószínűséggel törődnek az egészségükkel és elkerülik a kockázatokat, emellett egészséges emberi és üzleti kapcsolatokra törekednek. Ezen felül személyes felelősséget vállalnak azért, amit csinálnak.

"A szabad akarat azt jelenti, hogy azt teheted, amire vágysz. Nem szabad hagyni, hogy a múltbéli tapasztalatok, vagy traumák befolyásolják a jelent!" – javasolta Ivana Lukic.

A nevetés a gyógyír

Bár sokakban él a meggyőződés, hogy a gonosz öregek élnek a legtovább, a vizsgálatok megerősítették, hogy azok, akik pozitívan állnak az élethez, optimisták és sokat nevetnek, átlagosan öt évvel hosszabb életűek.

Egy átfogó tanulmányban összesen 243 embert vizsgáltak. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik genetikailag is hosszabb életet várhatnak, és emellett pozitív gondolkodásúak, nem számít, milyen körülmények között élik le életüket, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, sok születésnapot élnek meg. Azoknak az idős embereknek, akik jól érzik magukat, 35 százalékkal alacsonyabb a halálozás kockázata az elkövetkező öt évben. A hajlam mellett a kutatás szerint nagyon fontos a humor és az elevenség.

Forrás: PozitívNap