Az ufó kutatás, a filozófia, valamint határterületi tudományok felhasználásával tekintetében az emberek, a földönkívüliek és az „őrültek” világnézeti különbségei érdekes vizsgálódás területeket kínálnak.

Hogy összehasonlíthatóvá váljanak a világnézeti formák, először magát a világnézet fogalmát kell értelmeznünk.

Hamvas Béla szerint a „világnézet annyit jelent, mint hazugság rendszer, vagyis nem néha, hanem hogy az ember átgondoltan és szisztematikusan, szívósan egy irányba dezinformálja magát, éspedig nem érdekből, hanem az életben elfoglalt fals helyzet következményeképpen„. Arról van szó, nem egyéb, mint a pszeudoegzisztens ember centrális élethazugságának erődítménye. Világnézet az emberre kötelező becsület eredménye, ha már hazudott, kitartson mellette, elemi tisztesség, hogy hazugságát minden támadás ellen megvédje.

 
− Ez nem más, mint a Bacon által „az emberi természet ködképei”-nek nevezett jelenség megnyilvánulása, amikor is az ember gondolkodás módjának hibájából eredően okokat és összefüggéseket keres ott is, ahol ez nem Található meg. Valójában gyakran nincs kapcsolat, a dolgok nem illeszkednek rendszerben. Ahogy a tudathasadt ember elméjében sem. A különbség csak annyi, hogy rajta látható nyomai vannak az egymásnak feszülő, ellentétes gondolatok elviselhetetlenségének. Nem akarja vagy nem tudja egy rendszerbe hazudni azokat a dolgokat, melyek megértésére képtelen. Nietzsche azt mondja: „amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség az mellett amit az ember önmagának hazudik”. Ez egy olyan ember kijelentése, akit a „múlt század nagy őrültjei” között emlegetnek Gogol, Baudelaire és Van Gogh mellett.
 
Ki hivatott tehát arra, hogy ítéletet mondjon, és a eldöntse, ki nevezhető normálisnak? Hamvas szerint: „amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a táradalomból kizárja. Holott a többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az a z igazság funkcióját végzi”. Ilyen sorsra jutott például William S. Burroughs is, akit azt írja: „Lyukat robbantottam az időben petárdákkal. Lépjenek át rajta mások. Hogy mekkora petárdákkal” A jobb fegyverek még jobb fegyvereket eredményeznek, amíg a föld egyetlen óriási bombává nem válik égő gyújtó zsinorral„. Szintén ő fogalmazta meg: ”azt kérdezgettem magamtól, honnan jövök, hogy kerültem ide és ki vagyok. Amióta az eszem tudom, mindig is idegennek éreztem magam. És a többiek- idegenek, akárcsak én. Azt hiszem, mi egy másik világból jöttünk”.
 
Ki az őrült, ki az idegen, ki a normális? Ki képzelődik, mi a valóság, ki képzeli a valóságot és kinek van joga mindezt eldönteni? „Ismerjétek meg az igazságot, és az megszabadít benneteket”! Ennek lényege, hogy az emberrel közöljenek valamit, ami személyes léte érdekében különösen fontos. Nem a vallásra vonatkozik, sem az üdvre, nem ígér túlvilági jutalmat, nem erény vagy dicsőség, ehhez semmi köze a társadalomnak. Tudásra minden embernek szüksége van, hogy sorsvonalait világosan lássa, a dolgokat meg tudja különböztetni, megtanuljon valamit, amit más tud, de ő nem: életét megtisztítsa és önmagát felemelje, önmagában pedig egyre magasabb értékeket valósítson meg, vagyis megnemesedjék, és végül tudásával megszerezze azt, ami az abszolút, a szabadságot.
 
Az igazság pedig nem feltétlenül egyértelműsítette, letisztult. Nietzsche azt írja, hogy az emberi nagyság egyetlen mértéke, hogy ki milyen ellentéteket bír ki. Az ellentétek pedig szükségszerűek, nagymértékű felfokozódásuk pedig válsághoz vezethet. Kierkegaard kifejezése a válság tudatában élő emberre az, hogy egzisztencia. Tényleges életet − mondja − csak ez az egzisztencia él. „ Akim lényét nem helyezi a valóságba, okvetlenül pszeudoegzisztens. Ami annyit jelent, hogy aki a valóság tudatát önmaga elől bármely okból elrejti, és a váltás következményeit saját életére vonatkozólag nem vonja le, az időszerűtlen, más szóval lényegtelen. Semmit sem jelent. Önmagát a történetből kitörölte. A válság, igaz, rendkívül kényelmetlen, de félelmetesen jelenlévő tudata elől, ha illuzórikus bizonyosságban rejtőzik, az- mint Camus írja- I' hom me absurde. Úgy élni, mintha nem történt volna semmi. Tovább fecsegni a fejlődésről és a tudomány haladásáról, terveket készíteni a gazdasági kibontakozásra és a politikai megegyezésre és egyéb zsurnalizmus?
 
Nincs jó, nincs rossz! Heidegger szerint a háború és a béke közt a különbség megszűnt. Ami van, az sem háború, sem béke. Az egész világ permanens ostromállapotba van. A háború bármelyik pillanatba kitörhet, de ha nem tör ki, annál rosszabb. E pillanatban a béke és háború közt különbség már nincs, mert az emberi lét mind a két esetben tökéletesen elkallódott, tulajdonképpen mindegy, hogy van vagy nincs.
 
A teljes Egész fenntartása és elérése is képtelenség.− Amiből az „egészet”, a szubsztanciát érezzük, abban ott a halál. Ahol az egészet érezzük, ott nincs „tovább” − írja Balázs Béla. Törvényszerű az is, hogy „az én szembefordul az egésszel, szembefordul hát sajátmagával”, de az egyén elbukása az örök egybe visszaolvadás mámora. − ennek ellenére folyamatosan valamilyen Egész létrehozásán munkálkodunk, még akkor is, ha ez elérhetetlen Az emberi természet már vak ilyen. Ha nem létezik itt, a Földön valódi, transzcedens Egész, hát valamilyen értelmetlen halmazból az ember előállít magának valami értelmesnek tűnőt.
 
A valóság relativitásával több elmélet is foglalkozik: „Az ember valami rajta kívül lévőben állandóan beleütközik és ez a külső valami összefüggő valóságnak látszik. Viszont az is kétségtelen, hogy az ember viszonyban nem dolgokkal, hanem a dolgokról alkotott saját fogalmaival áll. Könnyen lehet tehát, hogy amibe az ember beleütközik, az ember fogalom világa, sajátos megkövült alakzatban. Mind ez persze szintén igazolhatatlan. Pillanatnyilag képességeink nem látszanak ellenségesnek ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, a tudomány úgy nevezett objektív világa tényleges valóság, vagy olyan fogalmi konstrukció, amelyben nincsen rés, és így ez az összefüggő realitás benyomását kelti. A fogalmak és az összefüggések megszilárdultak, és a szükségszerűséghez igen hasonló építményhez alakultak”. Sartre ezt írja:
 
„A lét csupán illúzió, mivel tudom, hogy nem is létezem, az kell csak, hogy befogjam a fülem, ne gondoljak semmire és megsemmisülök”.
 
Az idegenek gondolkodás módja kapcsán újra felmerül a valóság értelmezésének kérdése. Hiszen mi történik akkor, ha az univerzumok sokasága mind más és más valóság kép fényében él, aszerint, hogy az azt behálózó energia mezők által teremtett kreaturák milyen illúzió világot építenek fel önmaguknak. Ennek tükrében pedig minden illúzió tekinthető valóságnak, hisz a valóság pusztán illúzió. „Ha felébredéskor egy idegen helyen, és egy idegen időben vagy, talán idegen ember leszel.” Mindez ennyire relatív. Az igazság független attól, hogy ki mondja ki. „Nem szükséges, hogy higgy nekem. Nem baj, ha nem hiszel. Az igazság szépsége éppen abban áll, hogy nem kell kinyilatkoztatni, nem igényli, hogy higgyenek benne. Lélekből egyenesen lélekbe hatol, örökké változtatja a köntösét, de mindig önmagával azonos. Én láttam, és egy nap talán te is meglátod”.
 
A három nézőpont mindegyikével kapcsolatban áll Marshall H. Applewhite példája. Ő volt a Heaven's Gate (Mennyek kapuja) szekta vezére. Applewhite többször átélt testen kívüli élményt, hangok kommunikáltak a fejében, s azt állította, hogy a lélek magasabb fejlettségi szintre kerülhet a földönkívüliek segítsége által. 1997-ben negyven követőjével együtt csoportos öngyilkosságot követett el. Van, akik szerint az ufók egy olyan csoportjától kapta az üzenetet, akik szándékosan félre vezették, mások szerint egyértelműen bolond volt. Az is elképzelhető, hogy az ufók tanításaiban említett szándékos sokk előidézéséről van szó:
 
„Azt ajánlották, éljük át magát a sokkot, pontosabban azt, ami nagy hatást gyakorol ránk, úgy mintha személyesen paradigmánk lenne. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy ha akarunk, felül tudjunk emelkedni az univerzum hétköznapi értelembe vett határain, a newtoni fizika dinamikáján. Persze nem csak az oda s a kintről érkező sokkhatás teszi ezt megvalósíthatóvá. A régi időkben az ősi, misztikus vallások és a sámánok szertartásai szintén hatásosan voltak képesek előidézni ezt a sokkot, amikor például valakit, aki sámán akart lenni, egyszerűen letaszítottak egy szikláról.Ha az illető túlélte, sámán lett”.
 
„Csak a halál révén lehetséges tudata az életnek. Az teszi lehetővé, hogy ráismerjünk, mint csudálatos eseményre. Csak azt láthatjuk meg, aminek határa van. A halállal lesz az élet kész”. − írja Schopenhauer.
 
De nem csak ez szerepel az idegenek tanításaiban: állítják azt is, hogy Darwin elmélete hamis. „Ősatyáitok, akinek különleges lelki kvalitásaik voltak, nem az állatvilág evolúciójának termékei, mivel nem a Földön születtek. Az univerzum volt az otthonuk. Azért jöttek a Földre, hogy itt édenkertet teremtsenek, és lelkeket leheljenek az élettelenbe. De az élet kialakítása helyett egyes visszataszító lények új rendet vezettek be, ami tökéletes ellentétben áll a mindenkire vonatkozó törvénnyel”.
 
Azt is hirdetik, hogy ma már itt élnek és működnek a világunkban genetikusan programozott lények, akik több mint hétmillioan vannak: átveszik és továbbítják az üzeneteket, hogy az emberiség tudatát alkalmassá tegyék az egyetlen, legmagasabb lehetőség befogadására. Akinek elég éber a tudata, felismeri őket, átveszi a szellemi kisugárzást, és azonos hullámhosszra kerül velük. Hirdetik, hogy lelkünk a halál után más dimenziókba költözik. Ehhez azonban szükséges, hogy a lélek függetlenítse magát a földi életben magáévá tette hitrendszerektől, ráébredjen a „menny” és a „pokol” fogalmi pontatlanságára.
 
Forrás: Látogatók