Amerikai és német geológusok azt állítják, hogy kiszámolták Krisztus keresztre feszítésének valódi dátumát.

A nemzetközi földtani szakfolyóirat, az International Geology Reviewban frissen megjelent cikk szerint a tudósok számításai alapján Jézust pénteki napon feszítették keresztre, április 3-án, mégpedig Kr. u. 33-ban.

A U.S. Supersonic Geophysical szakembere, Jefferson Williams és német kollégái, Markus Schwab valamint Achim Brauer elemezték a szeizmikus aktivitást a Holt tenger közelében és a földrengésekről szóló leírásokat, az Új Szövetség Máté evangéliuma alapján.

E szerint (Máté evangéliuma 27) amikor Jézus meghalt a kereszten, a föld rengett és a sziklák meghasadtak.

A tudósok, akik a Holt tengeri talajmintákban megtaláltak két földrengésre utaló nyomot is, úgy vélik, hogy az utolsó földmozgások Kr.u. 26 és 36 között mentek végbe, akkoriban volt Júdea helytartója Poncius Pilátus, és ahogyan a négy evangélium is mondja, Jézust pedig keresztre feszítették.

Az ismereteket és a komoly bizonyítékokat, összevetve Máté evangéliumával, a zsidó kalendáriummal és az asztronómiai adatokkal, a kutatók megállapították a keresztre feszítés pontos dátumát – írta a folyóirat.

Forrás: Ma.hu