Azt tudtuk, hogy a Szíriusz fontos helyet töltött be az ókori népek mitológiájában – elég, ha az egyiptomiakra gondolunk -, ám az a gondolat, hogy az emberiség a Szíriuszról származik, teljesen egyedülálló a néprajz történetében.

Azt tudtuk, hogy a Szíriusz fontos helyet töltött be az ókori népek mitológiájában – elég, ha az egyiptomiakra gondolunk, ahol július 20. táján a csillag heliakus (a Nappal együtt történő) felkelése jelezte a Nílus áradásának kezdetét -, ám az a gondolat, hogy az emberiség a Szíriuszról származik, valószínűleg egyedülálló a néprajz történetében.
 
Az érthetőség kedvéért vissza kell utaznunk 1968-ba, amikor Eric Gurrirer, marseille-i építész, a holdra szállás közvetítését nézte. A porban hagyott első emberi lábnyom valamiért furcsa deja-vu élményt ébresztett benne, és mert alapos ember volt, elkezdte keresni, hol is találkozott már ezzel a motívummal. Meglepetésére az Afrikanisztikai Társaság 1965-ben kiadott évkönyvében lelt az ominózus bejegyzésre. A leírás Marcell Griaule és Germaine Dieterlen francia néprajzosok afrikai kutatásairól szóltak.
 
A dogonok otthona
 
A két kutató az 1930-as évek elejétől (a legtöbb forrás szerint 1931-től) évtizedekig éltek Afrikában, és egy, a világ előtt ismeretlen nép, a dogonok hagyományinak leírásával foglalkoztak. Kutatásaikat a ’30-as évek végétől publikálták a „Journal de la Sociéte des Africanistes” című párizsi szaklapban, majd a fent említett évkönyv hozta le munkájuk összefoglalását.
 
A dogonok a Niger folyó nagy kanyarulatában – nagyrészt a mai Mali Köztársaság területén – élnek, mintegy ötszáz éve telepedtek meg ott. Létszámuk manapság 300 ezer körül járhat, szétszórt törzsekben, apró falvakban élnek, építészetük kimerül a sárból rakott kunyhók építésében, köles, millet – ez egyfajta gabona – és hagymatermesztésből élnek, az extrém éghajlati körülmények miatt – a Szahara peremén állnak falvaik – állattartásuk kecskék tenyésztésére korlátozódik. Minden mondát, mítoszt kizárólag élőszóban hagyományoznak a következő generációra, lévén, hogy a kis nép teljességgel írástudatlan.
 
A két francia néprajzkutató szorgosan – és tudományos alapossággal – jegyzetelte a dogon nép mitológiáját, rituáléit, amit aztán a szokásos tudományos érdektelenség közepette publikáltak. Pedig már tanulmányuk címe is sokat mondó volt: „Egy szudáni Sirius-rendszer” – lévén, hogy akkoriban még Szudánhoz tartozott a terület. Mégsem tartotta fontosnak senki, hogy csillagászati összefüggéseket keressen, és el is merült volna az egész kutatómunka a szokásos tudományos süllyesztőben, ha nincs Eric Gurrirer.
 
A marseille-i építész jól emlékezett, az egyik dogon mondában szó volt arról, hogy a Szíriuszról „bárkán” érkező Nommo a porban olyan nyomot hagyott, „mint egy rézszandál”. Mivel az építész amatőr csillagász is volt, ebből a szempontból kezdte elemezni a leírtakat, és megdöbbentő felfedezéseket tett.
 
 (Fontos megjegyezni, hogy az következőkben leírt elemek csupán részét képezik egy komplex mitológiának, mely nem különbözik jelentősen a világ más részein fellelhető mítoszoktól. Az itt leírt információkat természetesen saját szavaikkal adták át a kutatóknak, a csillagászati vonatkozásokat szakemberek bogarászták ki a mondák közül.)
 
A dogon mítosz
 
A világ teremtését a következőképpen tanítják: kezdetben volt Amma isten egy gömbbe zárva, ezen kívül semmi nem létezett. Nem volt tér és idő, így nem lehet arról beszélni, hogy ez mikor volt, és meddig tartott. Amikor Amma isten kinyitotta a szemét, méhéből spirális irányban kiáradt a mindenség, így kezdődött a világ teremtése.

 

A dogonok szerint Amma isten nem a világot teremtette meg, hanem a világot mozgató törvényeket. Ennek megfelelően ez a nép monoteista, ami elég ritka a természeti népeknél – elég Ehnaton fáraó próbálkozására gondolnunk az egyistenhit afrikai terjesztését illetően –, ráadásul nem egy megszemélyesített istenről beszélnek, hanem amolyan világlélekről, egy energia- és tudásgócról.
 
A dogonok meg tudják különböztetni a bolygókat (ezek egy nap körül keringenek), holdakat (ezek a bolygók körül keringenek), és az állócsillagokat. A csillagvilág – aminek ez a föld is a részét képezi – szerintük spirális alakban mozog, és az általuk ismert „energiaisten” nem egy, de sok ilyen spirálisan forgó világot teremtett.
 
A fent leírtak kísértetiesen emlékeztetnek az ősrobbanás elméletére, és a spirál alakú galaxisok leírására, pedig a dogonok az 1930-as évek előtt ezekről nem szerezhettek tudomást, lévén, hogy az ősrobbanás elméletét a ’30-as, ’40-es években kezdték elfogadni, ekkor pedig a két jeles kutató már javában jegyzetelte eme kis nép mondáit.
 
A dogonok beszámolnak a Naprendszer szemmel látható bolygóiról, ismerik a Jupiter négy holdját, tudnak a Szaturnusz gyűrűjéről, vagyis ugyan hiányos, mégis eléggé meglepő ismeretekről tesznek tanúbizonyságot, viszont különös módon nem ismerik a külső három bolygót. Van azonban valami, ami még ennél is meghökkentőbb. A dogonok titkos tanításai között szerepel egy hosszú történet Ogoról és Nommoról, akik a Szíriuszról érkeztek a Földre, a hagyomány szerint azért, hogy benépesítsék a bolygót.
 
Amit a dogonok a Szíriuszról tudnak
 
Az első Ogo volt, aki idefelé jövet hajótörést szenvedett, és Afrika azon táján ért földet, ahol akkoriban a mai dogon nép ősei éltek. Nem sokkal később követte őt Nommo, aki már kifejezetten erre a bolygóra indult. A mondák hosszasan mesélik az utazást, leírják a hatalmas űrhajót, és amikor Nommo megérkezik a Földre akkor találkozunk a porban hagyott rézszandálra hasonlító lábnyommal.
 
Szíriusz A, B és C
 
Mivel hitük szerint őseik a Szíriuszról érkeztek, a dogonoknak elég pontos ismereteik vannak a csillagról. Tudják, hogy van egy kisebb, szabad szemmel láthatatlan társa, és hogy közös tömegközéppont körül mozognak, az sem titok előttük, hogy ötven évente kerüli meg a Szíriusz B az A jelű társát, ráadásul a két csillag pályáját minden alkalommal ellipszisnek ábrázolják. Elmagyarázták a két kutatónak, hogy a Szíriusz B valami nagyon kicsi dolog, és hogy egy kis darabkáját sok ember együtt sem tudná megemelni. Ennek a csillagnak a létéről az 1820-as években beszélt először Friedrich W. Bessel csillagász, aki a Szíriusz A pályaingadozásai alapján tételezte fel egy láthatatlan, nagy tömegű test jelenlétét a rendszerben, de csak 1861-ben pillantotta meg Alvan Clark optikus, amikor egy új távcsövet próbált ki. A csillag tömegét az első világháború előtt sikerült megállapítani spektrumanalízissel, a kapott eredmény szerint az égitest sűrűsége 37 kg/cm3, vagyis egy kis darabkája tényleg nagyon súlyosnak bizonyulna. Ez volt az első fehér törpe, amiről tudomást szerzett a tudomány.
 
A dogon vallás említést tesz egy harmadik csillagról is, ezt nevezzük – a változatosság kedvéért – Szíriusz C-nek. A tudomány máig nem foglalt állást sem léte, sem nemléte mellett, bár egyes csillagászok szerint a Szíriusz B pályájában kimutatható ingadozások feltételezik egy harmadik objektum jelenlétét.
 
A szeptikus kutatók – élükön Carl Sagannal – természetesen tagadják a valamikori űrhajósok létét – csillagász expedíciókkal, utazókkal magyarázzák a dogonok hihetetlen tudását –, de írásaikban legtöbbször a saját maguk által szőtt hálóba gabalyodnak bele. Ha átgondoljuk a dolgot, egy kronológiai rémálomra bukkanunk, ugyanis:
 
  • amikor az ősrobbanás elmélete kezdett teret nyerni, a francia kutatók már Afrikában voltak, tehát nem épülhetett be a dogon mitológiába az információ;
 
  • amikor megismertük a Szíriusz B sűrűségét, már tudtuk, hogy a Naprendszer nem hat bolygóból áll (1915-ben már ismerték az Uránuszt és Neptunuszt), a Jupiternek nem csak négy holdja van (hivatalosan 16 hold létezik, plusz a gyűrű), és nem a Szíriusz rendszer a Tejút középpontja, ahogyan azt a dogonok hiszik… és e felsorolást sokáig lehetne folytatni.
 
Meg kell még említeni, hogy nem maradt fenn egyetlen visszaemlékezés sem olyan utazókról, akik megfordultak volna Szudán környékén, és leírták volna, hogy „van itt egy nép, amelyik a csillagászat iránt roppant érdeklődést árul el, mindent kiszedtek belőlem, amit csak tudok a Naprendszerről, a közeli és távoli csillagokról…”
 
Hangsúlyozzuk, nem maradt fenn ilyesmi, pedig a szkeptikus tudósok minden követ megmozgattak egy ilyen leírás kézre kerítésére, mégsem sikerült. Ez persze nem bizonyítja, hogy nincs ilyen beszámoló.
 
Máig érvényes maradt tehát a két jeles kutató Marcell Griaule és Germaine Dieterlen megjegyzése: „Mindezidáig tisztázatlan, mi több fel sem merült a kérdés, hogy csillagászati eszközökkel nem rendelkező emberek hogyan ismerhetik szemmel aligha látható égitestek mozgását és tulajdonságait”.

A dogonok az ősöktől örökölt rajzaikban a Szíriusz A és B egymáshoz viszonyított mozgási pályáját a legkisebb tévedés nélkül napjainkban is bármikor megrajzolják Afrika száraz homokjában, és nem feledkeznek meg az "emma ya"-ról sem. Melyet a tudomány egykor Szíriusz C-nek nevez majd, ha végre bebizonyosodik, hogy tényleg létezik. A dogonok tudják, mi még nem.

sfportal.hu
iqdepo.hu