Lehetetlenségnek tűnik ez a cím. Most valóságos, vagy csoda? Mások csodának mondanák, de amit megtapasztaltam, amit magam is láttam, az nekem valóság volt. Egy pillanatig sem kételkedtem már, elfelejtettem örökre, hogy lennének véletlenek, és fel sem merült már bennem a csalás, szemfényvesztés esélye. Mindenki így járt volna, aki elmegy erre a helyre és megtapasztalja mindazt, amit nekem is sikerült.

Mahashiwaratri – az isteni teremtőképesség ünnepe
 
Számomra a leghihetetlenebb ünnep volt a Mahashiwaratri, azaz az isteni teremtőképesség ünnepe. Ekkor az ashram szinte teljes vendégserege arra törekedett, hogy bent lehessen a szent helyen és szabad szemmel is követhesse a teremtést. 24 órás virrasztás, éneklés következett, hogy a megteremtett energiák alkalmasak legyenek arra, hogy segítséget nyújtsanak Babának a teremtésben. Ő már ekkor legalább három napja nem evett, csak vizet ivott és a gyomrában egy (vagy néha több) átlagban tyúktojás nagyságú lingamot hozott létre (lingam: az Isten szimbóluma, egy hosszúkás, ovális test), amit a gyomrából a megfelelő pillanatban felöklendezett és kiköpött. (A NASA bevizsgált egy ilyen lingamot, és kiderült, hogy arany, de olyan ötvözet, ami a periódusos rendszerben nem található, ismeretlen ötvöző anyagot is tartalmaz, vagy annyira vegytiszta, amit szinte nem is ismerünk. )

 
A lingam szót a Káma-Szútrából is ismerhetjük, a férfi nemi szervet nevezték így. Igen, ez nem tévedés! Ugyanis a lingammal Shiwa isteni teremtőképességét szimbolizálják, ami tényleg a nemi szerve. Általában egy hamutartóra emlékeztető formában helyezik el, ami pedig a női nemi szerv, a Jóni szimbóluma. Hiszen a szexualitás az isteni teremtőképesség földi megvalósulása. A lingam leginkább a makkra emlékeztet, és a makknak is van szexuális áthallása… Hogy örülnének Indiában a sok-sok lingamot termő/teremtő tölgyfának?!…
 

a lingam és jóni szimbólum
Ez az egész folyamat kicsit hihetetlen. Ottlétemkor Baba éppen nem hozott létre lingamot. Az orvosai megtiltották neki, mert előző évben (amikor éppen kint volt egy nagy létszámú magyar csoport) olyan nagy lingamot hozott létre, hogy felsértette vele a torkát és féltették. 2006 óta egyébként teste haláláig erősen rekedt volt. Kicsit csalódott voltam, de elfogadtam az indoklást.
 
A szeretet és gondoskodás, erő és humor
 
Sai Baba csöppnyi termetű (alig 150 cm magas), ottlétemkor már öreg és beteg testű ember volt. Mégis a tekintete olyan volt, mintha csontig hatolt volna, és amikor megjelent a mandír bejáratánál (a hatalmas, oldalfalak nélküli szentély) olyan érzés volt, mintha egy hatalmas energia oszlopot tolt volna maga előtt, érzékelni lehetett az energiát. Belépett, majd mosolyogva hátat fordított és visszament (tolókocsival). Ekkor meg azt lehetett érezni, hogy szinte energia vákuum keletkezett, ahogy visszahúzódott. Ha csak mesélik és nem érzem, el sem hiszem. Egyébként is jó humora volt, gyakran tréfálkozott a vendégekkel, akár a megjelenésével, akár visszavonulásával, akár a beszédeiben.
 
Legtöbbször a darshan ideje alatt osztogattak ajándékot. Édességet, gyümölcsöt, vagy valamilyen apróságot.  Előtte általában Baba megáldotta azt, és utána osztogatták, mindig valamelyik küldöttség hozta az osztogatni valókat. A legegzotikusabb ajándéknak, gyümölcsnek a zöld alma számított!
 

Baba arny lingamot materializált
Baba – vagy ahogy még többen szólították – Swámi, a kézmozdulataival osztotta az isteni szeretetet, és másik kézmozdulatával teremtette a szent hamut, a vibutit. Ezt kenegettük magunkra, ez a hamu termelődött magától Baba fotóin, vagy olyan helyeken, ahol megfordult. Egyszerűen jelenlétében megszületett bennünk az a szeretet, amiről itthon beszéltek. Nem rábeszéltek minket erre, nem történt semmi különös, csak a szívünkben született meg a tiszta érzés. valami „indokolatlan és tárgytalan boldogság”. És ettől mindenki elfogadhatóvá vált.
 
Vicces volt, ahogy Swámi megajándékozta a tanítványokat és vendégeket. Ha nagyon elégedett volt, akkor körkörös mozdulatokat tett a kezével a levegőben, majd megcsillant valami a tenyere alatt, egy darabig fittyet hányt a gravitációra és csak úgy ott volt, majd egyszer csak elkezdett leesni, ő utána kapott és kitekergette az összecsavarodott arany láncot és medált és a vendége nyakába akasztotta. Sohasem volt a láncokon kapocs. Mindig, minden ékszer éppen jó volt annak, akinek adta. Nagyon világossárga aranyból voltak ezek, amilyet ékszerboltban sohasem láttam. Indiában sem. Minden alkalommal kb. 20 méterre voltam tőle és szabad szemmel láttam a történést. Csalást kizártnak tartottam. De egyébként ekkor ez már egyáltalán nem érdekelt! Mindent elfogadtam.
 
Találkozásom Sai Geethával, az elefánttal
 
Már elindulásomkor eltökélt szándékom volt, hogy Baba elefántjával, Sai Geethával találkozni szeretnék. (Gyengéim: az elefántok, a delfinek és kutyák). Egyik nap megfogadtam, hogy nem megyek be a szokásos imára, hanem kapun kívül elmondom a magamét és elindulok a városba, megkeresem az elefántházat és a planetáriumot. Meg akarom simogatni az elefántot!

a fekete emberem az elefánttal
Nem sokkal azután, hogy kiléptem az ashram kapuján odalépett hozzám egy nagyon fekete bőrű, dél-indiai devotee (szervező-rendező) férfi és mosolyogva angolul megkérdezte tőlem: nem akarsz néhány fotót az elefánttal? Teljesen elképedtem, majd megfogta a kezem és elvezetett egyenesen az elefántházhoz. Először azt magyarázta, hogy én fotózzam le őt az elefánttal, de amikor odaértünk fordítva történt, és ő kezdett fotózni engem. Amikor beléptünk a parkba, ott állt előttem az elefánt, mellette a gondozója, és mögöttem becsukták a rácsos nagykaput, mindenki más csak ámulva és irigykedve nézett befelé. Én meg odamentem az elefánthoz, megsimogattam és átöleltem az ormányát. Sai Geetha csak rám nézett és hagyta. Iszonyú boldognak és szerencsésnek éreztem magam, és mire észbe kaptam a fekete ember már el is tűnt. Amikor tovább sétáltam, egy iskolaépületnél nagy csődületet találtam, nem értettem. Amikor a bejárathoz értem, akkor érkezett meg autóval Sai Baba az iskolába. Kiszállt a kocsiból, alig két méterre tőlem és rám mosolygott. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy előkapom a fényképezőgépem, de úgy éreztem ez nem illik, csak meghajoltam előtte és köszöntem neki. Senki nem tud engem lebeszélni arról, hogy a fekete embert ő küldte nekem… És így kiderült, hogy az egyetlen napon, amikor nem mentem be imádkozni, éppen Sai Baba sem volt az ashramban, tehát nem maradtam le semmiről.
 

vibuti a széken, ahol korábban Swámi ült
Óh, Swámi!
 
Biztosan több olvasó most azt hiszi, hogy én is valami hiszékeny, megbuggyant vagyok, aki mindent elfogad. Akkor, ott, mindenki így érzett volna. Az ashram tele volt nálam sokkal elfogultabb hívekkel, akikkel bármi történt, csak felsóhajtottak: Óh, Swámi! Olyan volt ez, mint a „Jaj, Istenem!” A betegek nem vették be az orvosságaikat, mert majd Swámi meggyógyít, ha nem tudtak aludni „Óh, Swámi!” ha fájt valamijük „Óh, Swámi!” Ha valaminek örültek, vagy jó volt az ebéd: Sai Ram! Köszönjük Swámi! Egy idő után természetes volt. Elfogadtuk, elhittük, hogy mindent Swami ad nekünk, aki Isten megfelelője emberi testben. És hálásak vagyunk, hogy láthatjuk, érezhetjük az Istent.
 
A hazautazásnál

Mindenki arra vár, hogy Swámi beszólítsa interjúra.. Ráadásul mindenkit név szerint szólít! (Amikor Bíró Ica is kint volt, őt úgy szólította, hogy „Bíró Ica”, pedig nyilván nem ez volt az útlevelében, és ő is beszélhetett vele. Én valahogy féltem volna egy ilyen beszélgetéstől, akartam is, nem is, de inkább tartottam tőle. Mindig nagyjából ugyanazon a helyen ültem, 20-30 méterre tőle. A hazautazásom előtti napon két sorral mögöttem egy angol nő odakiáltott a szervezőknek rám mutatva, hogy „ ő holnap hazautazik!” és ekkor kiemeltek a sorból és az első sorba ültettek, ami nagyon nagy kegy. Amikor Baba kivonult a teremből, néhány méternyire volt tőlem és egymásra tudtunk nézni. Olyan érzésem volt, mintha tudná ki vagyok, és tudná, hogy búcsúzom tőle. Pedig több tízezer ember volt a mandírban.
 
Két nappal korábban azt fogalmaztam meg magamban, hogy kíváncsi volnék, Baba mit üzenne nekem hazaindulás előtt, mi lenne az a gondolat, amit hazavigyek magammal? És ekkor az előttem ülő indiai nő, aki egy angol nyelvű újságot tartott a kezében, felemelte a lapot, szinte mutatva, hogy én olvassam, és az volt a szalagcímben, hogy: „ne akarj sikeres lenni”. Értettem.
 
-eszme-
(folytatom)