A Baraka ősi, szufi szó, mely igen sok nyelvben megtalálható. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, melyből az evolúciós folyamat elindul. Csupán egy igazi kérdés létezhet: bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. A baraka a dolgok legbelső lényegére világít rá. A film 6 kontinens 24 ország 69 színhelyére kalauzol el bennünket – Japántól Kenyáig, Tanzánián át Kaliforniáig – a Föld lehető legkülönfélébb helyeire csöppenünk. A térbeli és időbeli utazás hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet. Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt világ kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban. Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek közel sem vagyunk tökéletesek. A már korábban, 1992-ben bemutatott film nagy sikert aratott Magyarországon. A misztikus kaland során a világ szívfájdító szomorúsága kerül előtérbe – miközben rádöbbenünk a valós lét igazi értékeire. Nem csak arról szól, amit látsz, nem csak az a fontos, amit értesz; az érzékek viharában találod magad, amint lélegzetelállító hanghatások közepette átsuhansz az egész világon…