A melbourne-i Swinburne Műszaki Egyetemen végzett klinikai kísérletek alapján a szakemberek arra a felismerésre jutottak, hogy a megnövelt B-vitamin bevitel jelentős mértékben képes csökkenteni a munkahellyel kapcsolatos stresszérzést.

A kísérlet részletei- mely során az alnyok három hónapon keresztül kaptak nagy mennyiségű B-vitamint szemben a kontrollcsoport tagjaival, akik csak placebót fogyasztottak – a Human Psychopharmacology című szaklapban jelentek meg.

Amint arról a tanulmányvezető Con Stough professzor beszámolt, a kísérlet elején a kutatók a hatvan résztvevőt személyiségük, a munkahelyükön feléjük támasztott igények, a hangulatuk, a szorongásuk mértéke, valamint a bennük levő feszültség alapján osztályozták, majd harminc, illetve kilencven nap elteltével mindannyiukat újraértékelték.

„Három hónap elteltével, azok, akik nagy dózisban kaptak B-vitamint, jóval alacsonyabb mértékű munkahelyi stresszről számoltak be, mint amennyivel a kísérlet elején kellett szembesülniük, sőt voltak olyanok is, akik majdnem húsz százaléknyi javulást tapasztaltak e téren, miközben a kontrollcsoport tagjai között semmi hasonlót nem észleltünk” – számolt be megfigyeléseiről a professzor.

Noha ez volt az első ilyen jellegű tanulmány, a húsban, babban, teljes kiőrlésű gabonákban egyaránt megtalálható B-vitamin jótékony hatása eddig sem volt ismeretlen a szakemberek előtt, bár a legtöbb ember természetes úton nem jut elegendő mennyiséghez ebből a vitaminból.

Mivel Ausztráliában a dolgozók többsége évről évre egyre nagyobb mértékű stressznek van kitéve a munkahelyén, Stough professzor igen fontosnak érzi, hogy mindent megtegyenek, amivel ezt csökkenteni lehet, mivel ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések, a depresszió és a szorongás kockázata is csökkenthető. Mindez pedig a munkaadók érdekével is összhangban áll, hiszen köztudomású, hogy egy kiegyensúlyozottabb lelkiállapotú munkaerő jóval hatékonyabb munkavégzésre képes.

Forrás: Női Net Café