Igaz, ami igaz, nem ismerek olyan embert, aki eldöntötte, hogy holnaptól a Valódi Önmagát éli, és úgy is lett. Talán nehéz is meghatározni, az milyen. Valódinak lenni egészen egyedi dolog – hogyan is írhatná elő bárki más, hogy milyen legyen valaki, ha Önmaga akar lenni…

Indiában így tanítják:

– autentikus
– a saját álmait valósítja meg
– ha valakivel konfliktusa van, a saját érzéseit mondja a véleménye helyett
– megéli az érzéseit azok elnyomása, elfojtása helyett
– jelen van a pillanatban, jól érzékeli azt, ami épp van
– felelősséget vállal az élete alakulásáért, stb.
 

Abban biztos vagyok, hogy szinte mindenki vágyik ezekre, de abban már nem, hogy ugyanazt érti ezek alatt. Én szó szerint értem, és ez a nehezebb falat. A legszebb is, mármint miután megtettük. Valamiféle helyénvalóság, igaz-ság, méltóság érzést okoz, ha túllépünk korábbi korlátainkon, félelmeinken, és először képviseljük higgadtan, természetesen azt, amit érzünk vagy amit szeretnénk. Tapintható a lelkünkben a különbség ahhoz képest, amikor igazodtunk mintákhoz, irányzatokhoz, trendekhez.

Nincs két egyforma ember, és a különbözőségünk adja az élet izgalmát, a színeket a szürke egyformaságban. Hiszem, hogy mindenki jó valamiben, olyanban, ami hasznára van másoknak is. Ebben évekig kételkedtem, amíg nem láttam értő hallgatást, elvárás nélküli bátorító mosolyt, tisztán figyelő arcot. Valójában semmi mást nem tettek, csak valaki számára jelen voltak. Ezt adták bele a pillanatba, és ez akkor a legtöbb volt, amit tenni lehetett. Aktív passzivitás, mert figyelemmel volt tele a másik iránt.

Sokszor csak "valami nagyban" tudjuk elképzelni a jót, amire sokan felfigyelnek, pedig egy Valódi Önmaga azt teszi, amit kell. Ha kell, hallgat, mert abban a pillanatban azzal teszi a legjobbat valakinek, ezáltal a világnak is.

Ahhoz, hogy észrevegyük, a pillanatnak mire van szüksége (és benne magunknak is), tényleg újraindítás kell. Az évek során a személyiségünkbe épített "segédprogramoktól" megtisztulva nincs ott más, csak Te, a valódi vágyaiddal, terveiddel, érzéseiddel.

Ha nem megy egy nap alatt – hát istenem… ezért vagyunk itt, hogy induljunk el, és majd egyszer odaérünk. Világűrmeghódítás, megalománia, kényszeres tökéletességre törekvés helyett lépegessünk a Cél felé. Ami nem valahány évnyi munka, szórakozás, pihenés, hanem megélni azt, akik valójában vagyunk.

Tudtad, hogy csupa olyan dologgal vesszük körbe magunkat, amik a haladást lassító érzéseink szimbólumai?

A lelkünk blokkjait nem lehet gondolkodás után meghozott döntésekkel nyomtalanul eltüntetni, azokkal szembe kell nézni, átélni azt, ami jelenleg van belőlük. A környezet feltérképezése lerövidítheti a keresést, hogy mit is keresünk, mit kellene oldani.

Kenéz Tünde írása

Forrás: Térpszichológia