A krionika hívei szerint elérhető a halhatatlanság, ha az emberi testet vagy csak az agyat lefagyasztott állapotban megőrzik addig, amíg gyógyíthatóvá nem válik a halált okozó betegség. Ma már több intézet is van, amely emberek lefagyasztásával és tárolásával foglalkozik, és világszerte több mint kétszáz test várja a felolvasztást. De vajon érdemes-e a borsos árat kifizetni a halhatatlanság ígéretéért?

A múlt héten, 92 éves korában elhunyt a krionika mozgalom vezetője, az örök élet receptjét kereső Robert Ettinger. Követői a test halál utáni lefagyasztását javasolják annak reményében, hogy az orvosi technológiák fejlődése egy nap lehetővé teszi, hogy újra életre kelhessünk. Ettinger szerette magát halhatatlannak nevezni, szerinte az egész test vagy csupán a fej, pontosabban az agy lefagyasztása ("neurológiai megszakítás") az egyetlen eszköz az örök élet elérésére.
 
Elméletét a Halhatatlanság perspektívái (Prospect Of Immortality, 1964) című munkájában fejtette ki, amely egy csapásra az emberiség "technológiai jövőjének" megingathatatlan szószólójává tette őt. Ettinger könyve bestseller lett, és számos hibernálással foglalkozó szervezet megalakulását inspirálta. Ezek közül a két legnagyobb az 1972-ben alapított Alcor Életmeghosszabbítási Alapítvány (Alcor Life Extension Foundation) és az Ettinger által 1976-ban létrehozott Krionikai Intézet (Cryonics Institute). E két intézet által lefagyasztott páciensek – ahogy az intézetek nevezik a lefagyasztott embereket – száma már meghaladja intézetenként a százat. Ettinger például 106-os számon lett a halála után a saját intézetének páciense.
 
Amerikán kívül két, emberi testek lefagyasztásával foglalkozó cég működik, a 2005-ben alapított orosz KrioRus, ahol jelenleg 15 pácienst tárolnak lefagyasztva, és a Portugáliában 2010 óta működő EUCRIO, ahol viszont csak a páciensek sürgősségi lefagyasztását végzik, hosszabb idejű tárolással nem foglalkoznak.
 
A krionika elvi alapjai
 
A krionika kísérleti orvosi eljárásnak tekinthető, és csak hivatalosan halottnak nyilvánított embereken alkalmazható. A jelenlegi jogszabályok élő emberek lefagyasztását még saját kérésükre sem engedélyezik. A krionika hajnalán a lefagyasztandó szerveket, illetve emberi testeket mínusz 196 Celsius-fokos folyékony nitrogénbe helyezték. Ez nagyon durva fagyasztási eljárás, amelynek folyamán a jégkristályok képződése miatt jelentősen roncsolódhatnak a sejtek. Ma már jóval kifinomultabb fagyasztási eljárás, az úgynevezett vitrifikáció áll rendelkezésre, amely sokkal egyenletesebb, kevésbé károsítja a sejteket és a szöveteket.
 
A folyékony nitrogénbe helyezés, illetve a vitrifikáció után a holttest bomlása megáll. A már lefagyasztott testeket folyékony nitrogénnel töltött tartályban tárolják. A tároláshoz nem szükséges energia (így például egy áramszünet nem fenyeget katasztrofális kiolvadással), egyedül az elpárolgott nitrogént kell néhány hetenként pótolni. A fagyott állapot, az úgynevezett kriosztázis elméletileg a végtelenségig fenntartható anélkül, hogy bármilyen további szövetkárosodás következne be. A lefagyasztott embereket – a terveknek megfelelően – csak akkor olvasztják ki, amikor egyrészt lehetővé válik a biztonságos kiolvasztás és felélesztés (jelenleg ez nem lehetséges), másrészt gyógyíthatóvá válik az a betegség, amelyben a lefagyasztott ember meghalt.
 
A lefagyasztás gyakorlati megvalósítása
 
Ha valaki úgy dönt, hogy lefagyasztatja magát, először csatlakoznia kell egy krionikai intézményhez, és tagdíjat kell fizetnie (ez például a Krionikai Intézet esetében 1250 dollár egyszeri összeg). Ezután, ha megáll a szíve, és hivatalosan kimondják róla, hogy halott, akkor akcióba lendül az intézet vészhelyzeti csoportja. A csapat stabilizálja a testet, elegendő oxigénnel és vérrel látja el az agyat, hogy fenntartsa a minimális működést, amíg be nem viszik a lefagyasztó intézetbe. A testet jéggel veszik körül, és heparint (véralvadásgátlót) injektálnak bele, nehogy megalvadjon a vér az erekben az utazás alatt. A test érkezését egy orvoscsoport várja a krionikai intézetben.
 
Az intézetben aztán elkezdődik a tényleges fagyasztás. A pácienseket nem teszik egyszerűen folyékony nitrogént tartalmazó tartályba, mert ez az eljárás a jégkristályok képződése miatt szétroncsolná a sejteket. A krionikai csapat először eltávolítja a vizet a sejtekből, majd glicerinalapú kémiai keverékkel, úgynevezett krioprotektánssal (egyfajta emberi fagyállóval) helyettesíti. A cél az, hogy megvédjék a szerveket és a szöveteket a jégkristályképződéstől a rendkívül alacsony hőmérsékleten. A vitrifikációnak (fagyás nélküli mélyhűtésnek) nevezett folyamat felfüggeszti a sejtek életműködését, de nem pusztítja el azokat.
 
Miután a testben lévő vizet krioprotektánsra cserélték, számítógép-vezérlésű hűtőbe teszik, ahol mínusz 125 Celsius-fokos nitrogéngázt keringetnek. A cél az, hogy az egész test hőmérséklete elérje a mínusz 124 Celsius-fokot, ahol befejeződik a vitrifikációs folyamat (a sejtek nem megfagynak, hanem üvegszerű állapotba dermednek). Ez után a testet folyékony nitrogénnel töltött fémtartályba helyezik fejjel lefelé, hogy az agy még a hűtőfolyadék szivárgása esetén se sérüljön. Itt várhatja a páciens mínusz 196 Celsius-fokon a felélesztést.
 
A krionikai eljárás nem olcsó. A különböző intézmények eltérően kalkulálják az áraikat, de egy egész test lefagyasztása 100-200 ezer dollár között mozog. Az optimistább (és szűkebb pénztárcájú) páciensek megelégedhetnek csupán a fejük (és az agyuk) lefagyasztásával. Ez már akár 50 ezer dollárból is kijöhet. Ezek az emberek abban reménykedhetnek, hogy a felélesztés után valamilyen módon klónozzák vagy regenerálják majd a testüket.
 
Híres lefagyasztottak
 
Az első lefagyasztott ember James Bedford pszichológus volt, akit 1967-ben hibernáltak. Sokáig azt terjesztették, hogy a leghíresebb lefagyasztott ember Walt Disney, ez a hír azonban hamisnak bizonyult. Az ő holtteste a kaliforniai Glendale-ben lévő Forest Lawn Memorial Parkban nyugszik. Ma a leghíresebbnek tekintett lefagyasztott egy baseballjátékos, Ted Williams, akit végakarata (azt szerette volna, hogy elhamvasszák) ellenére hibernáltak a gyermekei kérésére 2002-ben.
 
Mennyire reálisak a krionika ígéretei?
 
A mai napig nemhogy embereket, de még egyszerűbb állatokat sem sikerült vitrifikáció után újraéleszteni. Ezt nem is tagadja egyik krionikai intézet ismertetője sem. Az is kétségtelen, hogy vannak reménnyel kecsegtető kísérletek. A vitrifikáció eljárását már ma is sikerrel használják emberi petesejtek, ondósejtek, bizonyos szövetek megőrzésére. Ezek jelentős részét felolvasztás után gond nélkül fel lehet használni. Vitrifikációt alkalmaznak például a preimplantációs genetikai diagnosztikánál, amikor valamilyen öröklődő betegséget még petesejt állapotban szűrnek ki, és az egészséges petesejteket lefagyasztva tárolják a beültetésig. Szerv szinten az eddigi legnagyobb siker egy mínusz 45 Celsius-fokra lehűtött nyúlvese működőképességének megtartása volt.
 
A krionika szószólói abban is bíznak, hogy a nanotechnológia és a nanoorvoslás 50-100 év alatt olyan szintre fejlődik, hogy az emberek képesek lesznek a fagyasztás során fellépő sejtszintű károsodásokat is kijavítani. Ezt nehéz lenne előre megcáfolni, hiszen száz évvel ezelőtt ki gondolta volna például, hogy szívátültetéssel emberek tízezreinek életét hosszabbítják meg.
 
Az újjáélesztés technikai lehetősége körüli bizonytalanság viszont kétségtelenül kisebb, mint más bizonytalansági tényezők. Hiába fizetünk elő a testünk lefagyasztására, ha "rossz" módon halunk meg (például súlyos agykárosodást szenvedünk valamilyen balesetben vagy Alzheimer-kór következtében törlődik agyunk információtartalma). Ilyen esetben az intézetek nem is vállalják a test lefagyasztását. Azt sem tudja garantálni senki, hogy a krionikai vállalat nem megy csődbe, és elég ideig tudja tárolni a testünket. A legrosszabb perspektíva az, ha összeomlik az emberi civilizáció, vagy hogy a jövő emberei nem lesznek érdekeltek az újjáélesztésünkben. A krionika hívei mindenesetre azt mondják, hogy a krionikus lefagyasztás még mindig csak a második legrosszabb dolog, ami történhet velünk, ugyanis a lefagyasztással megmarad egy halvány reménysugár, hogy új életre kelhetünk valamikor a jövőben.
 
Forrás: Origo