A hasonló hasonlót vonz magához, és általa meg­erősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Az erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagá­hoz hasonlóvá teszi. Mindenki csak azt tudja magá­hoz vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket.

Ha a zongorán megpendítünk egy húrt, mind­azon húr együtt fog rezegni vele, melynek felhang­ja megegyezik a megpendített húréval, így hoz rez­gésbe minden hang minden olyan testet, melynek frekvenciája megegyezik vele. Ez azonban nem csu­pán a fizikai testekre érvényes, hanem a lelki tapasz­talás szintjén is igaz: azokat az energiákat, rezgése­ket és hangulatokat vesszük át, amelyekre fogéko­nyak vagyunk. A test és a lélek tehát a vele rokon rezgéseket veszi át, és belesimul környezetébe.

A rezonancia törvénye nem más, mint az ener­giaátadás törvénye, hiszen minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű test­nek. Test és lélek ekként erősíti egymás rezgését és ezzel a velük egylényegű energiát. Aszerint, hogy miként vagyunk hangolva, pozitív és negatív befo­lyás egyként érhet bennünket. Valamennyi tömeg­mozgás a rezonancia törvényén alapszik.

A szabad választás jogán mindazonáltal tőlünk függ, mely rezgésre vagyunk fogékonyak, melyhez csatlakozunk, melyeket erősítjük vagy éppen csök­kentjük. Ezen alapszik a mantrák és a szent énekek hatása: az énekléssel rezgésbe hozzuk a bennünk lévő energiákat, és hagyjuk, hogy hatásukat kifejt­sék bennünk. Ennek a magas rezgésnek a segítsé­gével olyan területeket aktiválhatunk magunkban, amelyek latensen mindig is megvoltak ugyan, de nem voltak hatékonyak.

A teremtés őshangjának, az OM szónak intoná­lása így hoz rezonanciába bennünket a legmaga­sabb rezgéssel.

Minden ember a valóságnak csak azt a részét érzé­keli, amelyre képes rezonálni, és ez nem csupán az érzéki észlelésre vonatkozik, hanem a teljes valóság észlelésére igaz. Ami rezonanciaképességünk hatá­rain kívül van, azt nem érzékeljük, az nem létezik számunkra, annak ellenére, hogy természetesen azért még létezik. Bár tisztában vagyunk vele, hogy fizikai szemünkkel a meglévő fényspektrumnak csupán nyolc százalékát tudjuk észlelni, mégis haj­lunk arra, hogy a fennmaradó kilencvenkét száza­lékot úgy kezeljük, mintha nem is létezne, csupán­csak azért, mert képtelenek vagyunk érzékelni.

Miként hasonló beállítottságú embereket ma­gunkhoz vonzunk, ugyanúgy kerülnek elénk gon­dolatainknak és érzéseinknek megfelelő életkörül­mények és történések. Soha senki nem keveredik például véletlenül verekedésbe vagy történik vele baleset, hanem mindig saját affinitásának köszön­hetően, amely nélkül ilyen esemény az ő élménye­ként soha nem manifesztálódhatna.

Az embernek lehetősége van, hogy a mindenütt jelen lévő semleges kozmikus elektronenergiát fel­vegye, segítségével tetszőleges gondolatokat vagy érzelmi energiát hozzon létre, és ezt az általa létre­hozott rezgésfrekvenciát kisugározza. Ez a tudato­san vagy akár tudattalanul kisugárzott energia megfelelő eseményeket fog vonzani, és életkörül­ményként vagy élményként tapasztaltatja meg az illetővel. Gondolataink és érzéseink „láthatatlan mágnesek", melyek a világból szüntelenül maguk­hoz vonzzák mindazt, ami velük egynemű.
Alapvető gondolataink, érzéseink és hajlamaink meghatározzák szellemi atmoszféránkat, és megte­remtik a siker vagy a sikertelenség auráját. Minden­ki érzi a másik emberben ezt a „valamit", és vagy szimpatikusnak, vagy antipatikusnak találja. Ahogy megfelelő fertőtlenítőszerrel megtisztítják a kórter­met a kórokozóktól, úgy lehet valamely tér szellemi atmoszféráját tudatos pozitív kisugárzással „meg­tisztítani".

Engem nem a másik ember magatartása bosszant, sért, bánt vagy idegesít – ez csupán kiváltja belőlem ezeket az érzéseket -, az ősokot magamban kell ke­resnem: valami bennem is megvan abból, amit a másik emberben elutasítok, és ez rezonál bennem. Nincs sok értelme tehát bosszankodnom, sokkal inkább azon kell igyekeznem, hogy ezt a tulajdon­ságot önmagamban feloldjam, nehogy a következő alkalommal ismét rezonáljon. Ha sikerült feldol­goznom, akkor megszabadultam tőle.

Azt hisszük, hogy a teljes valóságot érzékeljük, holott minden ember korlátozott rezonanciaképes­séggel rendelkezik. Amikor egy könyvet olvasunk, azt hisszük, hogy az egész könyvet befogadtuk, ám ha ugyanezt a könyvet néhány évvel később újra elővesszük, egészen más dolgokat fogunk belőle felfogni. Minthogy időközben tudatunk és vele együtt rezonanciaképességünk is kitágult, ezért a valóságnak már egy nagyobb részét tudjuk felfog­ni. Lehet, hogy ha néhány évvel később ismét elő­vesszük a könyvet, ugyanígy járunk, s ezúttal még jobban, még mélyebb rétegeiben tárulkozik fel a könyv.

Különleges rezonanciaképességünknek köszön­hetően újra meg újra sajátos „véletleneket" élünk meg. Egy zenész például véletlenül megismerkedik az utcán egy másik zenésszel, egy tudós „véletle­nül" a parkban egy padon felejtett újságban szak­területére vonatkozó cikket talál. Mihelyt belül megértünk egy bizonyos tapasztalatra vagy találko­zásra, szellemileg előkészülünk erre a tapasztalásra, és a sorstörvény alapján a megfelelő élményben lesz részünk. Ám ha egy ilyen élményre még nem állunk készen, ez irányú igyekezetünket és próbál­kozásainkat nem koronázza siker.

Minthogy a különböző rezonanciaképességekkel rendelkező emberek a valóságnak más-más részét érzékelik, mindannyian más-más világban élünk. Az ember a saját rezonanciaképessége alapján te­remti meg a maga világát, amelyet rajta kívül sen­ki nem látott, és amelyben tökéletesen egyedül él.

Íme egy példa: tételezzük fel, hogy önnek van egy rádiója, amely az URH-ra van beállítva, és más adókat nem is ismer. Végigpróbálhatja a teljes sá­vot, mindig csak olyan adásokat fog majd, amelye­ket az URH sugároz. Az ön barátjának ugyanolyan rádiója van, amely azonban középhullámra van beállítva. Egy napon a programról beszélget a ba­rátjával, ám bármennyire is igyekszik, nem képes megérteni, miről beszél a barátja, mert az ő prog­ramleírása nem illik az önére. Hasonlóképpen a barátja sem érti, hogy ön miről beszél, holott nem kellene mást tenniük, mint hogy ugyanarra a frek­venciára hangoljanak, azaz egy másik gombot kel­lene megnyomniuk, s máris megértenék egymást. A készülékünktől és a beállítástól függ, hogy mi­lyen híreket, képeket és adásokat fogunk. Miként kedvünk szerint kapcsolhatunk át a rádióban vagy a tévében egy másik programra, hasonlóképpen az életben is megtehetjük, hogy belül átállítva magun­kat, más életkörülményeket vonzzunk magunkhoz. Mielőtt sikereket érnénk el, először belülről kell felkészülnünk a sikerre. Mihelyt belül szilárdan hisszük, hogy sikeresek vagyunk, máris el leszünk halmozva szerencsés „véletlenekkel".

A rezonancia törvényén keresztül a teljesség törvé­nye is egészen új aspektust kap: megmutatja, hogy csak annyit kaphatunk, amennyinek felvételére ké­pesek vagyunk, és olyan minőségben, amely tuda­tunk rezgésének megfelel. Ám bármit tartsunk hu­zamosabb ideig a tudatunkban, az előbb-utóbb tényként jelenik meg a külvilágban. Még ha nem is tudatosan gondolom, hogy „szegény vagyok", de úgy jöttem a világra, hogy magammal hoztam a tudattalan hajlamot arra, hogy így gondolkodjam, akkor egészen addig, amíg ezt a gondolkodásmó­dot tudatosan meg nem változtatom, külsőleg sze­gény is maradok. Lehet ugyanis, hogy nem ismerem a rezonancia törvényét, vagy nem értem, miként működik, az azonban ettől függetlenül hat. Elég csak tudatosítani, hogy valamire valóban szüksé­günk van, és rövid időn belül, nemritkán csodás körülmények között meg is kapjuk. Lehet, hogy éppen valamilyen szokatlan téma foglalkoztat ben­nünket, és váratlanul valakitől egy könyvet kapunk, amelyik éppen erről a témáról szól, nem sokkal később először olvas egy cikket erről a dologról az egyik magazinban, majd pedig az egyik barátjával beszélgetvén meg kell állapítania, hogy az illető már régóta ugyanazzal a témával foglalkozik. Az ilyen „véletlenek láncolata" mögött mindig a rezo­nancia törvénye rejlik. Ha belül nem vagyunk ké­szek, ha nem értünk meg rá, teljesen fölösleges keresgélnünk. Amire valóban szükségünk van, az ránk fog találni. Hagyjuk, hogy ránk találjon!

Tökéletes, egészséges, harmonikus és boldog élet vesz körül bennünket, ám ebből csak annyi tud általunk megvalósulni, amennyit tudatunk befo­gadni képes. Befogadni annyit jelent, mint hinni. A hitünk az egyetlen, amely a tökéletes élet megva­lósítását korlátozza.

(KURT TEPPERWEIN)

Miként a Nap és a Hold sem tud
visszatükröződni a zavaros vízben,
azonképpen a mindenható sem tud
visszatükröződni egy olyan szívben, amely
az „én" és az „enyém" ideájától zavaros.
Sri Ramakrishna

Forrás: The Secret