A délnyugat-afrikai Namíb-sivatag homokos-füves területén járva titokzatos csupasz foltokat, úgynevezett „tündérköröket” fedezhetünk fel. Eredetük titka homályba vész, s az évek múltával látszólag minden ok nélkül egyszer csak eltűnnek. Egy amerikai kutató nemrégiben a különös alakzatok rejtélyének nyomába eredt.

A kisebb körök 24 évesek, míg a nagyobbak közt olyan is akad, mely már 75 éve létezik, olvasható a PLoS ONE folyóirat hasábjain. A mostani vizsgálat arra próbált fényt deríteni, miért és hogyan alakulnak ki a furcsa alakzatok, valamint évek, évtizedek múltával milyen okból vesznek bele a tájba.

„A miért kérdésre nagyon nehéz válaszolni” – szögezte le Walter Tschinkel, a Floridai Állami Egyetem biológusa, hozzátéve, hogy számos elmélet kapott már szárnyra, ám meggyőző bizonyíték egyik hipotézis mellett sem szól. Tscinkel a NamibRand Természetvédelmi Területen tett szafari alkalmával, 2005-ben kezdett érdeklődni a tündérkörök iránt. Ekkor látta először a több tízezer különös kör alakú tisztást. Röviddel azután, hogy a furcsa alakzatok megjelennek, magas fű nő körülöttük, kiemelve a kopár területet.

Eddig csupán néhány kutató tanulmányozta a tündérköröket, részben a távolság miatt – a körök180 kilométerre fekszenek a legközelebbi lakott területtől. Egy száraz, sivatagos tájat kell magunk elé képzelnünk, ahol gazellák, struccok, leopárdok és egyéb nagytestű állatok kóborolnak – magyarázza Tschinkel.

Első pillantásra a kutató úgy vélte, hogy a körök valójában földalatti termeszvárakat rejtenek, ám az ásatások rácáfoltak a feltevésre. A többi magyarázat szintén megbukott: kiderült, hogy nem a talaj tápanyagkülönbségeiről van szó, és mérgező gőzök sem törnek fel a föld alól.

Egyelőre nagyon keveset tudunk a körök „életciklusáról” – mondta Tschinkel. A kutatók a természetvédelmi terület munkatársainak segítségét kérték, valamint műholdas – és légifotókat készítettek. A képek összehasonlítása után megállapították, hogy a körök alakja és mérete az idő múlásával is állandó marad; vagy egyből teljes életnagyságban bukkannak elő, vagy pedig nagyon gyorsan „nőnek”, s a szelek hamarosan kis mélyedésekké vájják ki őket. A legkisebb tündérkör2 méterátmérőjű, míg a legnagyobb majdnem 12 méteres. A folyamat utolsó szakaszában visszatérnek a növények, és majdnem teljesen benövik a csupasz talajt, kisebb, úgynevezett „szellemkörök” nyomát hagyva maguk után.

Tschinkel a műholdas képek alapján nagyjából megbecsülte a tündérkörök életkorát; a kutató szerint átlagosan 30-60 évig maradnak fenn. Tschinkel azt is megállapította, hogy az alakzatok csak a száraz, homokos, minimálisan köves terepen jelennek meg, dűnéken vagy hordalékos talajon nem. A tudós néhány kísérlete még folyamatban van, ám eddig egyetlen momentum sem utalt a körök eredetére. A kutató azt gyanítja, hogy a növények természetes önszerveződése következtében jönnek létre. „Vannak olyan matematikai modellek, melyek azon az elképzelésen alapulnak, hogy a tápanyagforrások maguk felé mozgathatják a növényeket, ami pozitív hatással van a közel elhelyezkedő növényekre, ám negatív hatással a nagyobb távolságban lévőkre” – mondta, hozzátéve, hogy a számítógépes modellek hasonló képet adnak, mint amit a namíbiai tündérkörökre pillantva láthatunk. Ám ez a feltételezés sem magyarázza meg, hogyan hozzák létre a növények a példa nélküli mintázatot.

Tschinkel projektje hamarosan véget ér, s a kutató úgy gondolja, a rejtélyt szponzoráció hiányában nem oldják meg egyhamar – de ettől számára a talány csak még érdekesebbé válik. „Ez a tudomány, nemde? Ha előre tudnánk a választ, nem lenne annyira szórakoztató.”

Forrás: The Explorer World