A spirituális emberek életformájához tartozik, hogy meditálnak. Lehetőleg naponta. Mégis azt tapasztalni, hogy sokan nincsenek tisztában a meditáció lényegével, formájával. A legjobb az, ha valaki zárt közösségben, a mesterétől, tanítójától tanulja a helyes meditáció módszerét, de több helyes út is létezik. Mégis vannak a meditációnak alapszabályai, amik nem változhatnak iskolánként, mesterenként.

A spirituális emberek életformájához tartozik, hogy meditálnak. Lehetőleg naponta. Mégis azt tapasztalni, hogy sokan nincsenek tisztában a meditáció lényegével, formájával. A legjobb az, ha valaki zárt közösségben, a mesterétől, tanítójától tanulja a helyes meditáció módszerét, de több helyes út is létezik. Mégis vannak a meditációnak alapszabályai, amik nem változhatnak iskolánként, mesterenként.
 
A materialista emberek között vannak sokan, akik azt is meditációnak nevezik, ha egyszerűen leülnek, csöndben vannak, vagy becsukják a szemüket, vagy nyitott szemmel merengenek. Általában az ilyen emberek gondolkoznak, a gondolatok megléte viszont kifejezetten ellensége az igazi meditációnak. Az elcsöndesülés segíthet abban, hogy a bal agyfélteke aktivitása átkerüljön a jobb oldalra és ezáltal jó ötletek születhessenek egy esetleges probléma megoldására, de ez semmiképpen se nevezhető meditációnak. Ugyanakkor látni fotókat nyitott szemmel elrévülő japán emberekről, akiknek a tekintetén látható az üresség, ami viszont már egy kellemes tudatállapot, a képek a zen buddhista meditációkat művelőkről is készülhettek.
 
Európában és a nyugati világban gyakoriak a vezetett meditációk, amik olyanok, mint az agykontrollos gyakorlatok. A vezető szövegének megfelelően a csoport tagjai – vagy egyszerűen a hanganyag hallgatói – vizualizálnak, elképzelik a képeket. Csakhogy ez sem igazi meditáció, ezt inkább immagináziónak nevezik. Attól persze még lehet eredményes, hiszen a felszínre hozott képek nagyszerűen szimbolizálják a tudat mélyebb rétegeiben létrejövő gondolatokat, feltárhatják a lelki gondok gyökerét, vagy képben formálják meg magát a problémát, amivel foglalkozni érdemes. Ezen alapul a KIP terápia (Leuner terápia: Katatym Immaginativ Pszichoterápia), ahol a terapeuta kifejezetten a terápia részeként kezeli a felszínre hozott képeket.
 
Akkor mi is valójában a meditáció?
 
Csukott szemmel, mozdulatlan testtel (lehetőleg egyenes háttal) ülés, miközben éberen figyel az elme egy kiválasztott fókusztárgyra. (Ez általában egy nagyon egyszerű dolog: pl. a meditáló légzésének megfigyelése.) Nem avatkozik bele a dolgokba, nem képzel el semmit, nem változtat meg semmit. A megfigyelt dolgok önmagukban való megfigyelése történik gondolati kommentár és képzeleti asszociáció nélkül. Figyelés és éberség jellemzi, nem pedig az ellazulás és pihenés. A figyelem egy pontra összpontosít és kizárja a külvilágot, a hang- és gondolati zajokat, megküzd a test ellenállásával, zsibbadásával, fájdalmával. Aktívan figyel befelé, iskolánként más és más lehet a megfigyelés tárgya. Az a cél, hogy az elme elcsendesüljön, gondolatmentessé váljon, és az adott iskola mestere jelöli meg, hogy a befelé figyelés a csendre, érzésekre, képekre, hangra irányuljon-e. A gondolatmentes elcsendesülés hozza létre azt a módosult tudatállapotot, amely közelebbre enged igazi mély énünkbe, tudatunkba, elménkbe, hogy képesek legyünk megismerni önmagunkat.
 
A meditációnak nem a pihenés a célja, hanem önmagunk megismerése az elcsöndesülés által. Nem a lazítás, hanem az éber figyelem, a fókuszált, ún. egyhegyű figyelem kialakulása. Ezt bizony nem könnyű elérni. Nem könnyű a nyüzsgő élet forgatagából, cikázó elménk rabságából kiszabadulni a gondolatmentes csöndbe, hogy szembesüljünk igazi önmagunkkal, megküzdjünk testünk és elménk folyamatos ellenállásával. Megtanuljunk mozdulatlanul ülni és összpontosítva figyelni. Kitartó gyakorlás segít ehhez, és a kezdeti félórás, egy-egy órás gyakorlás után képes legyen valaki napokig, hetekig is elmélyülni egy elvonuláson.
 
Mi értelme is van mindennek?
 
Mindenki – ebben azt hiszem nincs vita, kivétel nélkül mindenki – keresi az élete értelmét. Fő kérdése az, hogy „ki is vagyok én?” „miért vagyok itt a Földön” és „mi az igazi dolgom, feladatom”. Az igazi boldogsághoz nem az anyagi világ vezet, hanem az a lépés, amikor megismerjük a választ feltett kérdéseinkre.
 
Ehhez persze érdemes elfogadni azt a feltételezést, hogy mindannyian ugyanabból a forrásból származunk és ugyanonnan jöttünk. S habár sokféle út vezethet ugyanoda, tudjuk jól, hogy léteznek tévutak és zsákutcák is, és minden út megtétele fáradtsággal jár. Célnak tekinthetjük a közös forrás megtalálását, mely azonos az önmagunkra találással. A teljes belső csönd, a Tiszta Tudat, az üresség megtalálásával, koncentrált figyelemmel, ami tulajdonképpen nem más, mint a harmadik szemmel látás. (Tévhit, hogy a harmadik szemmel látás a szellemek és egyéb entitások, aurák látását, vagy a jövőbe látást jelenti. Azt IS jelentheti, de nem azonos azzal.)
 
A meditációnak négy szintje van:
 
            1. A bevezető szinten meg kell tanulni a pozíciót, a figyelést, testhelyzetet.
            2. A meditáció mélyebbre megy, eggyé válás történik a fókusztárggyal.
            3. Végcél a végső valóság megtalálása (megvilágosodás, egységtudat kialakulása).
            4. A megtalált végső valóságot bele kell integrálni a mindennapokba.
 
Ez nem tízperces, félórás feladat. Lehet egy egész élet programja és célja. De mit sem ér az öncélú meditáció, ha nem épül be a mindennapokba, a tudatba, ha nem vagyunk képesek élni vele. A tudatunkba befelé kerüléshez transz állapot kell, és a meditáció is egy folyamatos módosult tudatállapot.
 
Ezekről a módosult tudatállapotokról a közeljövőben többet írunk.
 
-eszme-