Miközben a keleti térrendezés – a kínai feng shui és az indiai vasati – divatja egyre szélesebb körben terjed, már-már a feledés homályába merül az ezeréves magyar házépítési szokásrend, mely nemcsak a földrajzi adottságainkra épült, hanem a magyar lélek mágikus erejét is keretbe foglalta.

A tető

A parasztházak teteje nagyon hosszú ideig kizárólag sátortető volt, amit kontyos tetőnek vagy süvegnek hívtak. Ezt később sokfelé felváltotta a nyeregetető, mert a ház alapterülete hosszában megnyúlt. Nemcsak azért ilyen a formája, mert a hó és a víz könnyen lecsúszik ezekről a tetőkről. A tetőt a ház hosszában minden esetben a mestergerenda tartja. Hogy mitől mester ez a gerenda? Mert fontos szerepe van a házban. Ha egy gyermek megszületett, arccal kelet felé, a mestergerenda alá fektették a bölcsőjébe. Ha valaki meghalt, ugyancsak a mestergerenda alatt ravatalozták fel, és éppen fordítva, arccal nyugatnak. A mestergerenda mutatta az utat a léleknek, hová érkezzen és merre távozzon. A "Mester" segítette az érkezőt és a távozót. A Mestergerendára csillagot, tejutat, szárnyas napot, illetve teremtés-szimbólumokat faragtak. Régen pontosan tudták azt is, hogy a gerenda melyik részére kell faragni azt a csillagot, vagyis pontosan ismerték a szimbólum jelentését.

Az apajogú nagycsaládok általában arccal kelet felé állnak be a világba, erre fordul a sátruk ajtaja is. Fő égitestük a Nap. Az észak-déli beállású rendszerek? még az anyajogú társadalmat képviselik, s a Hold tiszteletének nyomait találjuk körükben. (László Gyula.)

A csúcsjel

A tetőszerkezet tetején a legtöbb régi házon megtalálható valamilyen csúcsjel. Általában tulipánt, csillagot, keresztet, X-jelet, gömböket, kettős keresztet faragtak egymás fölé. (hogy miért épp ezeket a jeleket? Mert az ősi rovásírás első betűi egyben isteni jelképek. Az A betű az Anyaisten (4), a B betű az Atyaisten (X), a D betű pedig a testet öltött Atyaisten, vagyis a Fiúisten (+) és főnökük a Teremtő, vagy ahogy az ősi magyar hitvilág nevezte: "öregisten" – az ő jele az "Us+ (mint Ős).

A homlokzat

Hasonló szimbólumokat faragtak rá, mint a csúcsdíszekre, a szerepük is azonos. Nagyon gyakori a homlokzaton a Nap!

A bejárat

Magyarországon nagy hagyománya volt (és egyre inkább ismét van) a faragott vagy festett kapubejáratoknak. Ezek a kapuk nagyon sok olyan ősi szimbólumot "felvonultattak", amelyek a ház lakóinak spirituális védelmét szolgálták. A kapuk boltíve természetesen itt is az égboltot jelképezte: a kapu fölötti galambdúc a portát védő szellemek, az ősök lakhelyeként készült.
Annak idején a kapura festett, illetve faragott jelek pontosan úgy olvashatóak voltak, mint ma bármelyik betűvel írt szöveg.

Régen létezett a magyar kapukon egy "lélektükörnek" nevezett domború, fényes Nap-forma. Aki belépett, először mindenképpen szembetalálkozott saját képmásával, így megvizsgálhatta a lelkiismeretét, vajon jó szándékkal jött-e. A kapura feliratok is kerültek, amelyeknek természetesen szintén védő, áldó szerepük volt. Mint például: "A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség." Vagy: "Jószívű jóbarát kapumon béjöhetsz."
A sok kapun ma is látható körbefutó hullámvonal-faragás eredetileg olyan kétfejű kígyó volt, amely védte-őrizte a portát. Ez a kétfejű kígyó egy csillagkép az ég északi sarkkörén.

Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait? (Láma Ngawang, tibeti tanító)

A ház bejárata

A régi házak ajtaja köztudottan nagyon alacsony volt, aki belépett rajta, mindenképpen fejet hajtott és levette a kalapját. A ház másik neve egyébként a "hajlék", amelyben egyértelműen megmaradt a meghajlásra, tiszteletadásra való utalás.

A Tűzhely

A ház lelke. Ezért is került mindig a ház közepére. Őseink a tűznek különös jelentőséget tulajdonítottak, Bármilyen nagy ünnep volt, a családból valaki mindig otthon maradt, hogy vigyázzon a tűzre. Ugyanis a tűznek folyamatosan égnie kellett, az év egyetlen napját kivéve, amikor megszentelték és újragyújtották. A tüzet tilos volt piszkálni, nem volt szabad szemetet beledobni, nehogy megsértsék az Ős szellemét. A családi tűzhely azonos volt a családi múlttal, jövővel, jelennel, összetartozással, ezért óriási illetlenségnek számított, ha valaki például a szomszédba ment parazsat kérni, mert a saját tüze kialudt. (Még ma is él a mondás: háztűznézőbe mennek a lányok a fiús házhoz – ez is abból ered, hogy a tűzben a ház szelleme lakik, így a "háztűz" az egész családot, nemzetséget, vérvonalat jelképezte).

A magyar térrendezés a tűzhelytől indul. A tűzhely mögül kelet felé nézve látható a ház legértékesebb része. Ez után következik a jobb kéz felé eső rész, majd a bal kéz felé eső, és végül, a legkevésbé értékes az, ami a hátunk mögé kerül.

Ablakok

Ha a ház az ember testét, a kemence a lelkét szimbolizálja, akkor az ablak nem más, mint a ház szeme (azt is mondjuk: ablakszem).

Erőterek a magyar házban

Amikor a két alaperő – a férfi és a női erő – éppen megfelelő arányban van, akkor harmónia uralkodik, kiegyensúlyozott a ház.

1. A szellem erejének gyűjtőpontja a házban a keletre, délkeletre és délre nyíló ajtók, ablakok, illetve a padlás. Erőformája a megtisztító, növekedést beindító, kelet típusú fa-energia és a déli feltöltő tűz-erő. Az ötletek, az ihlet, a tervek, az álmok mind a szellemi erő következményei. A teremtés első fázisa, a gondolatok keletkezése. A házban a szellemi erőt "katalizáló" helyek a keleti és a déli oldalak, illetve a tetőtér. Ezekre a részekre érdemes azokat a helyiségeket építeni, ahol alkotunk, szellemi munkát végzünk: dolgozószobát, műtermet, gyerekszobát.

2. A lélek erejének központi helye: a tetőgerendák által alkotott térbeli kereszt metszéspontja, ezen kívül a tűz helye, a délnyugatra és északkeletre néző ajtók-ablakok, valamint a ház közepe. Erőformája kiegyensúlyozott, stabil földerő. Ide érdemes tenni a konyhát, étkezőt, nappalit, minden olyan helyiséget, ahol a társasági élet zajlik.

3. A teremtő-megtermékenyítő erő: a házban nyugati, illetve az északnyugati és északi oldal – a pihenés, érlelődés, a befelé fordulás helye. A hálószobák, fürdőszoba és éléskamra legjobb helye.

Forrás: Lakáskultúra