Őseink nemcsak esztétikai okok miatt készítettek és hordtak szép ékszereket. Mindig is tisztában voltak a benne lévő ásványok és drágakövek titkos erejével, mágikus hatásával. Nem véletlen, hogy egyedül a magyarok Szent Koronája beavató erejű korona, mert az ékszerészek a múltban rendelkeztek a drágakövek erejének, mágiájának ismeretével.

Második rigmus: Magyar kincsek
 
A világ más földrészeinek ásványkincsekben gazdag lelőhelyeihez képest Európa lakói igencsak szűkölködtek.
 
Magyarországon őseink ékszerei közül kevés maradt az utókor számára. A szerencsés véletleneknek vagy írásos emlékeknek köszönhetően tudjuk milyen fémeket, ötvözeteket, (arany, ezüst, réz, vas, bronz, amelyeknek a részletes ismertetéséhez az Ásvány varázs II. fejezetben térek ki) és drágaköveket használt ékszereihez, használati tárgyaihoz a magyar nép.
 
A hun női viselet, csak abban különbözött a férfiakétól, hogy a fej körüli ékszerek változatosabbak, finomabb megmunkálásúak voltak. (diadémok, párosan viselt fülbevalók, borostyánból és egyéb kövekből fűzött nyakláncok, páros hajfonatdíszek).
 
A Hun diadémok külseje erősebb bronzlemez alapon, 3-5 cm széles lemezcsíkok között különböző nagyságú és formájú rekeszekben laposra csiszolt, vagy domború vörös gránitkövek ragyogtak. Huszonöt hun diadém maradt fenn épségben az utókor számára. Hazánkban Csornáról került elő az egyetlen Hun diadém.
 
Őseinknél is akárcsak a világ más tájain az ékszerek viselése elsősorban ártó varázslatok elhárítására, erőátvételre, valamint rangjelzésre szolgált. A hunoknál és a magyaroknál a harcosok ékes fegyverzete, lószerszáma a társadalmi helyzetét tükrözték.
 
A népvándorlás kori sírleletek ékszerei drágakövekkel díszített láncok, karkötők, fibulák. Gránátrekeszes technikával finomították az ékköveket. Szépapáink és szépanyáink elsősorban vörös gránitot, hegyikristályt, ónixot, és színes üvegpasztát használtak. Az ékszerek motívumai hellenisztikusak voltak. A rekeszzománcos ékszerek pompáját drágakövekkel emelték. A kövek szabálytalan csiszolása keleti hatású. A bizánci ékszerészeknél igyekeztek, a kövek eredeti nagyságát megtartani. A hódítások alkalmával szerzett kincseket őseink mindig beolvasztották és ötvös mestereikkel, újra elkészítették. Az idegen földről származó nyakékeket, gyűrűket sohasem használták eredeti formájukban.
 
Első századaink pazar kincseiről, egy-két darab kivételével, csak a krónikák beszámolóiból értesülhetünk. Mesés drágakövekkel kirakott gyűrűkről, csattokról, övekről, kardokról, serlegekről és lószerszámokról szólnak a korabeli feljegyzések. Egyházaink sem szűkölködtek. Ékes bizonyítéka ennek az állításnak, IV. László idejében íródott feljegyzés, amely a veszprémi székesegyház kirablásáról számolt be. A fosztogatók gazdag zsákmányra leltek. (tizenöt drágakövekkel kirakott aranykelyhet vittek el).
 
A XI. századi krónika szerint már szerepeltek gemmákkal, azaz vésett kövekkel, díszített feszületek, kelyhek miseruhák, könyvtáblák és kristályból faragott edények is.
 
Erzsébet királyné, V. László édesanyja, midőn ékszereit zálogba adta, leltárt készíttetett. A listán számos más kincs között egy korona szerepelt, amelyet ötvenhat smaragd- és zafír, valamint 50 rubin drágakő díszített. A másik jelentős ékszer a rubin és gyémánt csattal összekapcsolható, 995 igazgyöngyből álló nyakék volt.
 
Mátyás királyt, nemcsak igazságos, művelt és okos embernek ismerték, de a kincstárába is válogatott szépségű pazar ékszerek és drágakövekkel kirakott műkincsek sorakoztak. A pompás gyűjteményből az utókor számára nem sok maradt fenn. Egy csodálatos ötvösmunka „Mátyás kálváriája”, melyet dús zománcozás, igazgyöngyök és táblásan csiszolt drágakövek díszítenek. Az uralkodó gazdag gyűjteményének egy részét az ékszereket és a műtárgyakat Mária királyné, a mohácsi vész után külföldre vitte. A felvett leltár listája tartalmazott egy gyönyörű faragott kalcedon csészét, melynek arany foglalata volt és huszonkét rubin, huszonkét gyémánt, valamint negyvennégy igazgyöngy ékesített. Ezen kívül számos kristályedény, sótartó, kanna, kanál, amelyek szerpentinből, hegyikristályból készültek és aranyozott, vagy ezüstfoglalatuk volt. Ékszerek sokasága gyémánttal, rubinnal, smaragddal, zafírral és igazgyönggyel díszítve.
 
Hazánkban az ékszerek és a ruhadíszek a XVII. században inkább nyugati stílusban készültek, de a nemes urak díszfegyverei török hatásról árulkodtak. A kardokat, buzogányokat, pallosokat, tőröket, puskákat, lószerszámokat díszítő ékkövek között jelentős szerephez jutott a türkiz, és a gránit. Ebből az időből származik egy gyönyörű pallos, amelynek ezüsttokján vésett nefritlapok találhatók gazdagon díszítve türkizekkel és gránitokkal.
 
Magyarországon a XVIII. században a még meglevő egyházi kincseink jó részét, II. József rendeletére a szerzetesrendektől elkobozták. A kegytárgyak drágaköveit kitördelték és elárverezték, a nemesfémeket pedig beolvasztották. Sok hasonló eset fordult elő a történelem sodródó évszázadaiban, s ennek köszönhető, hogy a mesés ékszereiről híres magyarok kincsei a múlt homályába vesztek. 
 
 
Bottyán Szeli Sára