Szeretünk hinni a csodákban. Az egyik ilyen földi csoda a Delhiben található, nem rozsdásodó vasoszlop. Azonban előbb vagy utóbb mindig kiderül, hogy a csoda nem csoda igazán, nem veszi körül misztikum, hanem tudományosan nagyon is magyarázható. Ez történt a vasoszloppal is. Mert teljesen elfogadható a megállapítás, hogy: „A csodák nem a természeti törvényekkel állnak ellentmondásban, csupán azzal, amit a természetről tudunk.”

A vasoszlop a világ egyik első kohászati alkotása. Az oszlop majdnem hét méter magas, és több mint hat tonnát nyom. Az Észak-Indiát 320 és 540 között uraló Gupta dinasztiához tartozó II. Csandragupta (380-415) emeltette. Az oszlop tetejét a garuda elképzelt alakja díszíti. Az oszlop eredetileg Visnupadagiriben („Visnu lábnyoma-hegy”) állt. Ezt a helyet a mai Udajagirivel azonosítják, ami Besnagar, Vidisa és Szancsi közvetlen közelében van, amik Bopáltól 50 kilométerre északra, India közepén fekszenek.


A híres delhi vasoszlop
A Visnupadagiri a Ráktérítőnél található, és így a gupták idejében csillagászati központként szolgálhatott. A vasoszlopnak ezen az eredeti helyén fontos asztronómiai feladata volt: hajnali árnyéka csak a nyári napforduló környékén esett az Anantasayain Visnu lába irányába. A hely megépítését és fejlesztését egyértelműen a gupták fejlett csillagászati ismeretei vezették. Így általában a hely fekvése és azon belül a vasoszlopok pontos elhelyezése az Indiában 400 körül meglévő csillagászati tudás bizonyítéka.
 
Az oszlopon egy felirat azt állítja, hogy ez egy Visnu (hindu istennő) dicsőségére és II. Csandragupta (375-413) emlékére állított zászlóoszlop, 95%-os tisztaságú kovácsolt vasból készítették. 7.21 méter magas és 41 centiméter az átmérője. Azt is megerősítették, hogy az ilyen oszlop készítéséhez.szükséges hőmérsékletet nem lehet szénégetéssel elérni. Az oszlop az ókori indiai vaskovácsolók által elért magas szintű vaskinyerés és megmunkálás bizonyítéka.
Egy népszerű hagyomány miatt az oszlop köré kerítést emeltek. E hagyomány szerint jó szerencsét hoz, ha háttal az oszlopnak állva azt tudja valaki karolni.szükséges hőmérsékletet nem lehet szénégetéssel elérni. Az oszlop az ókori indiai vaskovácsolók által elért magas szintű vaskinyerés és megmunkálás bizonyítéka.
 
A régészek és a kohászok érdeklődését is felkeltette, mivel a durva időjárás ellenére az utóbbi 1600 évben ellenállt a korróziónak. A szokatlanul jó rozsdaállósága úgy tűnik, hogy a magas foszfortartalom miatt maradt meg, ami a kedvező helyi időjárással együtt elősegítik a vasoxidok és foszfátokból álló szilárd védőrétegének a képződését, s ez segíti megakadályozni a felszíni rozsdaképződést.
Baktay Ervin írta: "A mecset udvarának közepén mered a híres vasoszlop. A "Sors Kezének" is szokták nevezni. Érdekessége abban áll, hogy nem fogja a rozsda. Ezer esztendő óta áll helyén, de egyetlen rozsdafolt sem ékteleníti el. A delhi vasoszlop azért is rendkívüli valami, mert még a modern technika sem képes ily roppant oszlopot önteni tiszta vasból. Ez is azt bizonyítja, hogy a régi hinduk nagyon sok olyan ismerettel rendelkeztek, aminőket a modern Nyugat még nem bírt elsajátítani." (forrás:govindananda.mdo.hu/napkelet/vas.php)

Már a világ legrégebbi írása, a Rigvéda tud a vasról. Pl. a RV 7.95.1 ezt írja:
"Ez a Szaraszvatí folyó a mi biztos védelmünk,
vas-erőd."

A Rigvéda fejlett bronzművességet is sejtet, de ott van a vas is, amelyet ajas-nak nevez. Ez a szó a latin aes, a német Eisen és az angol iron szavak őse.
Felvetették, hogy talán ez a szó akkoriban még rezet vagy bronzot jelentett, de a Jadzsur-Véda határozottan sjámajaszról, fekete vasról beszél, pl. a következő versben:
"Hódolatomat ajánlom neked, Agni. Összes formáid közül az a legcsodálatosabb, amely benne van az aranyban, az ezüstben és a vasban, benne van a sziklahasadékban; ebben a formában semmisíted meg a durva szavakat és az átkot." (YV 1.2.11)

De a legnagyobb bizonyíték arra, hogy milyen réges-régi lehetett az ind fémgyártás, arra egy 2006-ban megjelent hír mutat rá. Bármilyen furcsa is, de ezt a damaszkuszi acél titka fedi fel. Mint köztudomású ezt az acélt használták a muszlimok a keresztes háborúban, ezzel ’verték ronggyá’ a lovagokat. A damaszkuszi acél egyszerre volt hajlékony, rugalmas és erős, képes volt kettészelni akár az ellenség kardját, akár egy felreppenő selyemkendőt is. Eme kardokat i.sz. 900-tól kezdték el gyártani az arabok, ám nem ők találták fel. Mint annyi más ’találmányt’, ezt is idegenből ’kölcsönözték’, nevezetesen Indiából, bár nevét az új ’gyártó’ központtól: Damaszkusztól nyerte. 
A nem rozsdásodó fém csodája

A delhi Kuvval-ul-Iszlám (Az iszlám dicsősége) mecset több okból is nevezetes: egyrészt ez volt az első mecset, amit Indiában építettek, másodszor ennek a mecsetnek az udvarán található az a hindi feliratokkal díszített titokzatos vasoszlop, amit az i.sz. V. században Csandra Varmann hindu király állítatott, és amin a mai napig egyetlen rozsdafoltot sem találtak. Az oszlopot a mohamedánok a "Sors kezének" nevezték el, mert a fáma szerint, annak a moszlimnak, aki hátulról kezével átéri, a legnagyobb kívánsága válik valósággá. Az oszlop már 1500 éve áll a szabadban, de egyáltalán nem rozsdásodik! A rejtélyes tárgy közelében emelkedik hindusztán hetedik csodája is, a Kutab Minar nevű, hetven egy méter (huszonhárom emelet!) magas torony, amelynek építését 150 évvel a vasoszlop felállítása után 1199-ben Kutab-ud-Din kezdte el, de csak utóda uralkodása alatt sikerült befejezni.
 

Az oszlop a rajta lévő felirat szerint II. Csandragupta király tiszteletére emelték, aki i.sz. 380 és 415 között uralkodott. A vasoszlop eredetileg az allahabadi Visnu templom előtt állt, majd 1050-ben AnangPal király parancsára szálították át Delhibe, és a Visnu lábnyomáról elnevezett hegyre állítoták. Tetején a Garuda-madárnak, Visnu hordozójának szobra állt, amit az iszlám hódítás után eltávolítottak. A mind a mai napig a Kuvval-ul Iszlám mecset udvarán álló titokzatos, 6 tonna súlyú vasoszlop látható magassága 7,2 méter. Az alsó átmérője 48, a felső 30 cm. Az oszlopot több író is egy földönkívüli civilizáció emlékének tartja, mert állításuk szerint az V. századi Indiában nem lehetett olyan magas a vasgyártás technikai színvonala, hogy egy ilyen nagy méretű tárgyat elkészíthettek volna.


Szomszédságában a Qutab Minar
Érvként hozták fel a vas anyag tisztaságát is (99,72%-os), mivel szerintük ilyen minőségű vasat csak napjainkban is drága hidrogénes redukcióval vagy elektrolizissel állítható elő. Ráadásul ez a tárgy minden idők legnagyobb kézzel kovácsolt vas tárgya. Az oszlop feltehetően 25-30 kg-os vasszivacsokból kovácsolták össze. Ezeket a "szivacsokat" úgy nyerték, hogy az ércet rétegenként ráadagolták a felizzított faszénre. Az így előállított vas alacsony kén tartalmának a faszenes eljárás, a felület közeli széntartalmának pedig a kovácsolása az oka. Ilyen minőségű vasat az európai ipar csak a XIX. Században tudott előállítani. A rejtély kulcsát egészen az új évezred elejéig nem sikerült meglelni. 2002-ben hatalmas feltűnést keltett egy indiai kohász-szakértőnek bizonyos Ramamurathy Balasubramaninak a Current Science hasábjain megjelent beszámolója, amely szerint "az oszlop kémiai összetételéből származó tudás segíthet bennünket hozzá a radioaktív anyagok tárolására szolgáló fémkonténerek tökéletesítéséhez".

A kanpuri Indiai Technológiai Intézet professzora szerint "oszlop támpontot adhat olyan tárolók készítéséhez, amelyek évezredekig rozsdamentesek maradhatnának". Ramamurathy több mint tíz évet töltött a vasoszlop rejtélyének megfejtésével, és rájött, hogy az oszlop egyedülálló "képességének" titka az alapanyagául szolgáló vas magas foszfor tartalmában keresendő. A különböző vizsgálatok kimutatták, hogy a foszfor tartalom egyfajta öngyógyító kémiai reakciót idéz elő, amelyre rásegít Delhi száraz klímája is. Ennek a kémiai reakciónak a hatására az oszlop felületén egy vékony "védőréteg" alakult ki, amely ellenállt számos kémiai és atmoszférikus hatásnak. Amennyiben az oszlopnak ez a védőrétege bármilyen okból kifolyólag megsérülne, úgy a reakció az elemek levegővel történő érintkezése folytán ismét beindul, és mind addig eltart, amíg a sérült részen ismét kialakul a jótékony védőréteg.

A furcsa magyarázat épp egyszerűségéből adodóan jelenthet megoldást. Az anyag magas foszfor-és kén tartalmára ugyanis már évtizedekkel ezelőtt rávilágítottak a kutatók, mint ahogy arra is, hogy a napjainkban legszélesebb körben használt acél sokkal kisebb kén tartalommal rendelkezik, foszfor pedig egyáltalán nincs benne, mivel a mai ötvözeteket ez törékennyé tenné. A nikkel-, a mangán-, szilicium- és réz tartalom tekintetében az indiai vasoszlop a mai szabvány által előírt határok között mozog. A különös tárgy anyagát ma szinte egyáltalán nem tudná hasznosítani az ipar, mert csak igen kis igénybevételű alkat részekhez lenne alkalmas. Ellenben a Ramamurathy által felvetett rozsdamentes nukleáris hulladéktárolóként történő alkalmazásának ötlete napjainkban számos nemzetközi tanácskozás témájává vált.

Tehát megoldódott a rejtély? Koránt sem! Tény, hogy napjainkban már jól ismert a titokzatos oszlop anyagának összetétele, mint ahogy az indiai professzornak köszönhetően felismertük a fémben lejátszódó kémiai folyamatokat is, amelyek egy vékony védőréteget létrehozva óvják a fémet az idő vasfogától. Ellenben arra az egyszerű kérdésre még senki sem adott- senki sem akart- választ adni, hogy honnan kapták azokat az ismereteket a korabeli indiai "kohászok ", amelyek e különleges tulajdonságokkal bíró, ellenálló fém megalkotását lehetővé tették. Talán lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik a delhi vasoszlopot egy rég elfeledett kor maradványának tekintik? Egy olyan korénak, amikor mindennapos dolognak számított az, amit ma mágiának nevezünk? És valóban lehetséges volna, hogy mégis a Földünket látogató idegen lények építették? Az időjárási tényező Lehet-e oka a vasoszlop szokatlan korrózióállóságának az időjárási tényező?

Egyes-főként szkeptikus-tudósok szerint igen, mivel a tárgy felállításának idején a levegő nem tartalmazott a maihoz hasonló mértékű szennyeződést. Ráadásul a feljegyzések szerint annak idején több száz éven keresztül rendszeresen be is kenték az oszlopot olajjal. Ugyan akkor a száraz klíma és a levegő minimális páratartalma is kedvező feltételeket biztosított a korrózióállósághoz. A tudósok az oszlop felületén található vékony oxidréteg nagyarányú szilicium tartalmára is magyarázattal szolgálnak. Ez ugyan is szerintük a Delhi környéki állítólagos homokviharokkal magyarázható.

Ám az időjárási tényező mellett érvelők szerint a négyhónapos monszun időszaka alatt sem rozsdásodhatott a vasoszlop, mert a víz akadálytalanul lefolyhatott az oszlop törzséről, míg a hat tonnás tömör test térfogata elősegítette az oszlop hőtároló képességét és a gyors száradását. E szkeptikus kutatók úgy vélik, hogy 1500 évvel ezelőtt a levegő a mainál jóval kevesebb kéndioxidot tartalmazott, míg az ammónia tartalma a bomló emberi és állati ürüléktől valamivel magasabb volt a mainál, és épp e tényezők megváltozása miatt a vasoszlop mára a rozsdásodás jól látható jelei figyelhetők meg! Ennek legfőbb oka természetesen korunk levegőjének szennyezettsége, bár igaz, hogy Delhi még ma is a viszonylag tiszta levegőjű nagy városok közé tartozik.

 
Tudományos magyarázat az 1600 éve nem rozsdásodó vasoszlopra 

Egy igen rejtélyes építmény áll Delhiben az V. század óta. A közel 7 méter magas oszlop 1600 esztendeje áll a heves esőzéseknek a forró napsütésnek kitéve, és egyetlen rozsda foltot nem találhatunk rajta. Találgatásokra ad okot, hogy a korabeli kohászat volt ilyen fejlett vagy az anyaga meteorit formájában érkezett a földre? Tény, hogy az idő vas foga kicsorbult rajta
Olyan koncentrációjú (99,999%) vastartalommal rendelkezik, hogy a tudomány mai állása szerint nem is lehetne előállitani.
 A Mindentudás Egyetem egyik előadásán ezt a következőképpen magyarázta meg az előadó:
"…..A delhi vasoszlop korrózióállóságának titkáról fellebbentem a fátylat. Alkalmazhatták-e a nanotechnológiát? A vasoszlopban nanoméretes salakszemcsék vannak jelen. Felületét egy többrétegű film borítja. Az oszlop felszínén kialakult foszforfeldúsulás egy tömör, jól tapadó vas-foszfát (FePO<sub>4</sub>,<sub> </sub>H<sub>3</sub>PO<sub>4</sub>, 4H<sub>2</sub>O) inhibitor réteg kialakulásához vezetett. A foszfát katalitikus hatására ezt a réteget egy amorf delta-FeOOH réteg borítja, míg a külső réteg vasoxid-hidroxidokat tartalmaz. "
Ilyen egyszerű! Egyet nem értek, miért nem így gyártjuk akkor mi is a vas tárgyainkat 1600 évvel később! Még festeni sem kellene!
 
Forrás: http://canadahun.com/forum/showthread.php?9850-Rejt%C3%A9lyek-furcsas%C3%A1gok-tal%C3%A1nyok/page88
 
„A csodák nem a természeti törvényekkel állnak ellentmondásban, csupán azzal, amit a természetről tudunk.”